A Tanévzáró istentiszteleten elbúcsúztak három dolgozótól is
Megtartották Tanévzáró istentiszteletüket a KEVI Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola tanulói 2019. június 19-én az Evangélikus Templomban.
Pethő-Szűcs Mária iskolalelkész köszöntötte a VAKÁCIÓba lépő gyerekeket a következő gondolatokkal:
„Mindennek megvan a maga ideje, ahogy a prédikátor...
Ismét együtt volt öt egyház a főtéren
Idén nyáron is összefogtak Kiskőrös egyházai, és június 16-án megtartották az ökumenikus családi napot a főtéren. Az esemény szervezésében részt vettek a katolikus, evangélikus, református, pünkösdi és baptista felekezet tagjai.
Délelőtt 10 órakor vette kezdetét...
Elröppenő iskolai évek – Tázláron is elballagtak a 8. osztályosok
Pappné Csipak Andrea igazgatónő köszöntötte a megjelenteket és ballagókat, valamint búcsúzott tőlük.
Ajtai Jocitól, aki egy tehetséges énekes, Bálint Istvántól, aki szintén tehetséges énekben, táncban és fociban, Gáspár Boritól, aki szerény és mosolygós, Kerekes Ágnestől,...
A szülők is meglepték ballagó gyermekeiket
Megható és derűs pillanatok között köszönt el húsz nyolcadikos diák szombat délelőtt a csengődi általános iskolától. A végzős tanulóktól személyre szóló búcsút vett tanáraik és iskolatársaik nevében az iskola igazgatója, Németh István.
A hetedikesek...
A bezáruló ajtó után új irányba fordulunk — 26 diák ballagott el Bócsán
A bolondokat fogadta a polgármester
Igen, ez már így van errefelé: a ballagás előtti napon különös felvonulás megy végig Bócsa utcáin. A komolyságnak híre sincs: kirúzsozott lányok, copfos fiúk és mindenkinél van valami mókás tárgy...
Búcsút intünk, múló diákévek -Bánátisok ballagása
Elballagtak a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola végzős diákjai június 15-én.
„Régi arcok, régi kopott könyvek, mosoly, derű, néha fájó könnyek, múlik minden, rohannak az évek, búcsút intünk, múló diákévek.”
A nyolcadikos tanulók utolsó...
A Bem iskola végzős tanulói sikeresen teljesítették életük első kihívását
A KT Bem József Általános Iskola 8. osztályos tanulói június 15-én ballagtak el az iskolából.
Az ünnepséget az alsóbb évfolyamos diákok műsora nyitotta. Ők köszöntötték a ballagókat, bátorító üzeneteket mondtak nekik és elbúcsúztak tőlük.
Utánuk Lasztovicza László,...
Elröppent a nyolc év
Akik nyolc évvel ezelőtt szüleik, óvó nénijük kezét szorongatták a számukra első iskolai évnyitón, mára már életük egy fontos szakaszának lezárásához érkeztek.
2019. június 14-én eljött az a nap, amikor elköszöntek a II. János Pál...
Az ünneplő nyolcadikosok elballagtatták igazgatónőjüket is
Az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 40 végzős diákja búcsúzott az iskolától. A 2019. június 14-i ünnepség alkalmával, Gera Árpád Zoltánné intézményvezető bejelentette, hogy 40 év pedagógusmunka és 20 év...
Elballagtak a „kiválasztottak”
2019. június 14-én a Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola 8. osztályos diákjai tartották meg búcsúünnepségüket.
Pethő-Szűcs Mária iskolalelkész beszédében elmondta, hogy 7 éve lett az iskola egyházi iskola, pont akkor, amikor a most ballagó diákok...














