Nem akar lemaradni a térség híreiről?

Iratkozzon fel hírlevelükre, és mi hetente küldünk Önnek egy hírösszefoglalót az elmúlt napok legfontosabb eseményeiről a térségben.

Feliratkozom a hírlevélre

Bezárás

Több mint 200 kiállító a Hírös7 Fesztiválon

2018. augusztus 19-26. között, immáron 84. éve kerül megrendezésre az ország egyik legrégebbi és leghíresebb fesztiválja, a kecskeméti Hírös7 Fesztivál. Ezen a nagyszabású rendezvényen a térség 22 településéről, több mint 200 kiállító terményeit ismerhetik meg,...

Kaktuszmúzeum nyílt Kiskőrösön

„Egyetlen kaktusz sincs úgy tele tövissel, hogy ne férne el rajta virág.” Mikor mondták, hogy július 1-én várnak egy kaktuszbemutatóra a Csokonai utca 37. alá, gondoltam, jól van, legalább megismerhetek pár cserépbe ültetett szúrós csodát...

Változatos programok a Múzeumok Éjszakáján Kecelen

A Múzeumok éjszakája keretében a keceli Városi Múzeum is csatlakozott a Családok éve programsorozatához. Benyák Ferenc múzeumigazgató köszöntőjében elmondta: A téma adott volt: a család. Mi sem fejezhette volna ki jobban a családot, mint...

Kiállítás nyílt Kecelen a Bozsó János alkotótábor képeiből

Ebben az évben már harminckettedik alkalommal gyűltek össze a Bozsó János festőművészről elnevezett alkotótábor résztvevői Császártöltésen. Az ott készült  alkotásokból egy kiállítás nyílt most Kecelen.  Legelőször Kecel város akkori polgármestere Schindler János meghívására számos művész...

„Földünk apró csodái” – rajzkiállítás Soltvadkerten

„Földünk apró csodái” címmel rajzkiállítás nyílt április 27-én, pénteken, délelőtt 10 órakor a soltvadkerti Városi Művelődési Házban. A telt házas közönséget Bodahelyi Antalné, a Soltvadkerti Óvodák és Bölcsőde intézményvezetője köszöntötte. Köszöntőjében elmondta, hogy intézményük ezt a rendezvényt hagyományteremtő...

Fotókiállítás a Kiskunság és a Kalahári közös kincséről

Április 9-én nyílt meg Fabó Ferenc és Józsa Fábián „Kiskunságtól a Kalaháriig” című fotókiállítása. A kiállítással együtt Józsa Fábián UMZINGELI az álmodó vadász című könyvének bemutatójára is sor került. A kiállítást a SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti...

“Dobozvilágok” kiállítása a János Vitéz Látogatóközpontban

Idén március 16-án nyílt meg a János Vitéz Látogatóközpont második alkalommal megrendezett dobozkép pályázatának kiállítása. A pályázat általános iskolás gyerekeknek szólt, akik szép számmal készítettek alkotásokat. A kiállításmegnyitón Turán István, a központ igazgatója köszöntötte a...

„A Nő ezer arca…” – festménykiállítás Orgoványon

Az Orgoványi Művelődési Ház nagytermében, 2018. március 10-én délután ünnepélyes keretek között nyitották meg Gálné Farkas Tünde, „A Nő ezer arca…” című festménykiállítását.A megnyitó az Orgoványi Általános Iskola és Zeneiskola énekkara szereplésével kezdődött, majd pódiumbeszélgetésen, Tóth Klára...

A nagyközönség is megismerhette az alföldi borok kitűnő ízét

2018. március 1-4. között került megrendezésre az ország és a kelet-közép-­európai régió egyik legjelentősebb turisztikai seregszemléje, az Utazás 2018 kiállítás, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. 23 országból összesen 280 kiállító mutatkozott be. Bács-Kiskun megyéből 16...

Bács-Kiskun megye 18 települése közös standon mutatkozik be

2018. március 1-jén nyitotta meg kapuit az Utazás Kiállítás a Hungexpo Vásárközpont területén. Kiskőrös várost a János Vitéz Látogató Központ képviseli a D pavilon 203/A standján. A látogatók Bács-Kiskun megye közös standján 18 település...

Időjárás

Kiskőrös
tiszta égbolt
18.6 ° C
18.9 °
15.6 °
69%
2.9kmh
2%
szo
19 °
vas
20 °
hét
19 °
ked
22 °
sze
15 °

További hírek