Jelenleg elérhető, az a fránya zöld pötty
Ha épp nem tanítok, akkor a telefonommal dolgozom. Fotózok vele. Felveszem a beszélgetést, ha interjút készítek. Megosztom a cikket az oldalamon. Ha ránézek a kezdőlapon az applikációkra, minimum a messengeren, a viberen, az üzenetekben,...
Képesek leszünk türelemmel elviselni minden helyzetet, mert a szeretet soha el nem fogy
Advent utolsó vasárnapjához érkeztünk. December 20-án, pár nappal karácsony előtt a szeretet lángja gyullad fel az otthonokban, közösségekben, szívekben.
Kecskeméti Pál, a Kiskőrösi Evangélikus Egyházközség igazgató-lelkésze a templomban mondta el ünnepi gondolatait.
Elérkezett a negyedik adventi...
Idén sem maradunk ünnepi evangélikus alkalmak nélkül térségünkben, komoly szervezésnek köszönhetően
A pandémiás helyzet az egész 2020-as évre rányomta a bélyegét. Az év első napjaiban még nem gondoltuk volna, hogy ennyire meg fogja változtatni az életünket a vírus, annak terjedése és kíméletlen hatása, az erre...
Idén 800 millió forint összértékű állami haltelepítés volt. Karácsonykor fogyasszunk magyar halat, egy kicsit...
A hazai halfogyasztás meghatározó része hagyományosan a karácsonyi időszakra esik. Szakértői becslések szerint a haltermelők ekkor értékesítik a teljes éves étkezési halmennyiség mintegy 40 százalékát - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön a budapesti Fővám...
Ötven csomag karácsonyi adományt osztanak szét az egyedül élő rászorulók között Kiskőrösön
Kiskőrösre is megérkezett a Mészáros Csoport karácsonyi adománya.
A Magyar Vöröskereszt nemzeti humanitárius társadalmi szervezetén keresztül országosan mintegy 70 tonna tartós élelmiszer jut el az egyedül élő, leginkább rászoruló emberekhez. Bács-Kiskun megyében 500, Kiskőrösön...
A KEVI is csatlakozott a Karitáció Alapítvány felhívásához – 500 tábla csoki gyűlt össze...
A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktorai 2020-ban is elviszik az ünnepet a kórházakba.
Az alapítvány idén is több száz gyermek Karácsonyi ünnepét szeretné boldoggá tenni azzal, hogy a kórházban fekvő gyerekeknek csokoládét ajándékoz.
A családjuktól elszakítva, magányosan, az...
Maja Gravír – Hobbiból hivatás, hogy egyedi, személyre szóló, különleges ajándékot adhassunk
Az ünnepek közeledtével szeretnénk minél több környékbeli kisvállalkozót bemutatni. Ezekkel a személyre szabható, egyedi és különleges ajándékokkal nem csak annak szerezhetünk örömet, akinek adjuk, hanem azzal is jót tehetünk, akitől vásároljuk. Ezekben a nehéz...
A karácsony igazi öröme az, hogy ránk mosolyog az Isten- kiskőrösi online adventi gyertyagyújtás...
Az órák, a napok észrevétlen repülnek. Máris ezüstvasárnaphoz, advent harmadik vasárnapjához érkeztünk december 13-án. A kiskőrösi online adventi gyertyagyújtáson, ezen a jeles napon Seffer Attila, kiskőrösi római katolikus plébános atya köszöntötte a hívőket.
A harmadik...
Kézműves sarok a Mikulás, és a piros szín jegyében
A kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központ dolgozói minden évben készülnek karácsonyi kézműves foglalkozásokkal a családok, gyermekek számára. Az idei évben, a pandémiás helyzet miatt, ez nem válhatott valóra személyesen. Szerencsére találtak rá megoldást, hogy...
Ragyogtasd fel az otthonod! Tippek adventi időszakra Irénkétől
A karácsonyi előtti, várakozással teli időszak idén már novemberben elérkezik, bár a vírushelyzet miatt biztosan más lesz, mint korábban.
Az első adventi vasárnap minden évben november 27. és december 3. között jön el, amikor a...














