Kutyifa Anikó: Te tudod

Sokszor elképzelem, ahogy kedvenc kapucnis
pulcsim egy szürke szamár elé vetem.
Ujjongok a többiekkel, nem veszem le rólad a szemem,
egy margarétával integet kezem. Feléd.
Te tudod, az a kedvencem.

A kép forrása: pixabay.com/Oldiefan

Elképzelem, ahogy sokan élőznek, ahogy baktatsz,
ahogy kölcsönkért szamarad pottyant… nevetünk.
Mindenki tolja a lájkokat, s úgy érezzük:
ne félj, bízz bennünk, egy hét múlva is szeretünk!
Te tudod, hogy már süllyedünk.

A nézettség egekben, mindenki posztol, mert ott a férfi,
aki vízen jár, kenyeret oszt, s az ember egy dologra kéri:
Gyerünk Jézus! Hajrá, mondd meg nekik!
Velünk ezt nem tehetik, szabadíts meg minket!
Te tudod, ezért a féltő tekintet.

-Hirdetés-

Látod az asszonyt a sorban, ki egyetlen érintéstől
gyógyult. A köpött sártól látó szemű… szinte bódult.
Nincs velünk gyerek, pedig azt kérted, vigyük őket hozzád.
Bocsánat, nem jöttek, mert a szürke szamár offline.
Te tudod, reszketek.

A kép forrása: pixabay.com/aaron00023

Nagycsütörtök lett. Érthetetlen. Méghogy valaki elárul?!
És hogy az a te tested és véred? Fúj. Olyan ijesztő volt akkor.
Fantáziátlan az ember. Csodákra vár. Gesztusokra és nagy szavakra.
Furcsa volt minden. Nem hinnénk tetted mélységét ma sem.
Te tudod, mert ott voltál a kezdetekben.

A kép forrása: pixabay.com/hudsoncrafted

Az Olajfák hegyén. Nehéz téged elképzelni, ahogy
helyettünk tanultál félni. Értünk voltál magányos és árva.
Miattunk néztél távolabbról Atyádra, hogy átéld,
milyen kicsi tudok lenni, milyen vércseppekig elárultnak lenni.
Te tudod, mert értem élted át.

Te még akkor is gyógyítottál, mikor kötve volt a kezed.
Júdás csókjában mi adtunk el téged, csak az ember tudja
árulásra használni: a szereteted. Kardok, botok és hatalmadra
féltékeny szívek. Ezt raktuk köréd, mi hívek.
Te tudod, nyitva vannak előtted a szívek.

A nagytanács retteg tőled. Mert igazad van. Átlátsz
a páncélokon. Leköpnek, s te rohannál Péterhez, aki nemet mond.
Júdáshoz, kit bűntudata kötött fel a fára, bennünket takar
irgalmad palástja. A köntös, mire mi vetünk sorsot.
Te tudod, s bűneinket oldod.

Pilátus kezet mos. Barabbás már szabad, Illésnek hiszik,
Istent hívó szavad. Ott. Akkor. Helyettünk. Értünk.
Mi mindent rossz súllyal mértünk. Te voltál pajzsunk és
vértünk. Nálunk meg csak ecet van.
Te tudod. És csendben van…

A kép forrása: pixabay.com/kalhh

…az egész világ. Pedig “vétkesek közt cinkos, aki néma“.
Eltemettünk. Őriztük a sírt. Sosem voltunk, még ily egyedül.
Az alkonyi légben egy tücsök hegedül. De az ember néma.
Válaszokat akartunk még ma. De semmi nem maradt.
Te tudod. Ezért adtad értünk magadat.

A szombat súlyos. Lépni is nehéz. Elment a Mester.
Tényleg az volt az utolsó vacsora. Tizenegyen vagyunk.
Mostantól hova menjünk haza? Ki válaszol, ha kérdezünk?
Ki fogja meg a két kezünk, ki ül le mellénk a porba?
Te tudod. Helyettünk mentél a pokolba.

Köszönöm, hogy két nő mehetett a sírhoz. Megbecsültél
minket. A gyászunkra nem szánalommal tekintesz,
te vagy a forrás. Ahol az életem fakad. Néha gyógyír, néha
vessző a szavad. De kell nekem. Gyenge vagyok és gyakran ostoba.
Te tudod. Hozzád mehetek haza.

A kép forrása: pixabay.com/yueshuya

Nézem a műved. Nem kell hozzá okoseszköz, posztolás.
Valamit annyira elrontott a világ. És benne én. De Te így
szólsz: Te mondod. Kérlek, tedd már le a gondod, ezt az
egész bűntudattal, félelemmel, önváddal teli zsákot,
te tudod! Neked váltottam meg a világot!

Kiskőrös, 2021. április 2.

A kiemelt képen: Szár Kálvária