Nem akar lemaradni a térség híreiről?

Iratkozzon fel hírlevelükre, és mi hetente küldünk Önnek egy hírösszefoglalót az elmúlt napok legfontosabb eseményeiről a térségben.

Feliratkozom a hírlevélre

Bezárás
Kezdőlap Blog Oldal 1458

Katolikus Családi Majális nyolcadik alkalommal

Volt sok évvel ezelőtt egy nyaranként megismétlődő közösségi esemény, Kerge-juniális volt a neve. A mostanra már nyolcadszorra megrendezett Katolikus Családi Majális programja hasonló volt az egykori juniálisokéhoz.

Május 18-án Kecel városközpontja, a Szabadság emlékmű parkja volt a helyszín, ahol együtt tölthettek egy hangulatos napot családok, baráti körök, munkahelyi kollektívák. A szervezők azt tartották a legfontosabbnak, hogy minden játékot, programot ingyenesen adjanak, a támogatóknak köszönhetően. A szülőknek ne kelljen a pénztárcát figyelni, hogy mit vehet meg a gyermekének.

A legkisebbek számára “Ringatóval” kezdődött a nap, majd a nagyobbakat is gazdag program várta. Volt versenyjáték, lufibohóc, bűvész, interaktív zsonglőr bemutató, ugrálóvár, ostorpattogtatás, arcfestés, kézműves foglalkozás, és egy tűzoltóautót is megleshettek közelebbről az érdeklődők.

Változatos programok vártak minden korosztálytA Musical Stúdió gyermekei zenés előadásukkal kedveskedtek az esemény résztvevőinek.

A kötélhúzás alkalmával, valamint a sok különféle vetélkedő alkalmával gyerekek és felnőttek is kipróbálhatták, ügyességüket, erejüket, bátorságukat.

„Egy perc és nyersz” játék nyereménye a fagyi, vattacukor, popcorn, hot-dog, gumicukor volt. Finom natúr gyümölcsleveket ihatott, aki megszomjazott, gyümölcsöt kóstolgathatott, aki kért. Akik akartak, maguk főzhették, süthették az ebédjüket.

A szabadban főtt saját készítésű pörkölt a legjobb étek majálisraA szervezők, rendezők ebédjét maga a plébános úr főzte. Délben a jelenlévők Tápai Péter káplán vezetésével imát mondtak és hálát adtak, hogy együtt ünnepelhettek ezen a napon.

A szervezők, az ifjúsági hittanosok mindezt a támogatók segítségével tudták megvalósítani. Fő szponzorok voltak: Kecel Város Önkormányzata, Dr. Agócs Ákos ügyvéd, Fresh Fruit TÉSZ, Városi Könyvtár és Művelődési Ház és még sokan mások, akiket ezért köszönet illet.

Varga Eszter 

VIII. Simson-Robogó Roadshow, ahol felpörögtek az események

Kiskőrösön a Városalapítók Napján sok program közül választhattunk. Míg a főtéren a zene kedvelőinek kedveztek, addig a Szarvas Fogadó előtt a sport szerelmeseinek akadt kiváló programlehetőség a szombati napon.

Idén 8. alkalommal nyitotta meg kapuit a Simson-Robogó Roadshow, méghozzá Kiskőrösön a Viktor Motor Kft. és a Moped 91 Kft. közös szervezésének köszönhetően!

2012-ben indult útjára a motoros roadshow, ahol mindenki megmutathatja, hogy mire képes a nyeregben, kortól és nemtől függetlenül. A rendezvénysorozat az ország több pontján is megrendezésre kerül. A versenyen szinte bárki indulhat kortól és nemtől függetlenül.

A szervezői sátorban gördülékenyen folyt a munka

A rajt kezdete előtt egy órával lehetett az indulóknak regisztrálni, illetve gyakorolni az akadálypályán. A versenyzők robogó és Simson kategóriában is nevezhettek.
Az ügyességi verseny feladatait a lehető leggyorsabban és minél kevesebb hibával kellett végrehajtani, melynek a végén pörgethettek egyet a szerencsekeréken, ahol kiderült, hogy vajon a Fortuna mellettük van-e.
Ezután következett egy gyorsulási verseny, illetve a csiga futam, ahol az előbbinél értelemszerűen a leggyorsabb, az utóbbinál pedig a leglassabb befutó a nyerő.

Gergely Sanyi őrületes műsora sokaknak elnyerte a tetszését

A rendezvényt egy őrült motoros stunt műsorral zárták, melynek keretében Gergely Sanyi kápráztatta el mutatványaival és trükkjeivel a közönséget.

A rendezvény ideje alatt lehetőség nyílt teljesítmény mérésre is, ahol a motortulajdonosok pontosan megtudhatják, hogy mekkora erő lakozik a gépükben.

 

Díjazások:

Ügyességi verseny Simson kategóriában:
I. Molnár Tamás
II. Digner Máté
III. Martin Tamás

Ügyességi verseny robogó kategóriában:
I. Molnár Tamás
II. Iszajev Dávid
III. Lengyel Zoltán

A Roadshow további képeit hamarosan a Moped 91 Kft. honlapján, illetve a facebook oldalunkon találjátok meg!

Kincses Szilvi

Katonai hagyományápolás Kiskőrösön: Helyőrségi Emlékparkkal gazdagodott városunk

A Városalapítók Napja keretén belül 2019. május 18-án ünnepélyes keretek között került felavatásra az a Helyőrségi Emlékpark Kiskőrösön, mely az egykori kiskőrösi laktanyában dolgozó hivatásos, polgári, szerződéses sorállományban lévő és előfelvételis katonáknak állít emléket.

Az esemény kapcsán Fadgyas Istvánnal, a Kiskőrös Helyőrség Nyugállományúak Klubjának elnökével beszélgettem, akinek Kiskőrös város nagyon sokat köszönhet. Aki munkája során Magyarország szinte összes helyőrségét megismerte, mégis talán mind közül Kiskőrös volt számára a legkedvesebb, ahol hadtápfőnökként dolgozott 1991-től egészen a laktanya bezárásáig, nyugállományba vonulásáig, 2001.december 31-ig. Szintén ebben az évben vette át elődjétől, Kormány Sándortól a Helyőrségi Nyugállományúak Klubjának vezetését végzi azóta is fiatalokat megszégyenítő energiával, kreativitással, kitartó, szívós munkával ezt a nem kis feladatot.

Fadgyas István a Dél-alföldi Régió Felügyelő Bizottsági elnökeként országos, régiós elismertséget is szerzett az általa vezetett közösségnek, hiszen napjainkban a nyugállományúak szervezeteiben munkáját követendő példaként emlegetik. A több mint száztagú egyesület igen sokrétű munkát végez és már régen nem csak saját tagsága, hanem a város lakosságának örömére is.

Beszélgetésünk során elmesélte azt is, hogy a klub tagjaival minden városi rendezvényen, társadalmi-közösségi eseményen igyekeznek részt venni, emellett a városi napokon is rendszeresen gazdagítják a programkínálatot.

Ezúttal sem volt ez másképp, hiszen május 16-án csütörtökön egy jelképes zászlófelvonás alkalmával megtörtént a tér átadása, majd május 18-án szombaton délelőtt 9 órától várták vendégeiket a Szarvas Fogadóban, ezt követően pedig részt vettek a Városalapítók Napja hivatalos megnyitóján és a Wattay-dombormű koszorúzásán is. A Helyőrségi Emlékpark avatására 11 órakor került sor, melynek fővédnöke Dr. Benkő Tibor Magyarország Honvédelmi Minisztere, védnökei Hazuga Károly altábornagy BEOSZ elnök és Domonyi László polgármester voltak. A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége Dél-Alföldi Régió XXIII. bajtársi találkozója alkalmából, honvédelmi eszközök kiállításával is várták az érdeklődőket a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központ földszinti galériájában. Ezt követően borkóstolóval, közös ebéddel és bajtársi beszélgetéssel zárták a rendezvényt.

Az avatáson beszédet mondott Fadgyas István, a Kiskőrös Helyőrség Nyugállományúak Klubjának elnöke is
Az esemény kapcsán a Helyőrségi Emlékpark kialakításáról, megvalósításának feltételeiről is kérdeztem Fadgyas Istvánt, a Kiskőrös Helyőrség Nyugállományúak Klubjának elnökét.

Hogyan és mikor kezdődött meg az emlékpark kialakítása?

Nagyon régen megfogalmazódott ez már a kőrösi emberek fejében, elsősorban azok szívében, akik itt szolgáltak hosszabb-rövidebb ideig a kiskőrösi laktanyában, hogy szükség lenne egy emlékparkra is, hogy ne csak a laktanya jelképezze a honvédelem kapcsolatát a várossal. Korábban 2003-ban már néhányszor körbejártuk ezt a témát az előző polgármesterrel, Barkóczi Ferenc úrral. Akkor sem a városnak, sem az egyesületnek, sem a háttérlétesítményeknek nem volt olyan feltétele, hogy ez az emlékpark megvalósulhasson. Azonban egy percig sem lett elvetve a dolog. Minden egyes évben vissza-visszatérő gondolat keringte körül az egyesület vezetését és tagságát és azon gondolkodtunk, hogy honnan tudnánk annyi pénzt előkeríteni, hogy meg tudjuk valósítani ezt az elképzelést, hisz végül is több tízezer emberről beszélhetünk nagyságrendileg, aki, mint már mondtam hosszabb vagy rövidebb időt töltött itt a helyőrségben katonaként vagy éppen itt sétált a városban a 70-80-as években. Így végül elérkezett 2019. január hónapja, amikor a 2019-es év fő feladatait terveztük. Ezt az éves beszámoló közgyűlés követte január 26-án, amikor is a tagság, illetve az ott lévő vezetői egyéniségek, mint a Honvédelmi Minisztérium, a Bajtárs Egyesületek Országos Szövetsége, valamint a Dél-alföldi Régió, illetve a polgármester úr is az elképzeléseink mellé álltak.

Hát valahogy így indult el ez a csodálatos dolog, ami ma végül révbe ért. Átadhattuk a városnak ezt a nagyszerű emlékhelyet, mely úgy gondolom, hogy nagyon egyedi lett. Azoknak az embereknek állít emléket, akik már nincsenek közöttünk vagy nem lehettek most itt, de akkor velünk éreztek.

Az emlékpark kialakítását nagyon sok egyeztetés, elképzelés, módosítás előzte meg, melyek talán befolyásolták egy kicsit a konkrét elképzeléseket, de a végkifejlet megtalálta azt az utat, amikor is ez a csodálatos emlékmű megvalósulhatott. Egyesületünk két szövetség alárendeltségébe tartozik. Az egyik a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége, a másik a Dél-alföldi Régió. A tér befejezésének és átadásának jelképeként került fel még csütörtökön mindkét szövetség zászlaja egy-egy árbócra. Ezek a zászlók hirdetik a szövetség kapcsolatát, a Honvédelmi Minisztérium, illetve a lakosság kapcsolatát, melyek állandó jelleggel jelképként ott fognak díszelegni.

Kik segítettek a tervek elkészítésében és az emlékpark megvalósításában?

Elképzelésként, amikor még csak terveken, rajzokon szerepelt az emlékpark, sokat gondolkodtunk azon, hogy mit is jelképezzen, mi legyen a mondanivalója. Három alapvető dolgot fogalmaztunk meg. Egyrészt a honvédelmi elkötelezettségünket, a honvédelmi nevelést, melyet véleményem szerint a Magyar Honvédség megszűnésével nagyon nehéz pótolni. Másrészt jelképet szeretnénk állítani mindennek, mivel mutatni egy dolgot és elmesélni teljesen más fogalom. Így tulajdonképpen akár egy élő történelemórát is meg lehet majd itt tartani. A következő évtől szeretnénk megszervezni az úgynevezett Fegyvernemi Napokat is, ugyanis ebben a helyőrségben hat fegyvernem szolgált. 1948-ban kezdte a Járási Kiegészítő Parancsnokság, mely 1969-ig volt jelen a helyőrségben, majd számottevő időt a vegyes tüzérségváltozó alárendeltséggel töltötte 1950-1991-ig. Majd ezt követte egy határbiztosító határőr zászlóalj betelepítése, illetve 1967-től egészen a laktanya bezárásáig a Magyar Honvédség első vegyvédelmi ezrede került itt felállításra, amit 2001. június 30-án diszlokáltak Székesfehérvárra, és azóta is a NATO alárendeltségeként végzi a feladatát, mint jogutód alakulat. Így épült fel a kecskeméti repülő bázis megsegítésére egy alakulat, egy lokátorszázad, amikor is a személyi állomány pihentetése volt megoldva idebent a laktanyában. Tehát ez a 6 fegyvernem szolgált ebben az időszakban Kiskőrösön, akik biztosították abban a hadrendben elkötelezett feladatokat, amiket a Honvédelmi Minisztérium ez irányban fejlesztett kísérleti jelleggel, hisz az egyedüli NATO-nak felajánlott csapata a vegyvédelmi szolgálat, olyan jellegű tevékenységet is folytatott, ami korábban csak kísérleti jelleggel működött, az mára már megvalósult. És egyre nagyobb igény van ezekre a szakcsapatokra és azok fejlesztésére is, hisz nem úgy kell elképzelni most már a csatajelenetet, hogy szuronyt szegezz és előre, hanem a háttérdolgokat, kiemelt lakossági övezeteket, gyárlétesítményeket rombolják, teszik tönkre és ezen dolgok megelőzésére esetlegesen bekövetkezett katasztrófák, mint például a Vörösiszap Katasztrófa, amiből komolyan kivették a részüket és mentesítették a település lakosságát, ezekre kell felkészülniük. Azok az agresszorok, kiemelt ember, akik nem úgy gondolkoznak, hogy védjék, óvják a lakosságot, hanem tegyék tönkre azt, amit jó érzésű ember munkája által létrehozott. Ezeket támadják, másrészt természetesen oltalmazzák, ugyanis több funkciót lát el ez a vegyi csapat. Véd is, kimutat is, vagy pediglen fedi a támadó erőket. Nagyon jó volt velük találkozni itt a Helyőrségi Emlékpark avatáson is.Az eseményre továbbá a Dél-alföldi Régió 14 egyesülete, közel 150 fő is ellátogatott.

Kiskőrös Város Képviselő-testületének, Domonyi László polgármester úrnak és a KŐRÖSKOM Kft. vezetőjének Schaffer Tamásnak és munkatársainak a mai napig köszönettel tartozom, hiszen precízen és igényesen hajtották végre minden elképzelésünket. Legalább ilyen igényes munkát végzett Rózsa Tibor kőfaragó is, aki a hat fegyvernem állomásjelzőit készített el. A fehér térkövön az aljzatból, körülbelül 1 méter magasságban kiemelve és 45°-os szögben megbillentve került felvésésre minden egyes oszlopra külön-külön az az állományjelző, ami az egyes fegyvernemeket jelképezi. Ebből összesen hat darab készült. Valamint elhelyezésre került az emlékparkban Béri Balogh Ádám szobra is, melyet még 2005. március 15-én levédettem. Ez a szobor korábban a kiskőrösi laktanya jelképe volt, amit 1980. december 4-én Szent-Borbála napjára avattak fel a tüzérségi laktanyában szolgáló állomány katonái egy kőfaragó katona felajánlásából.

Béri Balogh Ádám szobra is helyet kapott az emlékparkban

Ezúton is még egyszer köszönetet szeretnék mondani Kiskőrös Város Képviselő-testületének, Domonyi László polgármester úrnak, Rózsa Tibornak, a KŐRÖSKOM Kft.-nek, Jakab József nyugállományú főhadnagynak szakmai segítségéért, a Kiskőrös Helyőrség Nyugállományú Klub vezetőségének és tagságának, valamint minden kiskőrösi személynek, aki valamilyen formában munkájával hozzájárult a Helyőrségi Emlékpark kivitelezéséhez. Kívánom, hogy az emlékmű sokáig jelképezze, hirdesse és erősítse a Magyar Honvédség és Kiskőrös város jó kapcsolatát.

Kutyifa Icu
Fotók: Kincses Szilvi, Filus Tibor

A Margaret Island lépett színpadra az Országos Rétesfesztivál megnyitó napján

Tegnap délután kezdetét vette az Országos Rétes – és Gasztronómiai Fesztivál Kiskőrösön, mely a helyi és környékbeli települések lakóinak, valamint az idelátogató turistáknak egy komplex gasztronómiai és könnyűzenei programot nyújt évről évre. Az eseményen a régi korok hangulatát idéző rétes készítés mellett, a modern és a tradicionális magyar konyha remekei, valamint a környék borászatai is megjelennek.

A színvonalas és változatos gasztronómiai kiránduláson egyéb programok is elérhetők. Színpadi fellépések, haditechnikai bemutatók, kiállítások, vásárosok, koncertek várják az érdeklődőket.

Tegnap este a Margaret Island lépett színpadra a Petőfi téren, akik elsősorban akusztikus alapokra épülő folkos elemeket is beépítő popzenét játszottak nekünk. A zenekart Lábas Viki, Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint alapította 2014 januárjában. Ők alkotják „a zenekar magját”, akiket további teljes jogú tagok és közreműködők egészítenek ki koncertjeiken és felvételeiken. 2014 februárjában jelentkeztek első klipjükkel. Azóta számos más elismerés mellett 2016-ban Fonogram-díjat nyertek az év felfedezettje kategóriában és 2018-ban az év junior könnyűzenei alkotója artisjus-díjat is megkapták. 2017-ben az Egyszer volt, 2019-ben pedig a III című albumuk lett aranylemez.

Dalaikban az akusztikus és folk-popos hangzásvilágot kiegészítve népzenei elemekkel is találkozhattunk, hiszen gyökereik nagyon fontosak számukra.

Kiskőrösi előadásukat nagy örömmel fogadtuk, zeneszámaikat velük együtt énekeltük, s dalaikat gyakran tapssal jutalmaztuk.

Köszönjük, hogy részesei lehettünk!

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Margaret_Island
Kutyifa Icu
Fotók: O.S.

LEGO hadsereg vette be a keceli múzeumot

Játssz jól! Így hívta vendégeit a keceli Városi Múzeum május 17-én.

Az intézmény munkatársai azon tanakodtak, hogy ismételten valami meglepetést kellene készíteni a közelgő gyermeknap alkalmából.

Már nem egy kiállítást rendeztek keceliek gyűjteményeiből, most is kiderült, milyen értékes LEGO kollekciója van a Túróczi családnak. Túróczi Fruzsina „LEGO Friends”  kiállítása volt az alapötlet.

Közben tudomásukra jutott, hogy dr. Csapi Bence gyógyszerész még különlegesebb LEGO készletekkel büszkélkedhet.

LEg GOdt, dán ”Játssz jól” szavak összevonása a LEGO. A szó latinul is értelmes, azt jelenti: összerakom, összeszerelem.

A múzeum dolgozóinak nagy segítségére volt Kiss Csaba és Turnai Ágnes, akik több mint 120 órát legóztak, mire összerakták a készleteket.
Rengetegen jöttek megcsodálni az apró részekből kirakott életképeket

Benyák Ferenc a múzeum igazgatója köszöntötte a vendégeket, majd Galántai Katalin, Kecel Város Önkormányzat Óvodája és Bölcsődéje igazgatóhelyettese nyitotta meg a kiállítást. Saját gyermekkori, családi élményeiből kiindulva mesélt a generációkon átívelő játékélményről, amely a LEGO-nak volt köszönhető. Pedagógusként is nagyra értékeli ezt a játékeszközt. LEGOzás közben fejlődnek a gyermekek készségei, képességei, gondolkodásuk, kézügyességük, kreativitásuk, képzeletük, kíváncsiságuk, helyzetfelismerésük, szociális készségeik.

Röviden felelevenítette a már 60 éves LEGO megszületésének történetét. A dán asztalosmester egykori találmánya, amelyet először fából készített gyermekeinek, mostanra meghódította a világot. Évente körülbelül 20 milliárd kocka készül belőle.
Ez a különleges készlet például alig egy hete van a gyűjtő tulajdonában, de van olyan, amely már több, mint 32 éve

A kiállítás is bizonyítja, a játék, a LEGOzás nincs életkorhoz kötve. „Bárki bármit építhet, amit megálmodik.”

Dr. Csapi Bence is felnőtt korában fedezte fel újra újra a LEGO-érzést. A 32 évvel ezelőtt kapott játék eszköz mára már 70 készletből, 54 ezer darabból áll.  Öt éve tudatos gyűjtésének eredménye ez a „szuper játék” kollekció.

 

A színes tárlatra három hétig várják a látogatókat.

Varga Eszter 

Ügyészségen a tavaly tüzet okozó kiskőrösi férfi aktája

A Kiskőrösi Rendőrkapitányság nyomozást folytatott gondatlan közveszély okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 62 éves helybélivel szemben.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2018. április 4-én a délutáni órákban garázsának bejáratánál egy fémhordóban száraz növényi nyesedéket égetett. A közelben tevékenykedett, amikor a garázsban lévő ruhaneműk meggyulladtak. A tüzet észlelve autójával kiállt a garázsból, és az ott lévő tárgyakat is próbálta kidobálni, hogy megakadályozza a tűz terjedését. Eközben ruhája meggyulladt, aminek következtében könnyű sérüléseket szenvedett.

Az időjárási viszonyoknak köszönhetően a tűz nagy intenzitással terjedt, ezért több garázs leégett. Ennek során különböző ingóságok, valamint két személygépkocsi rongálódott, illetve semmisült meg.

A lángokat a helyszínre érkező tűzoltók fékezték meg.

A kiskőrösi férfi a szabadtéren történő tüzelésről bejelentést nem tett, az égetéshez szükséges hatósági engedéllyel nem rendelkezett. Alkalomszerű tűzveszélyes tevékenységet végzett, azonban az oltáshoz szükséges eszközöket nem tartott készenlétben, ez a tűz továbbterjedését eredményezte, amivel az ingatlanokat, illetve a benne tárolt értékeket veszélyeztette.

A Vizsgálati Osztály a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek.

Forrás: police.hu

DéKá

Megújult a kiskőrösi bölcsőde udvara

Kerítést és korlátokat festettek a Budapest Bank kiskőrösi fiókjának munkatársai az Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézmény bölcsődéjében 2019. május 17-én Kiskőrösön. A pénzintézet önkéntesei a Törődés Napja nevű önkéntes programsorozatuk keretében idén tavasszal országszerte 18 helyszínen segítik a gyermek- és ifjúsági, továbbá oktatási és egészségügyi intézményeket.

A Budapest Bank társadalmi felelősségvállalási stratégiájában kiemelt helyen szerepel a pénzügyi kultúra fejlesztése, a közösségi értékek iránti elkötelezettség, a környezeti fenntarthatóság, valamint a szociálisan hátrányos helyzetűek támogatása.

Az önkéntességnek nagy hagyománya van a banknál: ennek jegyében rendezik meg a Törődés Napja programsorozatot már több mint két évtizede. Az akciók a gyermek- és ifjúsági, valamint oktatási és egészségügyi intézmények támogatását, a helyi lakosok életkörülményeinek és környezetének javítását célozzák, és segítséget nyújtanak a különböző civil kezdeményezések megvalósulásához. A bank önkéntesei idén tavasszal országszerte 18 helyszínen segítenek kétkezi fizikai munkával.Május 17-én Kiskőrösön segítettek a bank helyi fiókjának önkéntesei. A szülők és a bank munkatársai közösen festették le az Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézmény bölcsődéjének kerítését és a korlátokat, hogy a gyerekek és az intézmény dolgozói számára még kellemesebbé tegyék a bölcsődei tartózkodást. Az intézményben szükség is volt a munkálatokra, hiszen 2011 óta nem volt lehetőség kültéri festésre.

„Munkatársainkkal nagy örömmel segítettünk a bölcsőde megújításán, hiszen mind fontosnak tarjuk a helyi közösségek támogatását és a gyerekek környezetének javítását. Az akcióval azt célt tűztük ki, hogy a gyerekek és a nevelőik megszépült környezetben tölthessék mindennapjaikat” – mondta Vén Rita, a Budapest Bank kiskőrösi fiókjának vezetője.

A Budapest Bank kiskőrösi fiókjának munkatársai

Fotók: Kincses Szilvi

Kerti parti a Nyugalom Szigetén

A soltvadkerti Egyesített Szociális Intézmény klubtagjai körében 2017-ben már több alkalommal szerveztek kerti partit, amelyek minden esetben nagy sikert arattak. A klubtagok életkorát és egészségi állapotát is figyelembe véve célszerű és kényelmes megoldás, ha a mulatságot, a finom ebédet és a kellemes zenét szép környezetben, az intézmény területén belül rendezik meg.

Az idei év első kerti partija az anyák napja jegyében az elmúlt pénteken május 17-én délután zajlott.

dr. Lacziné Ritter Andrea intézményvezető köszöntötte az egybegyűlteket

„Célunk, hogy rendezvényeinken ne csak a klubtagjaink, hanem időnként hozzátartozóik -gyermekeik, unokáik – is részt tudjanak venni. Törekszünk minél tevékenyebb, jó kapcsolatot ápolni a hozzátartozókkal, ami különösen fontos demenciában szenvedő klubtagjaink esetében. Öröm számunkra, hogy Kiskőrös, Kecel, Harta és Akasztó tekintetében is elmondhatjuk, hogy egy-egy rendezvényen a klubtagok már régi ismerősökként köszönthetik egymást. Törekszünk a környező települések klubtagjaival ápolva a jó kapcsolatot, őket is vendégül látni.” – Tudtuk meg az Egyesített Szociális Intézmény vezetőjétől dr. Lacziné Ritter Andreától.

Szekeres Sándor keze alatt két bográcsban is sertéspörkölt forgott

A program elmaradhatatlan része a finom ebéd, amit Szekeres Sándor készített és a közös nótázás, melyhez Jaksa Antal biztosította a zenét.
Ezúton is köszönik mindkettőjüknek, hogy minden nagyobb rendezvényük esetén számíthatnak rájuk és segítik munkájukat.

A nyári időszakra még szeretnének három alkalommal is zenés partit szervezni.

 

-K.Gy.-

Suba Róbert Szeged Sportolója díjat kapott

Szeged napja alkalmából ismét a városházán jutalmazták a város legsikeresebb sportolóit, sportvezetőit. Hárman-hárman részesültek Szeged Sportolója és Szeged Sportjáért kitüntetésben.

Szeged Sportolója díjat kapott Balogh Zsolt, a MOL-PICK Szeged férfi kézilabdacsapatának magyar válogatott játékosa, Polák Leila karatés és Suba Róbert, az NKM Szeged Vízisport Egyesület parakenusa.

Szeged Sportjáért elismerésben részesült Tamás Sándor egykori válogatott kézilabdázó, Kardos Péter, a Naturtex-SZTE Szedeák elnöke, valamint Thékes István, a Délmagyarország egykori, a Nemzeti Sport jelenlegi sportújságírója.

Forrás és képek: Szegedi Vízisport Egyesület

Fejlesztések a Vadkerti-tónál

Soltvadkert Város Önkormányzata a TOP-1.2.1-16-BK1 számú „Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés” című felhívásra benyújtott pályázataiban nyert összesen 327,5 millió forintot a Vadkerti-tó turisztikai infrastruktúrájának fejlesztésére. 

A fejlesztés közvetlen célja a soltvadkerti Vadkerti-tónál található, az Önkormányzat tulajdonában álló természetes fürdőhely turisztikai infrastruktúrájának fejlesztése, amely hozzájárul a jelenlegi szolgáltatáskínálat színvonalának javításához, valamint új strandi létesítmények létrehozásával a kínálat bővítéséhez annak érdekében, hogy az elégedett vendégek közül mind több legyen a visszatérő vendégek száma, valamint – a hatékony marketingnek (is) köszönhetően – emelkedjen a térségbe látogató turisták száma és növekedjen az itt tartózkodás ideje.

A turisztikai vonzerő növekedésével reményeik szerint erősödik a turisztikai kereslet is.

A projekt további célja, hogy a minőségi kínálat erősödésével emelkedjen a turisztikai költés is, valamint a fürdőhely szezonon kívüli hasznosítása hozzájáruljon a szezonalitás csökkentéséhez. 

A fejlesztés több ütemben valósul meg. Kialakításra kerül egy új, a vendégfogadás céljait szolgáló épület a Soltvadkert 3181/7. hrsz. alatti önkormányzati tulajdonú ingatlanon, az Orgona és a Gyöngyvirág utca közötti strandi térrészben. Legfőbb célja az esztétika és az egységes arculat megteremtése mellett, a vendégfogadás XXI. századi feltételeinek megteremtése. A fogadóépület részei a beléptető rész, a pénztár, iroda, bolt, öltözők, WC-k, büfé, fogyasztóterasz, árnyékoló, gyerek-szülő szoba, kerékpártároló. Az épületbe lépve a vendég a pénztárhoz jut, ahol a jegyvásárlás mellett minden szükséges információt megkap. A pénztár mögött az öltözők, mosdók és a vizes blokk egyéb elemei kerülnek kialakításra. Az épületből a vendég már átöltözve juthat ki a strandra. Emellett az épületen lépcsős feljáró is található, ahol fogyasztó és/vagy napozóterasz kerül kialakításra, szép panorámával a tóra.

fogyasztó és/vagy napozóterasz

A fogadóépület és a tópart közötti terület egy része rendezésre kerül, megújul a sétány, és a belső közlekedési utak, a parton pedig homokos plázs kerül kialakításra. Az Írisz közben egy új, térburkolattal ellátott közlekedési út és mellette futó sétány épül, mely megteremti a kapcsolatot az un. fás parkoló és az Orgona utca, illetve a strand bejárat között. A Strand és a Platán tér kapcsolatánál a terület rendezésre kerül, megújul a kerítés az épület vonalától a kemping felőli bejáratig. 


A 2019. évi üdülési szezon kezdetére elkészül a kerítés és terveik szerint megkezdődik az út és járdaépítés, valamint a fogadóépület építése. A jövő évi üdülési szezonban már teljes egészében élvezhetik a strand látogatói a fejlesztés eredményeit.

Az építkezés bizonyára kellemetlenségekkel jár majd, melyért szíves megértésüket kérik!

A Kisfaludy szálláshely-fejlesztési program keretében megújul a Fekete Villa Panzió épülete, melynek átadása 2019. július 15-ére várható.
Az 1920-as években épült, vendégeket az 1950-es évek derekától fogadó Panzió épülete eddig 6 szobával és szezonális nyitva tartással üzemelt a strand hivatalos nyitva tartási időszakában. 

A fejlesztés keretében a Panzió 3 szobával kibővül és kívül-belül megújul, új, korszerű berendezést kap. A földszinten négy saját fürdővel és WC-vel ellátott szoba – melyek közül egy akadálymentesített – recepció, reggeliző, és szociális helységek kerülnek elhelyezésre. Az emeleten pedig öt, szintén saját fürdővel és WC-vel ellátott szoba várja az idelátogatókat. 

A szálláshely minőségi javulását követően a főszezonon kívül is, kora tavasztól késő őszig várja majd a vendégeit a gyönyörű tóparti fekvésű, klímával ellátott, minőségi színvonalú Panzió.

Forrás és képek: Soltvadkert Város Önkormányzatának Facebook oldala

Időjárás

Kiskőrös
kevés felhő
23 ° C
23 °
23 °
35%
3.9kmh
15%
ked
29 °
sze
33 °
csü
32 °
pén
23 °
szo
26 °

További hírek