A 2021/22-es tanév mottója a Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában a Tudás – lelkiség – szeretet. A mottó kapcsán beszélgettem Udvarhelyi Attila, intézményvezetővel.

Milyen projektekkel támogatták az első félévben a tudás gyarapodását az iskolában?

Nyáron zajlott egy 80 milliós beruházás megvalósítása, melyben a C épületünk világítását, tantermeit, szekrényeit újítottuk fel. Ezzel a nagyszabású projekttel az alsó tagozat iskolai környezetét sikerült még kulturáltabbá, gyermekbarátabbá tenni. Itt található az ebédlőhelyiség is, annak hidegburkolatát is sikerült kicserélnünk.

-Hirdetés-

Az iskolai gyakorlókertben 12 soltvadkerti vállalkozó adományából alakítottunk ki Mezítlábas gyalogösvényt. A beköszöntő rossz idő miatt az átadást tavaszra halasztottuk.

Hozott valamilyen változást ez a tanév a pedagógusok munkájában?

A legfontosabb úgy hiszem az, hogy megváltoztattuk a munkaközösségek struktúráját. Az eddigi, alapvetően tantárgyi központú felosztást komplexebbé, munkaterületalapúvá alakítottuk. Az osztályfőnöki munkaközösséget kibővítettük a nyolc évfolyamra. Létrehoztuk az MTMI (matematikai, természetismereti, műszaki és informatikai), az idegennyelvi és nemzetközi kapcsolatok, egészségnevelési és kulturális munkaközösséget. A félév tapasztalatai azt mutatják, hogy ebben az új rendszerben a kollégák megtalálták a helyüket. Például az egészségnevelési közösség hívta életre a „Gyalog jöttem iskolába” programot, melyben sok családot nyertünk meg a gyalogos közlekedésnek.

A Gyalog jöttem az iskolába projektnap

Mesélj, kérlek, a fontos eseményekről, programokról!

A Szüreti Fesztiválon tanulóink felléptek a városi műsorban. Az október 23-i városi ünnepségen is ők szerepeltek. A papírgyűjtési akciónkban közel 500 ezer forinttal tudtuk támogatni a diákönkormányzat jövőbeli programjait. Ökoiskola lévén ezzel a fenntarthatósági programunkat is gazdagítottuk. A Kossuth Lajos Diáksportegyesület hagyományos kirándulása is megvalósult.

Nagy sikerrel bonyolítottuk le az alsós szavalóversenyt.

Az evangélikus óvodával közösen a hagyományos Márton napi program is nagy népszerűségnek örvendett. Több, mint 800 gyermeket látott vendégül a szülői munkaközösség forró teával, zsíros kenyérrel és süteményekkel.

Milyen változásokat hozott a pandémia az idei tanévben?

Egyre rutinosabban kezelik a kollégáim a helyzetet. Rugalmasan alkalmazkodtak hozzá, ha csak néhány gyermek hiányzott, vagy ha távoktatásra, esetleg hibridoktatásra volt szükség.

Milyen programokat szerveztek az adventi időszakban?

A Művészeti Iskola hagyományos adventi koncertjét a járványügyi helyzet miatt felvételről tekinthetik meg majd az érdeklődők. Adventi naptárunk ablakaiban jócselekedetekre való felhívásra bukkanhat a diákjaink. A felső tagozatosokat egy helyi vállakozó lepte meg csomagokkal, és természetesen az alsós osztályokban megünnepelték december 6-át.

A szünet előtti hétfőn csendesnapunk lesz, hiszen a Tudás – lelkiség – szeretet mottónk minden eleme fontos számunkra. Készülünk a karácsonyi műsorral is, amit a szünet előtti utolsó napon az interaktív táblákon fognak megnézni az osztálytermekben. Majd az osztályfőnökök és a lelkész segítségével összeállított karácsonyra hangolódó tevékenységekkel telik a nap. A Mosolymanók adománygyűjtési akciójában a támogató családok 41 rászoruló gyermek karácsonyát varázsolják szebbé.

Az év két fontos híre is nagy büszkeség számunkra, hogy Dudásné Kovács Erika kolléganőnk „Kiváló tehetséggondozó” kategóriában nyert Bonus bona – A nemzet tehetségeiért díjat, Illetve Csiszár Katalin „Az év tanára díjat érdemelte ki, melyet minden évben egyetlen pedagógus kaphat meg, aki evangélikus iskolában tanít.

A képek forrása: az iskola Facebook oldalának archívuma.

MEGOSZTÁS