A teherautók iránti rajongás gyerekkorában kezdődött, és végigkísérte egész életét. A fuvarozásból indulva saját vállalkozást épített fel, miközben a régi magyar járművek iránti szeretete is megmaradt. Csermák Pál, a „Kiskőrös Város Gazdaságáért” díj kitüntetettje mesélt pályájáról, a vállalkozás indulásáról, a család szerepéről és azokról a pillanatokról, amelyekre ma is szívesen gondol vissza.
A teherautózás hogyan jött az életébe?
Gyakorlatilag gyerekkori álmom volt, hogy kamionsofőr leszek. Sőt, még egész kisgyerekként ZiL-sofőr akartam lenni. Valahogy bennem maradt ez az autóimádat. Általános iskola után a 621. sz. Ipari Szakmunkásképzőbe jelentkeztem autószerelőnek. A tanulóéveimet több helyen töltöttem, főleg a Volánnál, mert nagyon tetszettek a teherautók. Később a Kiskőrösi Kossuth Szakszövetkezetben voltam tanuló, ott is teherautókkal dolgoztunk. Ott volt két Csepel teherautó is, és az valahogy megbélyegezte az életem további részét. Egyre erősebb lett bennem a magyar járművek iránti szeretet, ami a mai napig is tart. A jogosítvány megszerzése után gépkocsivezető lettem, később pedig kamionsofőr.
Honnan jött a régi magyar járművek iránti szenvedélye?
A műhelyben volt két Csepel teherautó. A szerelők és az oktatók nem igazán szerették őket, de ekkor tudatosult bennem, hogy Magyarországon működött a Csepel Autógyár. Ez azonban már a gyár működésének utolsó időszaka volt. A Rábát már ismertük, tudtuk, hogy az is magyar autógyár, de valamiért a Csepel lett a kedvencem. Ma már a Rába és minden magyar jármű közel áll hozzám. Van is több a tulajdonomban, és nagyon szeretem őket.
1992-ben született meg az első gyermeke, ekkor hagyta abba a nemzetközi kamionozást. Mennyire volt nehéz döntés?
Igazából továbbra is autóban maradtam, csak már itthon dolgoztam. Az akkori nemzetközi fuvarozás nagyon nehéz volt. Ha egy fuvar sikerült egy hét alatt, az már jónak számított. A határoknál rengeteget kellett várni, volt, hogy két napot is. Itthon azért más volt: esténként hazaért az ember, legalábbis a szezonoktól eltekintve. Így sokkal könnyebb volt a családdal is.
Nem sokkal később saját vállalkozásba kezdett. Mit jelentett akkoriban fiatal családapaként vállalkozni?
Amikor az ember benne van, akkor ez egészen más, mint utólag visszanézni. Nyilván utánanéztem, hogyan működik egy vállalkozás, mert számla kellett a munkához. Ha nincs vállalkozás, nincs számla. Egy barátommal közösen vettünk egy teherautót. A fejlesztés az volt, hogy később átvettem az ő részét, és így lépésről lépésre bővítettem a vállalkozást.
Akkoriban sokkal egyszerűbb volt minden. Vettem egy teherautót, hazafelé jövet Dunaföldváron megálltam, megraktam sóderrel, és már úgy jöttem haza. Ma ez már elképzelhetetlen. Rengeteg engedély kell, az autóhoz is, a sofőrhöz is. Évekkel ezelőtt a fuvarozást szakmailag be is fejeztem, de a Csepel teherautóm megmaradt, amivel találkozókra és rendezvényekre járunk. A feleségem is jön velem, és évente többször autóba ülünk az események miatt.
A felesége, Éva nemcsak az életben, hanem a vállalkozásban is társa. Hogyan osztják meg a feladatokat?
A cégen belüli feladatokat így nehéz különválasztani. Inkább azt mondanám, hogy az életben osztjuk meg a feladatokat. Én viszem a céget, a feleségem pedig megteremti hozzá a hátteret, lehetőségeket. Ha az ember elvégzi a munkáját és hazamegy, akkor egy otthon várja: meleg, ebéd, vacsora, tiszta ruha. Ez szerintem nagyon fontos egy vállalkozó számára. Emellett sokszor egy tanács vagy egy mondat is rengeteget segít. Egyedül nem megy.
2000-ben alapította meg a Csermák és Társa Kft.-t. Mi volt akkoriban a legnagyobb kihívás?
Igazából a mindennapi munkában nem történt nagy változás. Ugyanabba az autóba ültem bele másnap is, mint előtte. Csak annyi történt, hogy amikor megjött a cégbírósági végzés és az adószám, akkor már a Kft. állította ki a számlát. Közben bővültünk is: volt, hogy már két autóval dolgoztunk, később alkalmazottak is lettek, és volt idő, amikor hat-hét autóval fuvaroztunk. A fuvardíjak viszont akkoriban elég nyomottak voltak.
A csőhajlítás mikor került be a tevékenységek közé?
A csőhajlítás 2005-ben került be a tevékenységi körünkbe, amikor egy felkérés hatására elindítottuk ezt az irányt. Ezt követően fokozatosan leépítettük a fuvarozási tevékenységet, és egyre nagyobb hangsúlyt fektettünk a fémmegmunkálás fejlesztésére. Ennek keretében csőhajlító- és darabológépeket, csőmegmunkáló lézergépet, lemezmegmunkáló lézert, valamint robot- és kézi hegesztőberendezéseket szereztünk be. A tevékenységi körünket lakatos munkákkal is bővítettük. Időközben három csarnok is felépült, összesen közel 4000 négyzetméteren.
Ha visszatekint az eddigi életére, mire a legbüszkébb?
Nehéz kérdés. Igazából soha nem voltam az a típus, aki azt mondja: erre most nagyon büszke vagyok. Inkább úgy gondoltam, hogy „na, sikerült”. Ha egy fuvar elment, az már siker volt. Ha lement egy szezon vagy egy év, az is. Amikor láttam, hogy a bevétel mondjuk négy millióval több, mint tavaly, az is egy sikerélmény volt.
Talán az egyik legnagyobb lépés az volt, amikor megépítettük az első csarnokot az Izsáki úton 2002-ben. Hitelekkel, önrésszel készült el, akkor még pályázatok sem nagyon voltak. De lett egy tető a fejünk felett. A fuvarozásban bármikor jöhet műszaki hiba, és ha hazajön az ember egy autóval, nem biztos, hogy a szerviz azonnal meg tudja javítani. Nekünk nagyon fontos volt, hogy legyen saját helyünk, ahol dolgozni tudunk. Ez egy nagy lépés volt, igazi dobbantó.
Csermák Pál története jól mutatja, hogy egy gyerekkori álom hogyan válhat életpályává. A teherautók iránti szeretetből indult út végül vállalkozássá, majd egy folyamatosan fejlődő cég történetévé vált. Mindeközben a család támogatása és a kitartó munka végig meghatározó szerepet játszott abban, hogy ma már több évtized tapasztalatára tekinthet vissza.
A méltatás szövege ide kattintva olvasható.
