Csatornázási munkálatok a Klapka utcában
Kiskőrös Város Önkormányzata sikeresen pályázott a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében a záportározó elkészítésére. Ennek a pályázatnak a részeként a Dózsa György utcán a meglévő nyílt árkok rekonstrukciója, illetve a Klapka utca adott...
Új épület régi névvel
Lassan bezárja kapuit és sok-sok évnyi munka után elköszön az óvodásoktól Fülöpszállás régi, elavult óvodája és átadja a stafétát, valamint a MESEVÁR névtáblát vadonatúj társának, mely a tavalyi év végén készült el.
A kor építészeti...
Új orvosi rendelők a fejlesztések sorában
Januárban új beruházásba kezdett Tabdi Önkormányzata, mely során új orvosi és fogorvosi rendelők lesznek kialakítva. A projektről, illetve további fejlesztési tervekről kérdeztem Fábián Sándor polgármestert.
Beszéljünk először a rendelő kialakításáról. Közösségi oldalon jelezte, hogy...
Minden, amit az épülő záportározóról tudni kell
Az utóbbi időben egyre több kérdés látott napvilágot a lakosság részéről az épülő záportározóval kapcsolatosan, melyeket Mátyus Zoltán vízépítő mérnök, az építkezés műszaki ellenőre válaszol meg.
Kiskőrös Város Önkormányzata a városból lefolyó és átfolyó csapadékvizek...
Gazdasági sikerekre és a jövőbeni új tervekre koccintottak Kecelen a polgármesteri fogadáson
Január 31-én Kecel Város Önkormányzata, az elmúlt évekhez hasonlóan azokat a cégvezetőket várta egy jó hangulatú összejövetelre, akik 2018-ban a legtöbb ipatűzési adóval járultak hozzá a város költségvetéséhez. Az eseményen az önkormányzat képviselői is...
Jóváhagyták a Kiskőrösi bölcsőde 2020. évi nyári nyitvatartási rendjét
A január 22-i képviselő-testületi ülés alkalmával a képviselők szavaztak az Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézmény Bölcsődéjének nyári nyitvatartási rendjéről is, mely 10 szavazattal egyhangú elfogadásra került.
Az Egészségügyi, Gyermekjóléti és Szociális Intézmény Bölcsődéjének vezetője...
Új idők jönnek a fürdő életében
Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő esetében új intézményvezetőt köszönthetünk Simon Gábor személyében, aki vállalkozói szemléletét átülteti a fürdőre is. Milyen tervei vannak a jövőt illetően? Interjú.
Úgy tudom, hogy nem újkeletű a kapcsolatod a fürdővel.
Jól tudod;...
A tavaszi bajnoki mérkőzéseit műfüvön játssza az Akasztó FC
Teljesen megújul az elkövetkezendő hónapokban az Akasztó FC sportpályája. A klub sikeres TAO pályázatának köszönhetően már elkészült a műfüves labdarúgó pálya és további fejlesztések is megvalósulhatnak.
Az egyesület a munkálatokba bevonja a szurkolókat, támogatókat, sportbarátokat...
Aki egyszer kiskőrösi, mindig kiskőrösi
-Utolsó tárlatvezetés a Petőfi Emlékmúzeum állandó kiállításában-
Szeretem, hogy kiskőrösi vagyok. Sokfelé éltem és dolgoztam, de jó kimondani a szót: Kiskőrös. Ismerősek az utcák, a házak, az emberek. 2020. január 16-án délután, a Petőfi Emlékmúzeumban...
Ilyen lesz az Állatkert Budapest szívében
A Pannon Park a legnagyobb szabású fejlesztés az Állatkert új területein megvalósuló négy fejlesztési program közül. Jelenleg még építés alatt áll, a nagyközönség a tervek szerint a következő évtized elején, várhatóan 2021-ben veheti majd...














