VI. Mikulás Off-Road Túra 2016
December 10-én a bócsai Abonyi Fogadótól rajtolt el az a közel 400 terepjáró, és motoros, aki regisztrált a három jó barát által szervezett Mikulás Off-Road Túrára. Az indulást megelőzően bőséges reggeli, forró tea és...
Már a harmadik gyertya is ég Kiskőrös Adventi koszorúján
Kiskőrös adventi koszorúján a harmadik gyertya meggyújtásához a Baptista Egyház fiataljainak kórusa szolgált.
Gmoser András képviselő beszédében a Bibliából idézett: „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek.” – ezt Karácsony egyik fő üzenetének tartja...
A kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium szalagavatója
December 10-én tartotta meg a kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium a szalagavatóját.
A táncot és a műsort, mint minden évben, idén is a 11. évfolyam szolgáltatta.
A szalagavató a 11. évfolyam által megszervezett irodalmi műsorral kezdődött,...
Koháry Géza üvegcsodák kiállítás megnyitója az Ágnes Galériában
2016. december 9-én nyílt meg Koháry Géza kiállítása, akinek üvegből készült műveit állították ki, a Kiskőrösön megtalálható Ágnes Galériában.
Fotók: Gyepes Dorka
Teltház a jégcsarnok nyílt napján
Több százan keringtek a december hetedikei nyílt nap alkalmából a kiskőrösi Rajz Attila Jégpálya jegén szerdán délután öt és nyolc óra között. A látogatók gyakorlatilag mindent kipróbálhattak a kapura lövéstől a jégkorongosok szereléséig. Mindeközben...
“Textillanások” – 3D kiállítás Kiskőrösön
3D Textillanások, kalandozások a színek és formák világában címmel nyílt kiállítás december 9-én Csomák Lászlóné és alkotóköre alkotásaiból a Petőfi Sándor Művelődési Központban Kiskőrösön.
A tárlat december 23-ig látogatható.
Fotók: Kökény Johanna
Egy cipősdoboznyi adománnyal segíthetünk a rászorulókon
A cipősdoboz akció Angliából indult útjára és 10 éve érte el hazánkat a Baptista Szeretetszolgálat közreműködésével.
Az akció célja, hogy rászoruló, árva, nagycsaládos vagy beteg gyerekeket megajándékozzanak Karácsony közeledtével.
Tehát lehet kórházban ünneplő, nagycsaládban élő vagy...
„Történelmi pillanat ez a csapat életében”
Régi és új versenyzőivel Spanyolországban edzőtáborozik a csapat, ahol a motorozás mellett a fizikai felkészítésre helyezik a fő hangsúlyt.
Úgy tűnik, a 220 Volt H-Moto Team nagyon komolyan gondolja azt, hogy nemcsak a legnagyobb,...
Az időskor nehézségei- Podobni Zsuzsanna előadása
December 6-án tartott ismét előadást Podobni Zsuzsanna védőnő "Változókor a változókorban" címmel az Egészségfejlesztési Iroda szervezésében.
Az előadás az idősödéssel bekövetkező változásokról szólt és hogy az egészséges táplálkozással mennyi betegség kerülhető el.
Az előadás első fele...
Kiskőrös nyilai Szekszárdon is célba értek
Szekszárd város Önkormányzata szerda délután ünnepélyes keretek között díjazta azon sportolókat, akik országos bajnokságokon a dobogón végeztek illetve nemzetközi versenyeken az 1-6 helyezést szereztek az idei évben.
"Szekszárd Büszkesége" díjak kerültek átadásra a versenyzők illetve...














