Gyerekkorom TOP10-es listáján előkelő helyet foglalt el a tojásos nokedli. A friss saláta a szüleim kertjéből, tojás a tyúkok alól. Visszatekintve – kis túlzással -, mintha egy Farm, ahol élünk epizód lett volna az életem. Sajnos idén nem vetettem salátát, de a szomszédból két gyönyörű fejet kaptunk. A másik szomszédtól pedig tojást. Micsoda kincsek! Így a régi, gyerekkori receptet honosítottam.

TOJÁSOS NOKEDLI SALÁTÁVAL
(saját)

-Hirdetés-

200 g teljes kiőrlésű búzaliszt
200 g finom búzaliszt
100 g zabliszt (Mint mindig, most is zabpehelyből őröltem kávédarálóval.)
3 egész tojás
1,5 evőkanál só
2 evőkanál olaj
víz

4 tojás
fűszerek: só, ételízesítő

1 fej saláta
3 dl víz
0,5 evőkanál Dia-Wellness negyedannyi édesítő
0,5 kávéskanál só
0,5 evőkanál almaecet

Kimértem a szárazanyagokat, beleütöttem a tojásokat, majd felöntöttem vízzel.

Alaposan eldolgoztam, és hagytam felórát pihenni, hogy a zabliszt megszívja magát vízzel.

Sós vízbe szaggattam a tésztát, kifőzés után pedig egy nagy edénybe, forró olajra szedtem.

Míg a nokedli főtt, a négy tojást felvertem a fűszerekkel.

Ezt ráöntöttem az átforrósodott, olajos nokedlire. Addig kevergettem, míg a tojás is átsült.

A vizet felforraltam, felfőztem az édesítővel, sóval, majd a legvégén hozzáadtam az ecetet is. Vigyázni kell, mert könnyen kifut az edényből. Amikor a salátalé kihűlt, ráöntöttem a megtisztított, elbontott salátalevelekre.

Vannak napok, amikor rettentően hiányzik az inzulinrezisztencia előtti étkezés. Ám, ahogy telnek az évek, jó néhány ételről derül ki, hogy a diétás változata sokkal finomabb, mint az eredeti. A tojásos nokedli kiváló példa erre. Szívből ajánlom.

Jó étvágyat kívánok! Találkozzunk jövő héten is a Cukormentes és inzulinrezisztens övezetben!

MEGOSZTÁS