– Na most lett elegem, asszony! – vágta le a mobilját Kovács Ádám, negyvenöt éves édesapa péntek este, miután az utolsó falat kolbászos-sonkás rántottát is eltüntette.
Az asszony, akinek becsületes neve Kovácsné Szabó Éva volt, félve pillantott fel a mosogatásból. Aznap már szerelte a fűnyírót, kiteregetett három adag ruhát, ebből egyet kétszer, mert Kovács Panni, kétéves delikvens leszedegette az egyiket, amíg Éva a levest főzte be. Szabályos időközönként sebészi úton eltávolította Kovács Pétert, tizenhárom éves kamasz fiát a TikTok alkalmazásról, újfent szembesülve a megállapítással, mely szerint: „ő a legrosszabb anya a világon”. Tervezte, hogy visszavág laza, XXI. századi anyukásan, Youtuber stílusban, amikor Kovács Sára, leendő harmadik osztályos tanuló felsikított a gyerekszobában. Éva annyira megijedt, hogy kiejtette a kávésbögrét a kezéből. Fáradt volt. Nem kapott utána. Csak nézte, ahogy a bögre nekiütközött a kanapé sarkának, és az órák óta hideg, fekete lé kiloccsan, a csésze pedig a járólap kövén ripityára törik. A sikítás hangerejéből arra következtetett, hogy Sára minimum eltörte valamilyét.
– Anyaaaaaaaa, elfogyott a körömlakklemosó! – nyafogott túlzó hangerőn.
Éva próbált visszaemlékezni, milyen elmeállapot késztette arra, hogy megengedje nyolcéves lányának a körömlakkozást, de semmi önmagát mentő ötlet nem jutott eszébe. Kénytelen volt belátni, hogy valószínűleg elgyengült. Kellő mennyiségű szörnyülködést produkált a félresikerült lakkozás felett és megnyugtatta Sárát, hogy ez nem a világ vége. Sára először a durcát, aztán az ajtót vágta be.
– Éva – kiáltott most már a férje is –, épp belekezdtem valamibe.
Így nem nyitott be újra Sára szobájába, hogy elmagyarázza, „nem olyan családból származnak”, ahol csapkodják az ajtót. Megfordult a nappali irányába, ahol a reklám az elviselhetőnél hangosabban hirdette, hogy „Praktiker mindenre van több ötlete”. Közben Panni mindkét kezével átölelte anyukája lábszárát. Éva arra gondolt, hogy el kellene mennie egy ilyen Praktiker-továbbképzésre, mert szüksége lenne több ötletre. Egy jókora sóhaj kíséretében ereszkedett le férje mellé a kanapéra.
Ádám letette a tányért a dohányzóasztalra.
– Nos, drágám, miből van eleged? – kérdezte Éva mosolyogva. A napnak erre az időszakára valahogy mindig maradt a lelke sarkában egy tartalék mosoly.
– Most néztem a köpönyeg.hu-t, pont hétfőtől mondd viharokat! Igazán, az ember még nyaralni sem nyaralhat egy jót ebben a nyavalyás évben! Nézd! – Azzal Éva elé tartotta a telefont és a hétfőhöz tekerte a számlálót. A kis felhőikon bal sarkából villám kandikált ki, a csapadék valószínűsége 85 % volt. – Látod?! Nekünk semmi nem jön össze. Ez egy ilyen év! A hosszú, hideg tél. Még jó, hogy júliusban nem kell fűteni! A nagy esőzések, ráadásul ez a nyamvadt korona! Az egész ország úgy néz ki, mint valami lökött bandita egy zs kategóriás krimiben. Mintha mindenki boltot akarna rabolni. Én meg senkit nem ismerek meg ebben a maskarában. A múltkor is rámköszönt a Józska – tudod a Tóth –, én meg csak néztem, mint Jani a moziba’, hogy ki köszönget nekem a sörös rekeszek felől. Persze, nem sört akartam venni, csak a lisztes sorban sokan voltak, kerülnöm kellett – igyekezett az asszonyt megnyugtatni Ádám. – Ez egy ilyen rossz év, én mondom, Éva! Semmi jó nem jut nekünk!
Éva hallgatta a férjét, de nem válaszolt. Ádám nem is választ várt, csak szerette, ha kibeszélhette magát. Éva végiggondolta az évet.
A szilveszter estét, amikor elolvasták az összes 2019-ben írt szép emlékem cédulát a befőttesüvegből. Az önfeledt ugrálást az ágyban április 13-án este 9-kor, mikor kiderült, hogy bezárják az iskolákat. Panni csak másnap reggel, kócosan, hálóingben üldögélve borította magára örömében a kakaót, mikor megtudta, hogy a testvérei is itthon maradnak hetekig. Az öröme pár nap múlva kezdett fakulni, amikor a laptop előtt mérgelődő bátyja azt találta mondani: „Ha még egyszer meghallom Panni, hogy Bogyó és Babóca, két jóbarát kalandja, én esküszöm megetetem veled Gömbit tízóraira”. Évának kellett felállnia a saját laptopja mellől – ahol az osztálya classroom felületét próbálta létrehozni -, hogy a testvérek ne tépjék ki egymás haját. Sára online hegedűórája közben István bácsi, a zenetanár meglátta Ádámot a webkamerán keresztül, egy szál gatyában sétálgatva, őrült módjára keresve a szemüvegét. István bácsi szívesen segített apának ebben a hadműveletben. Két fekvésváltás között elárulta apának, hogy a szemüveg a feje tetején van.
Amikor Sárit orvoshoz vitte, Éva otthon hagyta a telefonját. Hazaérve 538 értesítés várta összesen a viberen, messengeren, krétán, classroomon és discordon. Kedvence az egyik jópofa diákja volt, aki hajnali 1-kor érezte szükségét megüzenni, hogy „elfelejtette megcsinálni a határidős házifeladatot, de úgy gondolta, hogy ha most küldi, akkor csak 30 perccel csúszott le és az majdnem olyan, mint a hárommásodperces szabály a földre esett kajánál”. Amikor az utolsó bizonyítványt is megírta, a szíve megtelt hálával, hogy túlélték és együtt vannak. Maszkban vagy anélkül, de van elég a pénz a kártyáján a bevásárláshoz.
Ha hideg lesz hétfőn, üsse kő! Csak tegye valaki elé a reggelit, hallgathassa a balatoni szélbe vegyült gyerekek szuszogását, Ádám horkolását. Most, a kanapén ülve, Pannival a lábszárán, egyszerűen boldog volt. Péter kijött a nappaliba, hogy harapnivalót keressen az esti filmezéshez, Sára mosolyogva lépkedett a lépcsőn, a körmeit csodálva. Ádám pedig épp befejezte a mesélést.
– Szóval, nem vagyok oda ezért az évért, drágám! – állapította meg összegezve.
– Ugyan, Ádám, itt vagyunk és ez a lényeg! Nézd meg a gyerekeinket!
– Jóég, anya, már megint rádjött a szentimentalizmus? – forgatta a szemeit Péter és kezében egy jókora zacskó chipsszel a dohányzóasztal szélére ült.
– Igazából igen. Ha itt vagyunk este együtt, mindig rám jön. És tudjátok mit? Engem az sem zavar, ha esni fog. Idén is ott akarok ülni Szántód és Tihany között a hajón veletek.
– Igen. Súlyos szentimentalizmusban szenvedsz anya! Nem kérdés! – mosolygott Sára is, és belekucorodott apa ölébe.
– Mi a véleményed, Ádám? Még mindig olyan rossznak látod ezt az évet? – mosolygott Éva a férjére nézve.
Ádám fejét ingatva fordult a felesége felé.
– Azt meg kell mondanom, hogy bár a koronáról szól, te vagy benne a királynő!
Péter öklendezést szimulálva ugrott fel:
– Romantika riadó, romantika riadó!
Panni pedig pislogva nézett az anyukájára:
– Anyaaaa, mi az a jomantika?
Éva nem válaszolt, csak Ádámra kacsintott. Hogy magyarázhatta volna el a kétéves lányának a „jomantikát”. Pláne, a 2020-as év karantén-cincálta „jomantikáját”! Csak adott egy óriási puszit a homlokára, hogy biztosítja a kislányát arról, hogy a „jomantika” az a háló, ami megtartja a családokat.
Kutyifa Anikó
Képek forrása: burst.shopify.com
