Vannak szavak, amik eltűntek az életemből, mióta felnőttem. Amik a paraszti világban töltött gyerekkorom részei voltak. Ha kimondom: döngölő, érzem az orromban a törköly illatát, látom a ruhámra fröccsenő lilás szőlőlét, és hallom, ahogy csorog a présből. A gabona illatát is érzem, ahogy a fanglit merítem a vászonzsákba. Aztán nézem a tyúkokat, fejvesztve rohannak az etetőhöz.
A kertbe vezető hepe-hupás utat felástam. Kellett egy döngölő, hogy egyenletes legyen a felszíne. Ilyen esetekben a szomszéd Pista bácsihoz fordulok.
– Pista bácsi, van magának döngölője? – kérdeztem.
– Döngölő? És mire kellene?
Próbálta megérteni, mit akar egy pedagógus péntek délután döngölővel. Miután elmagyaráztam, kiderült, hogy nincs.
– Semmi baj, elmegyek apuékhoz – folytattam.
– Ezért ugyan, ne menj! Csinálunk – jelentette ki.
– Mit? Döngölőt? Most?
– Persze. Nem olyan nagy dolog az! Csinálunk neki szárat. Két kézzel könnyebb lesz használni.
Keresett egy deszkát. Két ütéssel kettéhasította. Választott egy fahasábot a tüzifából, a két felére ütött két-két szöget. Ennyi. Tizenöt perccel azután, hogy feltettem a kérdést. Álltam ott, kezemben a célszerszám, és közben majdnem eleredtek a könnyeim. Hiába. Az ember negyven felett szentimentális.
Hol veszett el ez az egyszerű, nemes ösztön, hogy a dolgokat meg lehet oldani költekezés nélkül. Pál Feri atya úgy mondja: „tanult tehetetlenség”.
Állnak az elsősök a fejlesztő teremben. Reggel van. A székek az asztalokon. Állnak. Tehetetlenül.
– Anikó néni, így hogy üljünk le?
Állok és félek. Milyen lesz a jövő, amiből eltűnik az egyszerű, nemes ösztön, hogy a dolgokat meg lehet oldani? Nyilván nem az a baj, hogy egy alfa generációs gyerek nem tudja, mi a döngölő, és mi a fangli. Az én gyerekkorom sem azért volt felhőtlen, mert tudtam. Amúgy nem is volt felhőtlen.
A döngölő, ami a törkölyt ütötte, a fangli, amivel a gabonát mertük, a spakli, amivel a nokedlit szaggattuk, mementók. Egy olyan kor emlékei, amiben, ha kellett valami, megoldottuk. Hiányzik. Ez az egyszerű, ösztönös és nemes bizalom az élet felé. Igyekszem felfedezni és megőrizni.
