Augusztus végétől már üzemel az új termálkút
Az 1950-es évek második felében olajat kerestek a szakemberek Kiskőrös környékén, amikor is mintegy 1000 méter mélyről gyógyvíz tört felszínre, amiről később kiderült, hogy egy 54 °C-os, kiváló összetételű, nagy sókoncentrációjú, nátriumkloridos, hidrogénkarbonátos, jódos-brómos...
Gyöngyház Kulturális Központ – Névadó két felvonásban
2018. június 1-én Soltvadkerten a Hősök terén a harangszó után délben elhangzott Martin Péter tolmácsolásával Ady Endre: Az élet című verse, majd az Ifjúsági Zenekar előadásában felcsendült a Magyarország című dal.
„Hát eljött ez a...
Beszámolt munkájáról a képviselő – Font Sándor a képviselő testület ülésén
A Képviselő testület ülésének első napirendjében, Font Sándor, térségünk választott országgyűlési képviselője tartott beszámolót tevékenységéről, képviselői munkájáról. Tájékoztatójában összefoglalta a kormányzat által meghirdetett és megvalósított célokat, visszatekintve biszonyításként a 2010-es kezdetekhez.Mint azt elmondta, 2010...
In memoriam id. Kunhegyesi Ferenc
Megrendített és mély fájdalommal töltötte el szívünket, hogy 2017. június 27-én eltávozott a földi életből id. Kunhegyesi Ferenc, Kiskőrös meghatározó közéleti embere. Személye iránti tiszteletünket kívánjuk kifejezni ezzel az emlékezéssel.
2017. július 1-jén 16:00 órakor...
Részlegesen feloldották a látogatási tilalmat a szociális intézményekben
Már látogathatóak azok a szociális intézményekben élők, akik nincsenek elkülönítve koronavírus-fertőzés miatt - írja a kormányzati koronavírus-tájékoztató honlap.
Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos részlegesen feloldotta a március 8-án elrendelt látogatási tilalmat a szociális intézményekben. Az erről...
A pálinka egy csepp titok
A határainkon is túlnyúló Pálinkaverseny nevezetű rendezvény, 2018. november 5-től 11-ig zajlott a T.G. Virágdekor Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium területén.
Az első nap köszöntőkkel kezdődött. Téglás András az intézmény igazgatója; Pásztor Sándor pálinkabíráló és a szervező...
Kárász András: „Soltvadkert alpolgármesterének lenni nagy megtiszteltetés és nagy kihívás”
Eltelt fél év a választások óta. Nem sok idő, de már elegendő ahhoz, hogy összegezzük a mögöttünk álló időszakot. Lakossági megkeresésekről, tervekről, az új pozícióról beszélgettem Kárász Andrással, Soltvadkert Város alpolgármesterével.
Új szerepet tölt...
Ismét meghosszabbították a koronavírus-törvény hatályát
Hozzájárult az Országgyűlés hétfőn a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvény hatályának meghosszabbításához, így az 2022. január 1-jéig érvényben marad.
Az igazságügyi tárca államtitkára a módosítás parlamenti vitájában elengedhetetlennek ítélte a veszélyhelyzet meghosszabbítását, mert csak így...
Temerini Ferenc polgármester bejelentést tett az új élelmiszer-áruházzal kapcsolatban
A 2021. október 6-i testületi ülésen elhangzott, hogy nagyon sok megkeresést kap Temerini Ferenc polgármester azzal kapcsolatban, hogy igaz-e az a hír, miszerint egy multinacionális cég egy új áruházat hozna létre. E kérdést tisztázta...
Zárt ülés keretében, elismerések adományozásáról is döntöttek a kiskőrösi képviselő-testületi ülésen
Kiskőrös Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2019. február 13-án szerdán tartotta soron következő rendes éves ülését a Városháza Dísztermében, ahol 10 nyilvános és 1 zárt ülési napirendi pontot tárgyaltak meg a képviselők.
Az év eleje, a február,...