A Soltvadkerti Foci-Suli Sportegyesület több korosztályban nevel utánpótlás labdarúgókat több, mint 20 éve. A klub rendszeresen szerepel tornákon és a Soltvadkerti TE részére is biztosít csapatokat, valamint versenyeztet a bajnokságokban. A klubnál folyó munkáról Csesznegi Lajos elnök adott tájékoztatást.

Csesznegi Lajos

Hogyan kezdtetek neki az új bajnoki szezonnak?

-Hirdetés-

-A járványhelyzet miatt egy igen izgalmas éven vagyunk túl. A tavasszal már több Bozsik Torna elmaradt, a nyáron egy kicsit lehetett edzeni a szokott módon és ősszel is voltak megszorítások. Az egyesületünk ebben a nehéz helyzetben is próbált fennmaradni. Az év végén a szokásos Mikulás napi és karácsonyi záró rendezvényünk most elmaradt a járványhelyzet miatt, de ettől függetlenül tudtunk dolgozni. A csapatainkat a következő edzők irányították: U5-6-7 Takács Gyula, U8-9 Bischof Ádám, U10-11 Újvári Gábor, U12-13-14 Udvarhelyi Attila, a női csapatnál Bischof Ádám.

A Soltvadkerti TE-vel működtetett csapatok hogyan szerepelnek?

-Szerintem a Magyar Labdarúgó Szövetség részéről egy nagyon rossz döntés, hogy kötelezővé tették a megyei I. osztályú csapatoknak a Bozsik Programban a minden korosztályban való részvételt. Mi azon vagyunk, hogy a gyermekekkel megszerettessük a labdarúgást, a rendszeres sportolást és amennyiben van rá lehetőség, akkor a magasabb osztályba is eligazolhassanak. A célunk az, hogy a labdarúgás szeretete miatt járjanak hozzánk sportolni. A Soltvadkerti TE részéről a gyermeklétszám hiányában nem volt más megoldás, minthogy mi adjunk utánpótlás csapatot a részükre. Klubunk térítésmentesen biztosította ezt a Soltvadkerti TE-nek, hogy meg tudjanak felelni a megyei I. osztály követelményeinek.

Milyen anyagi háttérrel tud az egyesület életképes maradni?

-El kell mondanom, hogy az egyesületünknél a jó üzleti működésre törekedünk. Köszönet az önkormányzatnak, amely idén a válsághelyzet miatt csak 200 ezer forinttal segített bennünket, de ennél jóval magasabb összeget fordítunk a működésre, a kiadásainkra. Tudható, hogy más szakosztályok a városban igénybe veszik az önkormányzat segítségét a létesítményeik fenntartási költségei tekintetében és így több pénzből tudnak gazdálkodni. Ezeket a forrásokat mi is szeretnénk a jövőben kihasználni és élnénk majd ezekkel a lehetőségekkel. A klubunkban mintegy 80 igazolt játékos van, akik a város, a település gyermekei. Ahhoz, hogy jól tudjunk működni és hosszútávon működőképesek maradjunk racionális döntéseket is meg kell hozni. A pályázatokon csak úgy tudunk sikeresek lenni, ha van az egyesületnek önereje, ami által megfelelünk a követelményeknek. Én lennék a legboldogabb, ha a TAO rendszert megszüntetnék, vagy teljesen átalakítanák, mert akkor tiszta viszonyok lennének. A hallomások alapján – tisztelet a kivételnek – a csapatok mondjuk a megyei I. osztályban az utánpótlás korosztályok támogatására elkészítik a pályázatot és kisebb, vagy nagyobb részben ebből finanszírozzák a klub működését, a felnőttek szerepeltetését. Sajnos az így elvont összegek nem a fiatalokhoz jutnak és nem az ő javukat szolgálják. Nálunk eddig minden TAO támogatás a gyermekekre fordítódott, mivel csak az U14-es korosztályig szerepeltettünk csapatokat. Az ettől a szezontól kialakított új helyzetben – U7-től U19-ig egyesületünkhöz tartoznak az utánpótlás csapatok – is ezt az elvet követjük, azzal a megállapodással, hogy az U16 és U19-es korosztályok versenyeztetését közvetlenül az STE labdarúgó szakosztálya koordinálja, s véleménye alapján történik a két csapatra jutó pénzek felhasználása.

A jövőben milyen terveitek, elképzeléseitek vannak?

-Sajnos a Soltvadkerti TE felnőtt csapata is évek óta a tabella alján kullog, ami elgondolkodtató, hogy miért… Ott tartunk évek óta, hogyha lenne kieső, akkor már nem biztos, hogy ebben az osztályban szerepelne az együttes. Úgy gondolom, hogy a következő fél év és a nyár is még sok változást fog hozni. Újvári Gábor edzőnk jelezte, hogy a Soltvadkerti TE megyei I. osztályú felnőtt csapatánál fog dolgozni – a klub részéről ezt még felém nem erősítették meg -, s ezért az ő foglalkoztatása, esetleges helyettesítése is még nyitott kérdés. Azon vagyunk, hogy jó szakmai munka legyen az egyesületünknél és minél több Vida Kristófot, Vida Mátét, Windecker Józsefet neveljünk ki, valamint a városnak dicsőséget szerezzünk, a jó hírét vigyék a Soltvadkerti Foci-Suli Sportegyesületnek. A közeljövő tervei között szerepel, hogy a műfüves pályánkat valamilyen pályázat vagy támogatás útján fedetté tudjuk tenni, hogy a téli időszakban is lehessen használni és a sportcsarnokot tehermentesítse. Szeretnénk vásárolni ezen kívül egy nagyobb méretű rendezvénysátrat, amit a programjaink alkalmával jól ki tudnánk használni. Az elmúlt években nagyon sokat fejlődött infrastruktúrában az egyesület, így a feltételekben és az eszközök tekintetében minden adott a jó munkavégzéshez. Köszönjük a sokéves támogatást, amivel a város gyermekeinek sportolását segítik a Materiál Plastc Kft.-nek – Garami Család, a Schiszler Borászat és Pálinka Kft.-nek – Schiszler Péter Családja, Pölöskei Szörp Kft.-nek – Nyúl testvérek és családja, Soltvadkert Város Önkormányzatának és a Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és AMI-nak – Udvarhelyi Attila igazgató. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (9 db kép)
MEGOSZTÁS