Fekvenyomásra készülnek a bócsaiak
Méghozzá vidékre mennek a fiúk: a békés megyei Csárdaszálláson lesz férfi és női fekvenyomó és erőemelő verseny, mégpedig az erős márciusi ifjak tiszteletére március 15-én 10 órától. A megmérettetésre a bócsaiak halasi sportolókkal együtt...
Horváth János választókörzetében elégedettek az emberek
Horváth János 1987 óta dolgozik a helyi gimnáziumban földrajz - történelem szakos középiskolai tanárként, emellett hosszú évek óta aktív tagja a kiskőrösi közéletnek önkormányzati képviselőként.
Akárcsak édesapját, őt is már egészen fiatalon érdekelni kezdte...
Új igazolások és kemény edzések a kiskőrösi labdarúgóknál
A Kiskőrösi LC megyei I. osztályban szereplő labdarúgó csapata már január elejétől készül a tavaszi folytatásra. A bajnokságban első helyen álló együttes edzőjét, Miskovicz Bálintot az idei változásokról, tervekről kérdeztem.
Mikor kezdtétek el a téli...
Így karácsonyozunk mi – Takácsné Stalter Judit
Ez az év nem a pihenésről szólt: szinte nem is volt szabadságon, hiszen folyamatos, személyes jelenlétet követelt meg a veszélyhelyzet, tájékoztatotta portálunkat Takácsné Stalter Judit, Császártöltés polgármestere. Lassan itt a karácsony, így joggal vetődik...
Javában zajlanak a Kiskőrösi Evangélikus Imaház felújítási munkálatai
Elkezdődött az evangélikus imaház teljes körű felújítása Kiskőrösön. A több, mint 100 millió forintos rekonstrukciós munkálatokkal előreláthatólag 2022 decemberében fognak végezni. Ebből az összegből nemcsak az imaház, hanem a parókia is megújul A beruházás...
Második mérföldkövéhez érkezett az új, hat csoportszobás óvoda kivitelezése Kiskőrösön
Évértékelő beszédében Domonyi László polgármester kihangsúlyozta, hogy 2020 a beruházások éve lesz Kiskőrösön. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy második mérföldkövéhez érkezett a régóta várt új, hat csoportszobás óvoda megépítése Kiskőrösön a Kőrisfa utcában.
A...
A jelenleg is folyó és a már befejezett beruházásokhoz is ellátogattak a képviselő-testület tagjai
Képviselő-testületi bejárást tartottak november 26-án Kiskőrösön, ugyanis a képviselők kíváncsiak voltak a már befejezett és folyamatban lévő beruházásokra. Először a kiskőrösi bölcsődéhez látogattak el, mely szeptemberben indult el 14 fővel. Ezt követően a Kiskunhalasi...
Rendhagyó átadó- és tanévnyitó ünnepségre készülnek a Bem iskolában
„A kiskőrösi Bem iskola infrastrukturális fejlesztése” című EFOP-4.1.2-17-2017-00128 azonosító számú projekt zárórendezvénye lesz az augusztus 30-án megrendezésre kerülő tanévnyitóval egybekötött átadó ünnepség.
A hamarosan megrendezésre kerülő esemény kapcsán Lasztovicza László főigazgató elmondta: „Nagy öröm, hogy ezt a...
„Gumis Imi”
- fiatalabbaknak „Gumis Imre bácsi”
A legidősebb vállalkozó Bócsán minden bizonnyal Martin Imre, akinek a rendes nevét, ha nem is tudja mindenki egyből, de a fenti elnevezések szerint azonnal beazonosítják. Ötven évet a lakosság...
Az idei november elseje talán búskomorabb lesz a megszokottnál Kiskőrösön is
Halottak napja…. azon gondolkoztam, hogyan is lehetne ezt a napot másféleképpen megfogalmazni. Van ennek a szónak egy negatív töltete, mely sokak hangulatára hatással van már november beköszönte előtt.
Tudtad? November 1-je mindenszentek ünnepe, november 2-a...