Idén szeptemberben iskolásnak és pedagógusnak lenni nagyon komoly kihívás. Szüleink sem emlékeznek olyan időszakra, amikor ilyen sokáig tartott a személyes találkozást nélkülöző oktatás. Most mintha a legtöbb gyerek óvodás lenne, és nem akarnának múlni a „beszoktatós” napok.

-Hirdetés-

Mindenki idegesebb és türelmetlenebb, mint egy átlagos szeptemberben. A mélyben félelmeink zaklatnak bennünket: lesz újra online oktatás? Ha megbetegszem én, a gyermekem vagy a szeretteim, hogyan éljük majd meg/túl/át? Sok allergiás tüsszentés után hallottam felnőtteket élcelődni egymáson COVID-ügyben. Megértem. Tulajdonképpen „azért nevetünk, hogy ne sírjunk”. Az ember színes maszkot szerez, hogy fityiszt mutasson a helyzetnek, tanuljon felülemelkedni és a felelős magatartás kereteit megtartva, megtalálja magát ebben a furcsa, bizonytalan helyzetben. Több emberrel beszélgettem már, aki szinte várja, hogy elkapja, mert akkor legalább tudni fogja, hogy valójában mit jelent ez a vírus.

Mindenki a maga vérmérséklete szerint dolgozza fel a híreket. A szkeptikusok tagadnak. Az egyik kislány ezt mondta nekem: „a korona ám, tanítónéni csak vicc. Láttuk a tévében a bácsit, aki kitalálta a koronát. Azt hiszi, ő a főnök, pedig apa a főnök”. Az óvatosabbak mindenhol maszkot vesznek és mérgesek a szkeptikusokra. A realisták követik a híreket, de kritikus szemmel. Hiszünk vagy nem hiszünk a „koronában”, a következményeivel mindannyiunknak számolni kell.

Nem feledkezhetünk meg a gyerekekről, akiket ez a legmélyebben érint. Nem feltétlenül fizikailag, hanem hat rájuk, ahogy kezeljük, ahogy beszélünk róla, ahogy viselkedünk. Ennek az egésznek a feszültsége nyomja az amúgy is túlterhelt iskolarendszert. DIFER mérés közben csodáltam az „unikornisos”, „pókemberes”, „hellókittis, „jégvarázsos” apró maszkokat. Csak remélhetem, hogy ezekben a csöpp gyermekekben nem okoz maradandó kárt, hogy amikor először kerültek iskolai közösségbe, mindenki arra figyelmezteti őket: „tarts távolságot a többiektől”.

A felsősök azt se tudják „merre vannak arccal”. Fél évig nem jártak suliba. Az évek óta ingatag lábakon álló szabálytudat annak a bizonyos kétéltűnek az ülőalkalmatossága alatt bujkál. Amikor az egyik felsős gyerek azt írta a névtáblájára, (nem a saját nevét írom természetesen), hogy „Ödön vagyok b…meg”, azt gondoltam, szó szerint feketén-fehéren látszik, hogy óriási baj van. Még véletlenül sem szeretném elhárítani a felelősséget, pedagógusként is teszem, amit helyesnek tartok, de látnunk kell, hogy a rendszer tartóoszlopai minden szinten recsegnek-ropognak. Ha ez a jelen, mi a holnap? Miközben a gyerekek válogatott szókinccsel sértegetik egymást és a felnőtteket, a hétköznapi élet dolgaiban annyira járatlanok. Az egyikük megkérdezte „miért bányásznak annyi cukrot, ha veszélyben vannak az esőerdők”. Hosszú másodpercekig kellett koncentrálnom, hogy felfogjam a mondat jelentését. Hiába magyaráztam, hogy a sót bányásszák, a cukrot cukorrépából vagy cukornádból állítják elő, a delikvens értetlenül nézett rám. Az osztálytársa oldotta meg ezt a „kulináris”, de számára bányászati kérdést. „Te h…e vagy! Hát a Minecraftban is cukorrépából lehet cukrot kraftolni”! Ezt az információt már fel tudta dolgozni, mehetett tovább az óra. Még jó, hogy tudtam, mi az a kraftolás, különben ezt is káromkodásnak minősíthettem volna.

Csoki készítés Minecraft módra

Egy ideig úgy éreztük, a 2020-as év lesz megterhelő és nehéz. Ám ezeknek a hónapoknak a hatása nemcsak a gazdaságot fekteti kétvállra, hanem a társadalmat is. A gyerekeket különösen. Nekünk felnőtteknek – szülőknek és pedagógusoknak közösen – kell erősnek lennünk, hogy ne gyorsítsunk ezen a – már így is ijesztő – lejtőn lefelé száguldáson.

Én egy elsőstől tanultam a héten a bátor, pozitív hozzáállást. DIFER méréshez a szünetből hoztam el, ezért nyugtatgattam, hogy nem maradt sok feladat, hamar végzünk. Ő mosolyogva legyintett: „Ó, semmi baj, én már ennél rosszabbat is átéltem!”

– Kutyifa Anikó –

Képek forrása: Pixabay.com és Pinterest