A Vadkerti-tó tekintetében a 2020-as esztendő a fejlesztések, és beruházások éve volt. A strand területe teljesen megújult, a mai kor követelményeinek megfelelő kiszolgáló épületek és sétány készült el a vendégek fogadására.

 

Schnürlein Andor
Milyen új látványelemekkel várta a Vadkerti-tó a látogatókat az elmúlt évben? – kérdeztük Schnürlein Andort, a Vadkert Komszolg Kft. vezetőjét.
-Hirdetés-

Az óriási fejlesztések után nagyon bizakodva vártuk a 2020-as nyári hónapokat. Kialakításra került az új főbejárat, parkolók, sétány, öltözők, zuhanyzók, a parton családi pihenőhelyek, valamint a vízimentő helye. A tavalyi év bebizonyította azt, hogy a fejlesztéseknek megjön a vonzata a látogatói létszám növekedésében. Örömmel mondhatom el, hogy a járványhelyzettel sújtott 2020-as esztendőben is nagyon szép vendéglétszámot értünk el.

Kapcsolódó cikk
A soltvadkerti tópart télen sem pihen: amennyire az időjárás engedi, folyik az építkezés
A soltvadkerti tópart télen sem pihen: amennyire az időjárás engedi, folyik az építkezés
Földtanilag talán stabil, vízügyileg erősen csapadékfüggő, fürdésre gyerekekkel kiváló, társadalmilag viszont néha zavaros. Pláne ha valaki csak felkavarja az iszapot,...
Hogyan fogadták a fejlesztéseket a vendégek?

Nagy várakozás előzte meg a vendégek részéről is a fejlesztéseket, akik folyamatosan figyelemmel kísérték a beruházásokat, építkezéseket. Azt tudni kell, hogy a Vadkerti-tó és a strand egész évben nyitva van és úgy működik mintegy közterületi park. A tó körül rengetegen sétálnak, futnak vagy kerékpároznak és az aktív sportolásra, pihenésre nagyon népszerű a hely. A beruházásnak köszönhetően nagyon hangsúlyos megjelenést kapott a főbejárat és annak környéke, valamint a tóparton kialakított homokos partszakasz. Azt vettem észre, hogy nagyon népszerű különösen a kisgyermekes családok körében a „plázs”, de a fűvel borított zöld részek is közkedveltek. Nem csak az itt üdülővel rendelkezők, hanem a környező településekről érkező vendégek is nagyon várták már, hogy ez a hatalmas fejlesztés megvalósuljon.

A vendéglátó egységeket milyen módon érintették a beruházások?

A vendéglátósok kisebb fenntartásokkal fogadták, várták a fejlesztéseket és a 2020-as esztendőt. Utólag elmondhatom, hogy talán az önkormányzat, mint fenntartó és a vendéglátósok sem gondolták, hogy egy szép és sikeres szezont tudunk majd magunk mögött. A nagyon meleg, kánikulai hétvégéken, de a hétköznapokon is szép számban jöttek vendégek, és utólag úgy gondolom, hogy a befektetéseiknek meg lett az eredménye.

Az elmúlt időszakban megújult Fekete Villa működését hogyan tudnád értékelni?

A Fekete Villa felújításával, a tópart legfrekventáltabb helyén egy prémium minőségű szállással tudjuk várni a vendégeket. Ez egy kisebb létszámot befogadó, de magasabb színvonalú szállás, melyről örömmel elmondhatom, hogy igen nagy igény van rá. Az itt megszálló vendégek számának tekintetében folyamatos a növekedés, és a 2019-es átadást követően egyértelműen úgy tűnik, hogy sikertörténet ez a fejlesztés. Vannak már most visszafoglaló vendégeink, sőt olyan családok is, akik egy adott időszakra mind a 18 férőhelyet, a 9 szobát már lefoglalták.

A Vadkerti-tó vízkészletéről, minőségéről mit lehet tudni?

Nagyon sok energiát és pénzt fektettünk abba, hogy a vízutánpótlást biztosítani tudjuk és ilyen tekintetben minden lehetőséget kihasználtunk. Azt látni kell, hogy a tavalyi évnek úgy vágtunk neki, hogy az elmúlt időszakok egyik legszárazabb telén voltunk túl. Sajnos eső, és hó formájában sem volt elegendő csapadék, ez a tó vízmennyiségén is meglátszott. Ezt követően, nyáron jöttek alkalmanként a felmentő nagy záporok, de azok csak a párolgási veszteséget tudták szinte pótolni. Jelenleg egy csapadékmentes őszön vagyunk túl és eddig a telet sem jellemezte a sok eső, vagy a hó. Az utóbbi hetekben tapasztalt kisebb esőzések hatására már megjelent a horgásztanya melletti befolyó csatornánál a víz, és csordogál folyamatosan a tóba. Fontos megjegyeznem, hogy 2020 januárjában a mostaninál alacsonyabb volt a tó vízszintje, tehát jelenleg nem vagyunk rosszabb helyzetben, mint egy évvel ezelőtt. A vízminőség az egész szezonban jó volt és egyetlen alkalommal sem közelített meg, vagy lépte túl a kritikus határértékeket.

Kapcsolódó cikk
Folytatódott a Vadkerti-tó megújítása
Folytatódott a Vadkerti-tó megújítása
A Covid-járvány nyomán hangsúlyosabbá váló belföldi turizmus egyik nyertese volt térségünkben a Vadkerti-tó, ahol folyamatos fejlesztések teszik egyre élvezetesebbé a...
A tó bócsai oldalán az erdőrész kivágása és a fapótlás most van folyamatban
A tó zöld felületeinek megújításával mi a helyzet?

Nagyon sok elöregedett, és baleset veszélyessé vált fa van a tó területén. A szélsőséges időjárások miatt, olyan viharkárokkal kellett szembesülnünk az utóbbi években, amelyek elengedhetetlenné tették, hogy a fákkal kapcsolatosan kivágásokról döntsünk. A közelmúltban 200 nyárfacsemetét ültettünk el a Vadkerti-tó közvetlen környezetében. A szakemberek 79 fa kivágását javasolták, melyek mindegyikét pótolni fogjuk. A Vadkerti-tó Bocsa felőli részénél az elöregedett, vágásérett 1 ha-os erdőterület megújítása most van folyamatban. Ennek a területnek a megújítását az erdőfelügyelet és az áramszolgáltató is kezdeményezte. Az erdészet a tavaly tavaszi tűzkárban megsérül fák állapota, az áramszolgáltató pedig a kiépített új villamosvezeték hálózat védelmében kérte a fák kivágását. Természetesen ezen a részen is megtörténnek majd a fatelepítések.

Kapcsolódó cikk
Többmilliós kiegészítő támogatást kapott Soltvadkert Város Önkormányzata a Vadkerti-tó fejlesztéséhez
Többmilliós kiegészítő támogatást kapott Soltvadkert Város Önkormányzata a Vadkerti-tó fejlesztéséhez
A pályázatok beadása, majd megítélése óta jelentősen megemelkedett beruházási és kivitelezési költségek miatt több településen, így Soltvadkerten is nehézséget okozott...
A tónál megtartott programokat, hogyan érintette a járványhelyzet és idén milyen tervek vannak?

A tavalyi évet a programok tekintetében a járványhelyzet teljes mértékben felülírta. A törvényi előírásoknak megfelelve elsősorban sportprogramok megtartására nyílt lehetőség. Ilyen események voltak a futások, a strandkézilabda vagy a strandfoci tornák. Mindenki nagyon várja, hogy 2021-es esztendőben visszatérjenek a programok a megszokott kerékvágásba. Jelenleg annyi bizonyos, hogy a szokásos május végén megrendezendő motoros fesztivál idén nem lesz megtartva, a többi program pedig a járványhelyzet függvénye.

Kapcsolódó cikk
Nagy sikert aratott a hetedik KuPi Amatőr Strandkézilabda Kupa
Nagy sikert aratott a hetedik KuPi Amatőr Strandkézilabda Kupa
Idén, hetedik alkalommal került megrendezésre a KuPi Amatőr Strandkézilabda Kupa. A háromnapos megmérettetésre összesen 36 csapat nevezett, ahol 20 férfi...

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (44 db kép)
MEGOSZTÁS