Zápor-kör. Talán soha nem fogom megunni. Pontosabban remélem. Ma délután is odakint jártam. Bár megvolt a fejemben a mai Mindennapi történeteink sztori, úgy éreztem, inkább erről szeretnék írni ismét. A Zápor-kör népéről.

-Hirdetés-

A közösségi oldalak kommentszekcióit olvasva az emberek olyan mértékben gyalázzák egymást, amilyen mértékben nem szégyellik. Az ingerküszöb magasan van és túl sok mindent enged meg magának az online tömeg. Azt szoktuk mondani, hogy az arctalanság mögé bújva, pedig a neve is face-book. Arca mindenkinek van. Ha fotó nincs vagy kamu a profil, a stílus, a mondatok mögött bújó intelligencia léte vagy hiánya akkor is tagadhatatlan.

Miközben életünk egy részét az online térben éljük, néha elfeledjük, hogy az emberek háromdimenzióban egészen más világképet is elénk élhetnek. Amikor ma délután kiérkeztem a Zápor-körhöz, megdöbbentően ragyogó, novemberi napfény fogadott. Velem együtt tizennyolc ember élvezte az év talán utolsó vénasszonyok nyarát idéző vasárnapját.

Ez a “vénasszony”, aki velünk van még novemberben is, igencsak modern, huszonegyedik századi “csajszi”.

Belevaló, elszánt és fittyet hány arra, milyen hónap, hányadik napja van. Fogta magát és megragadta a grabancát a reggeli ködnek, “kívül tágasabb” felkiáltással. 

Tudom, hogy a fagyra is szükség van, de jólesnek a napsugarak még mindig.

A Zápor-körön száz méterenként találkoztam emberekkel. Ez nem az online világ. Itt mindenki mosolyogva köszön vissza. Nincs véleménykülönbség. Mindenki az életet ünnepli.

Volt, aki barátnős sétát tartott és megkérdezte, hogy “Te ugye, Kuti lány vagy?“. Vele megtárgyaltam a családfát.

Volt, aki elszántan, két túrabotra támaszkodva – nem törődve azzal, hogy üldögélhetne otthon a karosszékben valamelyik kábelcsatornát nézve -, példát mutatott, hogy milyen érték aktívnak lenni bármilyen életkorban.

Volt kint olyan fiatal, aki a közhiedelemmel ellentétben – miszerint ezek a mai gyerekek, csak a telefonjukat nyomkodják -, biciklivel kerülte meg a tavat.

Voltak, akik meg sem álltak, mert hozzám hasonlósan futással ünnepelték ezt a “novemberi vénasszonyt”.

És voltak, akik kutyasétáltatás mellett döntöttek, a vasárnapi kajakóma helyett.

Én a kajakóma ellen először a mosogatással küzdöttem, de aztán jónak láttam bevetni a futást is.

A hírek szomorúak, ijesztőek és az ember sokszor tehetetlennek érzi magát. De azokon az oldalakon, ahol értékes hírek vannak, olvashatunk arról is, hogy a COVID ellen a fertőtlenítésen kívül védekezhetünk úgy is, hogy vigyázunk magunkra és a szeretteinkre azzal, hogy kimozdulunk.

A friss levegőn való mozgás amellett, hogy növeli a D-vitamin szintünket, javítja az immunrendszerünk állapotát. Márpedig ha belül rendben vagyunk, könnyebb rendbe tenni a kinti dolgokat is.

Mindig rendben lenni nem tudunk. Ez az élet törvénye. De ne engedjük meg magunknak, hogy a rossz hírek elvegyék tőlünk az egyszerű, jó élményeket!

Mi, a Zápor-kör népe hiszünk ebben. Ha úgy érzed szinte semmit nem tehetsz, akkor, amit megtehetsz, mindenképpen tedd meg!