Szeptember 22-én újra ülésezett Kiskőrös Város Önkormányzatának képviselő-testülete. A testületi ülés napirendjét ez alkalommal is több szakmai tájékoztató és beszámoló színesítette.

-Hirdetés-

Első napirendi pontként a kiskőrösi járóbeteg-ellátás tapasztalatairól tartott tájékoztatást Dr. Szepesvári Szabolcs, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház főigazgatója. A testületi ülésen elhangzott, hogy a kiskőrösi rendelőintézetben vezetőváltás lesz: Cebei Ágotát Ocskai Krisztina fogja váltani a vezetői pozícióban.

Dr. Szepesvári Szabolcs, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház főigazgatója.

A főigazgató megköszönte a korábbi intézményvezető áldozatos munkáját, amit a kiskőrösi rendelőintézetért folyamatosan biztosított. „Egy személyben nagyon nehéz egy intézmény minden feltételét biztosítani ahhoz, hogy mind a betegek, mind a kollégák számára megfelelő környezet, megfelelő higiéné és eszközpark folyamatosan rendelkezésre álljon” –tette hozzá Dr. Szepesvári Szabolcs.

Kapcsolódó cikk
Újra van halálos áldozata a covidnak a kiskunhalasi kórházban
Újra van halálos áldozata a covidnak a kiskunhalasi kórházban
Elindult a koronavírus-járvány negyedik (delta) hulláma Magyarországon, tájékoztatott szeptember 22-én a kiskőrösi képviselő-testület ülésén Dr. Szepesvári Szabolcs, a Kiskunhalasi Semmelweis...

Dr. Filus Erika, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum igazgatója is beszámolt a képviselőknek az elmúlt év szakmai munkájáról. Az igazgató elmondta, hogy több, mint 85 millió forint fejlesztési összegre pályázott az intézmény. Emellett elmondta, hogy újra növekszik a látogatók száma.

Dr. Filus Erika elmondta: az önkormányzat segítségével 85.212.280 forintra pályázott a múzeum az elmúlt évben.
Kapcsolódó cikk
Petőfire különösen nagy az igény – átlépte a hétezres látogatottsági számot a múzeum
Petőfire különösen nagy az igény – átlépte a hétezres látogatottsági számot a múzeum
Mint minden évben, így idén is megtartotta szakmai beszámolóját Dr. Filus Erika, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum elmúlt évi munkájáról....

A Kiskőrösi Óvodák igazgatója, Vlcskóné Csatlós Erzsébet is elkészítette a szakmai beszámolóját, melyben bemutatja az intézmény szakmai tevékenységét és működési feltételeit. A tavalyi év, mint az élet más területén, az intézmény számára is embert próbáló volt. Az intézményvezető elmondta, hogy kiemelt feladat volt, hogy a teljes évben fent tartsák a kiegyensúlyozott légkört.

Vlcskóné Csatlós Erzsébet, a Kiskőrösi Óvodák igazgatója.

A testületi ülésen elhangzott, hogy a tavalyi nevelési év kezdetén 356 gyermek kezdte meg az évet, mely 381-re bővült. Az elmúlt évben 114-en ballagtak el az óvodákból, míg idén 111 új óvodást köszönthettek, így jelenleg összesen 351 óvodással kezdte meg az intézmény a nevelési évet. Elmondható, hogy a gyereklétszám tekintetében a város adatai stagnálnak.

Kapcsolódó cikk
Kiemelkedő szakmai munka folyik a Kiskőrösi Óvodákban a koronavírus ellenére is
Kiemelkedő szakmai munka folyik a Kiskőrösi Óvodákban a koronavírus ellenére is
A tavalyi a Kiskőrösi Óvodák számára is embert próbáló év volt. Volt olyan időszak, amikor teljes, volt mikor korlátozott létszámmal,...
Pohankovics András, Horváth János és Markó Ferenc önkormányzati képviselők.

A képviselők döntésének megfelelően az idei évben is csatlakozik az önkormányzat a Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjrendszerhez. Az ösztöndíjrendszer célja az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőfokú tanulmányainak támogatása.

Pethő Attila és Gmoser András

A testületi döntés értelmében rövidesen megváltozik az Úttörő utca elnevezése is. Az előzetesen megtartott lakossági fórum alapján a Rózsa utca elnevezést terjesztették elő a képviselő-testület elé. Dr. Turán Csaba jegyző hozzátette, hogy mindennemű okmánycsere és módosítás ingyenes lesz, így nem terheli a lakosokat többletköltség.

Szlovák Pál és Ungvári Ferenc

Megtárgyalta és elfogadta Kiskőrös Város Önkormányzatának képviselő-testülete azt az ingatlantulajdonosi kérelmet, mely szennyvízhálózat bővítésre irányult. A témában Domonyi László polgármester arról tájékoztatott, hogy rövid időn belül megkezdik a beruházás szervezését, illetve megkeresik az érintett területhez tartozó vállalkozásokat is.

Kapcsolódó cikk
Szennyvízhálózat bővítéséről döntött a testület
Szennyvízhálózat bővítéséről döntött a testület
Megtárgyalta és elfogadta Kiskőrös Város Önkormányzatának képviselő-testülete azt az ingatlantulajdonosi kérelmet, mely szennyvízhálózat bővítésre irányult. Mint kiderült, a tervezett beruházás...

A legutóbbi testületi ülés óta 2 fontos beruházás is megvalósulni látszik a kiskőrösi 7-es körzetben, tájékoztatott Szedmák Tamás alpolgármester a szeptember 22-i képviselő-testületi ülésen. Ilyen beruházás a Széles út aszfaltozása, vagy éppen az Izsáki úti kerékpárút kivitelezése. Kialakultak a kerékpárútnak olyan szakaszai, kereszteződései (főleg a Széles útnál), ahol a kivitelező a beláthatóságon még javítani fog.

Szedmák Tamás alpolgármester, Domonyi László polgármester és Dr. Turán Csaba jegyző

Az alpolgármester elmondta, hogy több helyen már láthatóak kisebb koccanásoknak a nyomai, ezért a városvezetés törekedni fog arra, hogy ezeket a csomópontokat átvizsgálják, és kiderítsék, hogyan lehet azokat még biztonságosabbá tenni.

Kapcsolódó cikk
Óvatosságra intik az Izsáki úti kerékpáron közlekedőket
Óvatosságra intik az Izsáki úti kerékpáron közlekedőket
A legutóbbi testületi ülés óta két fontos beruházás is megvalósulni látszik a kiskőrösi 7-es körzetben, tájékoztatott Szedmák Tamás alpolgármester a...

A hagyományokhoz híven, a kiskőrösi képviselő-testület tagjai és a külsős bizottsági tagok az ülés után leszüretelték a város szőlőjét, mely a Béke-Petőfi utcák találkozásánál lévő körforgalomban található.

Filus Tibor
Kapcsolódó cikk
Több mint egy évtizede szüretelik a város szőlőjét Kiskőrösön
Több mint egy évtizede szüretelik a város szőlőjét Kiskőrösön
Az ősz, a szeptember a szüret időszaka. A hagyományokhoz híven, Kiskőrös képviselő-testületének tagjai, és a külsős bizottsági tagok 2021. szeptember...
MEGOSZTÁS