Kiskőrös város polgármestere és a választókerületek önkormányzati képviselői lakossági fórum keretében tájékoztatást tartanak a 2024. évi költségvetésről, a város fejlesztéseiről, működéséről és a választópolgárokat érintő aktuális kérdésekről.

A 7. számú választókerület önkormányzati képviselője: Szedmák Tamás 2024. február 27-én kedden délután 18 órától várta az érdeklődőket a Petőfi Sándor Művelődési Központban.
-Hirdetés-

Vendége volt Domonyi László polgármester és Radics Ferenc r. alezredes, a Kiskőrösi Rendőrkapitányság munkatársa, akiktől kérdezni is lehetett. Kiskőrös Város Önkormányzatától jelen volt: Szenohradszki Éva (jegyzőkönyvvezető) és Dénes János is.

(b-j): Radics Ferenc r. alezredes, Domonyi László polgármester és Szedmák Tamás képviselő

A választókerületben történt fejlesztésekről, változásokról Szedmák Tamás elmondta, hogy az elmúlt időszak egyik legmeghatározóbb beruházása városunkban a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása, melyről részletesebb tájékoztatást a polgármester úr adott. Örömmel mesélte, hogy az idei évben befejezés közeli állapotba kerülhet a beruházás, mely által régi elhanyagolt területek újulnak meg, számos más előnye mellett.

A képviselő prezentációval, fényképes beszámolóval is készült a lakosoknak, mely jól reprezentálta a fejlődést

Elmondta, hogy az elmúlt évben több beruházás zajlott a 7. számú körzetben. A Kossuth Lajos utca végében a társasházak előtti területen néhány héttel ezelőtt fejeződött be az új térköves járda megépítése, melyre a vasúti átjáró megépüléséig várni kellett, hogy a nyomvonalak egybe essenek. Ha a város gazdasági ereje engedi, akkor a kerékpársávot is kialakítják majd itt. Beszélt arról, hogy a választókerület dinamikusan fejlődik, amit jól mutat az is, hogy a legfrissebb adatok szerint a város egyik legnépesebb választókerülete az övé. 2024-re városképileg is egy meghatározó terület lett a körzet, melyhez sokat hozzáadtak a fásítási projektek is. Filus Tibor képviselővel sokat dolgoztak a zöldterületfejlesztésen. 

 

Hozzátette, hogy rendkívül sok beruházás van folyamatban, melyeket szintén Domonyi László ismertetett részletesebben a fórum végén. Szedmák Tamás prezentációjában bemutatta, hogy a körzet mely utcáiban valósult már meg a közvilágítás fejlesztése.

A prezentáció egyik diakockája

Majd összefoglalta az elmúlt 5 év legfőbb beruházásait. Az Izsáki úti kerékpárút megépítését 4,5 km hosszan. Kiemelte, hogy a nyomvonal mellett rendkívül sok bejáró  van. Nagyon sok évig okozott gondot, hogy az úttestet rongálták a munkagépek. A kerékpárút védelme érdekében azonban aszfaltozott bejárókat – összesen 11 darabot  –  sikerült megvalósítaniuk.

Kapcsolódó cikk
Átadták az Izsáki úti kerékpárutat
Átadták az Izsáki úti kerékpárutat
Ünnepélyes keretek között átadták 2022. december 14-én délelőtt az Izsáki úti kerékpárutat, amit a kerékpárosok már több, mint négy hónapja...

A Széles út kövezése is egy régóta várt fejlesztés volt, mely megépítésébe jókora önrésszel kellett beszállniuk. A fejlesztés következtében egy új jelenséggel, a gyorshajtókkal találkoztak itt a lakosok. Megjegyezte: van, hogy a fejlesztések új problémákat hoznak magukkal.

Elmondta, hogy a Mészáros Lőrinc utcai lakosok már 5-6 évvel ezelőtt jelezték, hogy rossz állapotú a járda. Örömmel mesélte hogy az önkormányzatnak ebben a ciklusban is sikerült több, hosszú járdaszakaszt felújítani, illetve megépíteni.

Hozzátette, hogy vannak kisebb, de annál bosszantóbb problémák, melyek lassan megoldódnak. Öt évvel ezelőtt probléma volt a Damjanich utca első szakaszán a Liget Resortnál, hogy sokan a járdán parkoltak, melyre egyetlen megoldás született, láncokkal lezárták azt a területet.

Egész sok érdeklődő részt vett a fórumon

Megemlítette a Toyota utcájában megvalósult szennyvizes beruházást is, mely kapcsán ismertette, hogy a pályázat csak a lakossági rákötéseket engedélyezte, ezért maradt ki az iparos cégek rékötési lehetősége. Azonban lejárt a projekt időszak, így az önkormányzat az ottani vállalkozásokkal együttműködve megépítette szennyvízberuházását. Kiemelte hogy hatalmas szükség lenne ott is az úttest rekonstrukciójára. Abban bíznak, hogy a közeljövőben találnak rá megoldást.

Beszámolója végén néhány szóban mesélt társadalmi felelősségvállalásukról is. Többek között a covid alatt maszkokat osztottak, míg jelenleg a Gondosóra regisztrációban segítenek a képviselők a 65 év feletti lakosoknak.

Kapcsolódó cikk
Önkormányzati képviselők segítenek a 65 év feletti lakosoknak a Gondosóra igénylésében Kiskőrösön
Önkormányzati képviselők segítenek a 65 év feletti lakosoknak a Gondosóra igénylésében Kiskőrösön
Szedmák Tamás, Kiskőrös alpolgármestere fontosnak tartja a személyes kapcsolatépítését, ápolását a település lakosaival, főleg ha ahhoz egy nemes gesztus is...
Előadása végén összegzésként elmondta, hogy az elmúlt 14 évben nagyon sok fejlesztést kapott a 7. számú választókerület. A korábbi mostohakörzetből 2024-re az egyik legnépesebb választókerület lett. Szedmák Tamás kiemelte, hogy a következő ciklusban is szeretne a körzet képviselője maradni, amennyiben elégedettek munkájával, és megtisztelik őt bizalmukkal.
Radics Ferenc r. alezredes is igyekezett választ adni a lakosok kérdéseire
A lakosoknak ezután lehetőségük volt Radics Ferenc r. alezredestől is kérdezni.

Egy Brada soron élő lakos jelezte, hogy az elmúlt néhány hónapban romlott a közbiztonság ezen a részen. Megoldásként kamerarendszer kiépítésébe kezdtek.
Majd szóba került a piactérnél való parkolás is, hiszen a lakosok szerint balesetveszélyes. Domonyi László elmondta, hogy ezen a területen parkolók kerülnek majd kialakításra a piaccsarnok megnyitása kapcsán.

Problémaként merült fel a Munkácsy utcai száguldozás, emiatt a jövőben sebességkorlátozó tábla kerül majd ki ide is. A polgármester felhívta a lakosok figyelmét a közlekedés drónnal történő ellenőrzésére, Kiskőrösön is.

Szintén a lakosok részéről érkezett az észrevétel, hogy a külterületi részeken szükséges lenne a szemétszedés, melynek kapcsán a hulladékudvar működése is szóba került. A polgármester megerősítette, hogy a lomtalanítás (évente két alkalommal 3 m3-ig) egy abszolút működő szolgáltatás a városban. Arra biztatta a kiskőrösieket, hogy éljenek a lehetőséggel. Egyeztetés a 79/524-821 4-es menüpont telefonszámon lehetséges, ügyfélfogadási időben.

Sok kérdése volt a lakosoknak a polgármesterhez is
Majd Domonyi László polgármester tájékoztatta a lakosságot a város pénzügyi helyzetéről, folyamatban lévő fejlesztésekről és tervekről.

Ismertette, hogy Kiskőrös város 2023-as évi magánszemélyek kommunális adóbevételéből származó összege 71 millió forint, a helyi iparűzési adó eddig nem látott csúcsot döntött, ami 1,4 milliárd forint volt. Látványosan emelkedik az idegenforgalmi adó, ami 10,5 millió forintot jelent. Kijelenthető, hogy e tekintetben a 1,5 milliárd forintos álomhatárt átlépte Kiskőrös. Az összköltségvetésből a helyi adóbevételek kisebb hányadot tesznek ki, nagyobb részt jelentenek az állami támogatásokból elnyert összegek.  

A piac építésére is kitért, ahol jelenleg a csarnok belső része 80%-os készültségben van. Jó hírként mondta, hogy a piac építésének II-es üteme is elkezdődött, ami alatt a fedett-nyitott árusító tér, az udvar és parkolók kialakítása van folyamatban. Beszámolóját látványtervek bemutatásával színesítette. Hozzátette, egy év múlva ennek a piacnak működnie kell, de készen is lesznek a meghatározott időre a munkálatokkal.

Tavaly Kiskőrös közvilágítása 118 millió forintba került a városnak úgy, hogy 800 lámpatest elsötétedett. A korlátozó intézkedések nélkül ez az összeg a 150-160 millió forintot is elérhette volna – fejtette ki a polgármester. Az így megtakarított összeget hozzáadták a 416 millió forintos, önerős közvilágítás fejlesztéshez. Az időigényes tervezési, engedélyezési eljárások miatt a projektnek most nem része új hálózat kiépítése, új oszlopok felállítása. A városvezetés a tervezés során külön figyelmet fordított a közlekedés-biztonságra, a gyalogátkelőhelyekre és a forgalmas csomópontokra. A korszerűsítéssel kapcsolatban Domonyi László elmondta, hogy 600 db LED-es lámpa már fel van szerelve, melyek kisebb teljesítményűek. Ezek a legkisebb forgalmi utak mentén lettek felszerelve. A nagyobb forgalmi utak mentén és kereszteződésekbe nagyobb teljesítményű lámpák kerülnek felszerelésre a II. ütemben, előreláthatóan március közepétől. Összesen 1303 db Schréder TECEO típusú lámpatest lesz felszerelve Kiskőrösön, ami közel 200 db lámpatesttel több, mint ami jelenleg van. Azokon a helyeken, ahol panasz érkezett a közvilágítás hiányára, új lámpákat telepítenek. Ide tartozik az Erdőtelki út is. Még ezzel a többletmennyiséggel is várhatóan 30%-al kevesebb lesz a közvilágítás fogyasztása, mint jelenleg az elavult lámpákkal.

A korszerűsítés jegyében szaldó elszámolású napelemes rendszer telepítésére kerül sor az alábbi intézményeknél: Petőfi Sándor Művelődési Központ, Pátria épülete, Hagyományok Háza, Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézmény, sportpálya, Küzdősportok Háza, Batthyány Óvoda, Erdőtelki Óvoda, piaccsarnok.
Domonyi László hozzátette, hogy a Kőrisfa Óvoda épületén már tavaly év végén sor került a napelemes rendszer -101 db- telepítésére.

Az elmúlt évben megvalósult beruházásoknál és karbantartásoknál a polgármester kitért arra, hogy a záportározó körül térkőburkolatú sétányt építettek, ahogy a Szabadidőparkban is. Járda felújításokat végeztek a Deák Ferenc utcában a Thököly utca és a Bajza utca között. Térkőburkolatú járda készült a Vasvári Pál utcában a Bem József Általános Iskola előtt, és a Sárkány József utcai társasházak mellett.

Az épülő Budapest-Belgrád vasútvonal építésével kapcsolatban hosszas tárgyalások eredményét osztotta meg a lakosokkal Domonyi László. A kiskőrösi vasútállomás új épületét a városvezetés kérésére a tervezett helyének tükörképén fogják felépíteni, aminek többletköltségét a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. vállalta magára. Így az új felvételi épület, valamint az épülethez szükséges parkolók a meglévő buszmegálló mögötti területre kerültek áthelyezésre.

A városvezetés tervei között szerepel a Kiskőrös és Kecel közötti kerékpárút építése, mely a Petőfi utca és a József Attila utca kereszteződésétől indulna. A tervek szerint belterületen a főút mentén kétoldali kiemelt szegéllyel ellátott kerékpárút fog haladni Kecel irányába.

Egy olyan megoldást ismertetett a polgármester, ami remélhetőleg valamelyest megoldja a kóbor ebek, már korábban is felmerült kérdését. 3 évente kötelező ebösszeírást tartanak, ami ebben az évben lesz újból esedékes. Ezt szeretnék intenzívebb formában végezni, melynek során személyes felkeresés útján tervezik felvenni az erre vonatkozó adatokat. Ennek apropója, miszerint felajánlják minden kutyatulajdonosnak, hogy a város költségén elvégzik az ebek kötelező mikrochippelését, ami feltétele a veszettség elleni oltás beadásának. Ha a kutya kiszökik, elkóborol otthonról, a chippnek köszönhetően könnyen megtalálható a gazda a további intézkedések végett. Így nem kell a keceli ebrendészeti telepre szállítani a szabadon kószáló állatot, ami éves szinten komoly anyagi terhet ró az önkormányzatra.

Zárásként Domonyi László elmondta, hogy Kiskőrös idei költségvetése nagyon nehezen állt össze, mivel gazdaságilag egy szűkös évre kell készüljön a városvezetés. Az önerős fejlesztésekre nagy összegeket fordítanak annak reményében, hogy az elkövetkezendő években megtérülnek mindezek. Közvilágítás korszerűsítése: 416 millió forint, napelemfejlesztés: közel 90 millió forint, az iparűzési adó állam felé történő adófizetése: 119 millió forint, + a fürdő megnövekvő költségei. Ennek következtében az egyéb kisebb fejlesztésekre, korszerűsítésekre kevesebb összeg áll rendelkezésre.  

Domonyi László polgármester is prezentációt tartott, aki türelmesen válaszolt a lakosok kéréseire, észrevételeire 

Lakossági észrevétel volt többek között a vasúti átjárókban történő közlekedés hogyléte is, a későbbiekben. Domonyi László elmondta, hogy az új rendszerben mindent automata vezérel majd. Az átjárók fényjelzés és sorompózárasak lesznek. A vasúti átjáró 6 méter szélesen készül el, így a lehetőség adott lesz a gyors áthaladásra. A lakosok további néhány, a vasúti beruházást érintő fejlesztés miatt aggodalmukat fejezték ki.

Lakossági jelzés érkezett a Cebei földesutak minősége és a külterületi közvilágítás hiányosságai kapcsán is. Válaszként felhívták a lakosok figyelmét, hogy évente rendszeresen karbantartják a város körüli külterületi utakat, melyek folyamatos megoldást kívánnak, főleg a csapadékosabb időszakban, ígéretet kaptak ezek folyamatos rendezésére.

Szóba került az új orvosi ügyelet működése is, melyről korábban már írtunk. Így olvasóink figyelmébe ajánljuk az alábbi cikket:

Kapcsolódó cikk
Hasznos információk az orvosi ügyeleti rendszerről
Hasznos információk az orvosi ügyeleti rendszerről
2023. november 1. napjától az orvosi ügyeleti ellátást Bács-Kiskun Vármegyében is az Országos Mentőszolgálat látja el. Az egységes ügyeleti telefonszám...

Elhangzott, hogy szükség lenne bicikliútra a Rákóczi utcában is, illetve kisebb útjavításokra a körzetben, melyek „orvoslásán” dolgozik az önkormányzat.

A jégcsarnok és a fürdőfejlesztés is téma volt, mely utóbbi tolódik – ismertette a polgármester. 

Kapcsolódó cikk
Elindult a HC Kiskőrös pályabővítési projektje
Elindult a HC Kiskőrös pályabővítési projektje
ÉPÍTKEZÉSI TÁJÉKOZTATÓ-t tett közzé közösségi oldalán a HC Kiskőrös.  Mint azt bejegyzésükben írják: „2023. novemberében az építésügyi jogrendnek megfelelve elindult,...

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (47 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira