Felajánlásból gyártanak fa szemeteseket a Wattay diákjai Kiskőrös Város Önkormányzatának
Mint arról korábban már beszámoltunk, Kiskőrösön a Liget utcában kivágott platánfák egy részét a Wattay iskolának ajánlották fel, melyek a napokban meg is érkeztek az intézmény faipari tanműhelyébe, ahol száradás után az asztalos tanulók...
Kerékpárút-építés, aszfaltozás és művelődési ház felújítása is a tervek között Tázláron
A vírus ellenére rengeteg fejlesztés valósult meg Tázláron az elmúlt év során: Ilyen a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése, a tanyagondnoki busz vagy éppen az iskola, a tornaterem és a polgármesteri hivatal energetikai felújítása.
Milyen gondolatok, tervek...
Nyolcvanötmillió forintos beruházásból készült el a Hagyományok Háza Kiskőrösön
Tavaly áprilisban jelent meg az interjú Domonyi Lászlóval, Kiskőrös város polgármesterével az épülő Hagyományok Házával kapcsolatban. Megtudhattuk, hogy az új intézménynek a Kossuth Lajos utca és a Damjanich utca sarkán lévő épület ad otthont,...
Új szakma – új esély, hirdeti a Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium
Szerencsére még mindig több lehetőség közül válogathatunk, ha felnőttkorban szeretnénk tanulni, azonban az új szakképzési rendszerben az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) helyét a Szakmajegyzék váltotta fel. Így az alapszakmákat már csak iskolarendszerű képzés keretében...
A kiskőrösi Akker-Pus Kft. nagylelkű adománya a Kiskunhalasi Semmelweis Kórháznak
Személyesen adta át február 12-én Endrődi Ferenc Pál, az Akker-Plus Kft. tulajdonos ügyvezetője azt az egymillió forintos adományt a kiskunhalasi kórháznak, ami a cég társadalmi felelősségvállalásának szép jelképe.
Endrődi Ferenc Pál, az Akker-Plus Kft. tulajdonos...
Ich heiße… Német nyelvű tehetségműhely az Erdőtelki Tagóvodában
A Kiskőrösi Óvodák 5 óvodájában, a 15 tehetségműhely működik, amelyekben összesen 162 kisgyermekkel foglalkoznak a műhelyvezető óvó nénik. Sorozatunkban ellátogattunk már a Szűcsi Tagóvoda „Mesesziget” (Torgyikné Balogh Noémi műhelyvezető), valamint az Erdőtelki Tagóvoda az...
A lovagok nem adják fel, óriási bulival ünnepelnék a pandémia végét
A Patachich Gábor borrend 27 éve viszi hírét Kecel legzamatosabb nedűinek. Ezzel együtt pedig nemcsak minőségi borok kapnak elismerést egyre szélesebb körben, hanem a helyi kulturális értékek is nagyobb közönséget kaphatnak a bor elkötelezett...
Minden, amit a koronavírus elleni vakcináról tudni érdemes – interjú Dr. Szepesvári Szabolccsal, a...
Dr. Szepesvári Szabolcsot kérdeztük a regisztráció szükségességéről, az oltás kapcsán fellépő mellékhatásokról. Az interjúban kitérünk arra is, hogy oltás után feltétlenül szükséges-e hordani a maszkot.
Még mindig nagyon sokan vacillálnak azon, hogy regisztráljanak-e a védőoltásokra,...
Így tanul nyelveket a kiskőrösi származású Szekeres Mónika, aki öt nyelven beszél
Sokan hallottunk már a poliglott – azaz a több nyelvet beszélő – emberekről, akik öt, tíz, vagy akár tizenöt nyelven is beszélnek. Mielőtt a genetikára, a tehetségre, a szerencsére és egyéb, az egyénen kívül...
Idén tovább emelkednek az építőipari alapanyagárak – építőipari helyzetjelentés 2.
Az építőipari helyzetjelentés 1. részéből kiderült: tervezői oldalról nézve alig ütött be a koronavírus, és emellett folyamatos érdeklődés jellemzi a szektort. A jelenlegi új lakás árak következtében csökkenő keresletre lehet számítani, viszont növekedni fog...














