2022-ben számos és sokféle programmal várták a csengődi művelődési házba a kultúrára, hagyományőrzésre, vagy „csak” a közösségre vágyó látogatókat. A lassan véget érő év megvalósult programjairól Kovács Nikoletta művelődésszervezővel beszélgettünk.
Milyen kiállításokat tekinthettek meg idén az érdeklődők intézményükben?

–A Csengődi Falunapok keretében szerveztünk ebben az évben kiállításokat, melyeken hagyományosan a helyi vagy csengődi származású alkotók műveit tekinthették meg az érdeklődők.

Milyen előadások kerültek megrendezésre 2022-ben intézményükben?
-Hirdetés-

–A csengődi közönség fogékony a színházi előadásokra, ezért amint a környékbeli amatőr színtársulatok előrukkolnak egy új darabbal, mi meghívjuk őket. A járvány miatt ezek a társulatok sem próbálhattak, így ebben az évben csak a keceli Kétszél Színkör egy darabjának bemutatójára került sor a művelődési házban.
A 2023-as évben két új darabot is megtekinthetnek nálunk: a magyar kultúra napját a Tabdi Amatőr Színjátszókkal, a tavaszt a soltszentimrei Csonka Színkör egy-egy darabjával köszöntjük.
A gyerekek is hálásak a színházi előadásokért, melyet az évkör ünnepeihez kapcsolunk, így 2022-ben is több alkalommal tapsolhattak mese- vagy bábszínházi előadáson.

A gyerekek hálás közönsége a rendszeres színházi előadásoknak

Hagyományteremtő céllal szerveztünk idén először újévi koncertet, amely nagy sikert aratott, így nem kérdés, hogy a 2023-as év nyitányán is felcsendülnek a Solti Ifjúsági Fúvószenekar ünnepi darabjai.

Milyen egyéb programok kerültek megrendezésre az idei évben intézményükben?

–Hagyományos programjaink között szerepelnek az állami és egyházi ünnepekről való megemlékezések, előbbiek az iskola szervezésében és a mi társszervezésünkkel valósulnak meg, utóbbiakat gyakran civil szervezetekkel, intézményekkel együtt valósítjuk meg.

Változatos mozgásos programok szerepeltek idén is a kínálatban: a heti rendszerességű preventív gerinctorna mellett jóga, speciális hasizomfejlesztő tréning és step aerobic is indult ebben az évben.

Ismeretterjesztő előadásokat tartottak különböző szakterületek szakemberei. A Kiskőrösi Egészségfejlesztési Irodával együttműködve elsősegélynyújtó tanfolyamot, pszichológiai előadásokat tartottunk személyes és online formában is. Nagy volt az érdeklődés a különböző kultúrák, tájak bemutatásáról szóló vetített képes előadások iránt, melyek például távoli tájakat, illetve zarándokutakat hoztak a hallgatóság közelébe.

Kákonyi Anett tanárnő zarándokutakról szóló előadás sorozatának minden alkalmán megtelt érdeklődőkkel a könyvtár
A helyi közösségek már tavaly a karácsonyi ünnepkörben sikeres adventi ablaknyitogató programsorozatot szerveztek, melynek sikerén felbuzdulva a farsangi télűzés hagyományát is megteremtették.
Boszorkányokkal űzték el a telet a hagyományteremtő farsangi rendezvénye

Az „Együtt egy szebb jövőért” című projekt keretében számos programot valósítottunk meg, melyek minden korosztályt megszólítottak. Gyerekeknek alkotó és egészségfejlesztő táborokat, fiataloknak a település értékeiről szóló előadást, interaktív beszélgetéseket szerveztünk, az idősebbek a fiatalokkal közös generációs klubokban, és külön nekik szóló rendezvényeken is közösségben lehettek. Az óvodával, iskolával közösen szervezett húsvétváró, a versünnep, a forradalmakról való megemlékezések mellett a Família központtal is együttműködtünk a háztartási praktikák foglalkozásainak, valamint a külterületi lakosokat megszólító tanyakavalkádok és a hagyományos idősek napja megvalósításában.

Az idősek napi ünnepségen évről évre megtelik a művelődési ház nagyterme

A csengődi katolikus, evangélikus, baptista és református felekezetekkel az adventi ünnepkörben fonjuk szorosabbra a kapcsolatot évről évre, a gyertyagyújtások alkalmával, valamint a baptista közösséggel zenei és más kulturális programok szervezésében is együttműködünk.

Településünk legnagyobb közösségi ünnepe a Csengődi Falunapok rendezvénysorozata, melyre idén három teljes napon át gazdag programokkal vártuk a hozzánk látogatókat. Bár az időjárás nem volt mindvégig kegyes hozzánk – a motoros felvonulást elmosta és a nagy érdeklődésre számot tartó Anna and the Barbies koncertet is hamarabb „lekeverte” – , gyors reagálással és újratervezéssel szinte maradéktalanul meg tudtuk valósítani a rendezvény összes elemét.

Bár a vihar a tervezettnél korábban „lekeverte” az Anna and the Barbies koncertet, a hangulat fergeteges volt


Intézményünk elválaszthatatlan a könyvtártól, a közös épület mellett közös programjaink is összekötnek a helyszínen túl. Görög Gáborné Hajnalka könyvtáros több alkalommal könyvtári órákra várta az ovis és iskolás gyerekeket, internet tanfolyamot hirdettünk, könyvbemutatókat szerveztünk és a Mikulásváró rendezvényünkre is sok gyermek jött el családjával.

A könyvtárral ismerkednek és érdeklődve lapozgatnak az első osztályosok

A község önkéntesek által díszített koszorúja és a falu karácsonyfája, valamint a munkatársaim jóvoltából ünneplőbe öltöztetett művelődési ház és közösségi tér pompás díszletet biztosít az év utolsó nagyrendezvényéhez, a falukarácsonyhoz.

Kapcsolódó cikk
Meghitt és vidám falukarácsonyt tartottak Csengődön
Meghitt és vidám falukarácsonyt tartottak Csengődön
A hagyományos és kedvelt közösségi ünnepet, mely a negyedik adventi gyertya meggyújtásával vette kezdetét, december 17-én, szombaton este tartották Csengődön....
Milyen klubok, egyesületek lelnek otthonra intézményükben?

– A település egyesületei, a civil szervezetek, például a helyi vöröskereszt, a polgárőrség, a cukorbeteg klub alkalmainak rendre helyet biztosítunk, egyes rendezvényeiknek társszervezői is vagyunk.

A korábban említett mozgásklub tagjai mellett rendszeresen találkoznak nálunk a társastáncot, rendezvényekhez kötődve a néptáncot kedvelők, valamint kevésbé rendszeresen a baba-mama klub tagjai. Hosszú évek óta minden csütörtökön felcsendül a nótaszó a Dankó Pista Férfikórus próbáin, a kezdetben havi, majd kétheti rendszerességgel működő helytörténet klub tagjai pedig immár hetente találkoznak. Hegyi Zsuzsanna és Földi István szívét-lelkét beleadva változatos témákat dolgoz fel, vetített képes előadásaikat olykor kiállítással fűszerezik.

A helytörténeti klubban a vetítés utáni hangulatos beszélgetés közösségformáló erővel bír
2022-ben volt olyan fejlesztés, ami az intézményt vagy annak működését érintette?

– Idén megújulhatott a művelődési ház nagytermének padlózata és a közösségi színtérként működő képző központ – ismertebb nevén tűzoltószertár – épületében fűtés korszerűsítésre került sor. Tavasszal elkészült az új játszótér a művelődési ház mellett, gazdagítva ezzel a település közösségi terét.

Az áprilisi húsvétváró program részeként avatták fel az új játszóteret a művelődési ház mellett

Idén volt dolgozókat érintő változás?

-Könyvtáros kolléganőm mellett, mint korábban is, Dignerné Kovács Erika áll helyt a mindennapokban, és idén tavasztól az “Együtt egy szebb jövőért” projekt keretében Nagy Szilvia személyében remek munkatárs segített minket tervező, szervező és megvalósító feladatainkban.

Milyen terveik vannak a jövő évre?

-Folytatjuk sikeres és érdeklődésre számot tartó programjainkat, természetesen az anyagi lehetőségekhez mérten. Egy nagyrendezvényre készülünk 2023-ban: a Csengődi Falunapok időpontja szeptember 29. – október 1. lesz. Tervezünk színházi és zenei produkciókat, érdeklődéstől függően kézműves tanfolyamokat, változatos tematikájú ismeretterjesztő előadásokat, beszélgetős közösségi alkalmakat megvalósítani, és több olvasót invitálni a könyvtárunkba.
Szeretnénk önkénteseket is bevonva a rendezvényeinket kevésbé látogató közösségeket is elérni. Ehhez várjuk az ötleteket, igényeket, javaslatokat és mindenkit szeretettel hívunk közösségi alkalmainkra 2023-ban is.

Boldog ünnepeket, békés újesztendőt kívánunk mindenkinek!

2023-ban is szeretettel várják a kultúrabarátokat Görög Gáborné Hajnalka, (állnak:) Dignerné Kovács Erika, Nagy Szilvia, és (a Mikulás karosszékében) Kovács Nikoletta.

MEGOSZTÁS