In memoriam Horváth János (1938-2021)
Megrendített és mély fájdalommal töltötte el szívünket, hogy 2021. január 29-én eltávozott a földi életből Horváth János.
Horváth János 1938. május 15-én született Hajóson ( édesapja: Mayer Ferenc, édesanyja Wiedner Erzsébet). Általános iskolai tanulmányait több...
Karitatív tevékenységek és “külső-belső” megújulás jellemezte a közművelődést Tázláron 2020-ban
Mártáné Czékus Györgyi művelődésszervező is beszámolt a 2020-as esztendő főbb eseményeiről Tázláron.
A múlt évben csatlakozott Tázlár a Világító Adventi Kalendárium kezdeményezéshez, melyet a solymári csoport indított el Magyarországon. Most még nagyobb szükségük van az...
A vírus ellenére rengeteg fejlesztés valósult meg Tázláron 2020-ban
2020-as év összegzése Bán Róberttel, Tázlár község polgármesterével. Az interjú során szóba kerültek a fejlesztések, az elmaradt programok és a vírus elleni védekezés is.
Szinte az egész év a koronavírusról szólt. Hogyan néztek szembe...
Bán Róbert, Tázlár polgármestere az ünnepi készülődés során a konyhában is segítség
Bán Róbert Tázlár polgármesterének komoly döntéseket kellett meghoznia 2020-ban: Sorra maradtak el a rendezvények a településen, emellett viszont folyamatosak voltak a beruházások. Egy ilyen embert próbáló év után kíváncsiak voltunk, hogyan is fog telni...
Mutatjuk, hogyan ünnepelnek a Kiskőrösi Járás települési 2020 decemberében
A covid-19 vírus okozta járványhelyzet miatt az advent, a várakozás időszaka jóval csendesebb lesz, mint az elmúlt években. Néhol a karácsonyi dekoráció elhelyezésével, máshol pedig online rendezvényekkel próbálnak meg idén karácsonyváró hangulatot teremteni.
Cikkünkben összegyűjtöttük...
Leaszfaltoztak egy macskát a munkások Tázlár közelében
Egy macska tetemét aszfaltozták le a munkások a Tázlárt Soltvadkerttel összekötő út felújítása során, Tázlár-Felsőtelep térségében.
Szinte biztos, hogy észrevették, hiszen a munkagép előtt a területet előkészítik, így érthetetlen, hogy miért nem távolították el az...
Tázláron sem feledkeznek meg a jeles napokról
Valami hiányzik az idei évben. Jeles napjaink úgy múltak el, hogy sokszor megemlékezés nélkül mentünk tovább. Rendhagyó volt a nyuszi ünnep. Ilyen volt májusban az anyák napja is, családi körben kis családunknak köszönhetjük, hogy...
Meghalt egy kerékpáros a bicikliúton az 53-as főút mellett
Meghalt egy kerékpáros a Kiskunhalasról Pirtóra vezető bicikliúton a Tázlári bekötőút közelében.
Egy szabadnapos orvos és egy rendőr kezdte meg az életmentést, majd mentőautó és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre, de a férfi a gyors...
Felújított utat adtak át Tázlár-Felsőtelepen
A tegnapi napon ünnepélyes keretek között átadta az újonnan elkészült útszakaszt Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Bán Róbert, Tázlár község polgármestere Tázlár- Felsőtelepen.
E kivitelezés a település 2020-ban benyújtott Magyar Falu Program pályázataiból elsőként megvalósuló...
A Tázlári FC háromgólos sikert aratott a Csengőd SE otthonában
Igazi alsóházi rangadót rendeztek Csengődön a megyei harmadosztályú bajnokság középcsoportjának 11. fordulójában. A Csengőd 0 ponttal, míg a tázlári csapat 4 egységgel állt a forduló előtt.
Amíg a csengődiek szerették volna első győzelmüket megszerezni, ...














