Facebook tekergetéssel ünnepeltem a délutáni uzsonnaidőt az étkezőnkben. Ekkor került szemem elé, hogy március 1. a Nemzetközi Ölelj meg egy könyvtárost! Világnap. Eddig tartott a nyugodt uzsonna – no, nem mintha bántam volna -, de az órára pillantva, gyorsan hívtam Turán Istvánné Margót, hogy “nekem most azonnal meg kell ölelnem egy könyvtárost”.

Kép forrása: haromhatar.hu
-Hirdetés-

Ő nagyon megörült – nem teljesen – ifjonti lelkesedésemnek, majd frissiben szembesített a tényekkel: “szép dolog az ölelkezés, de nem COVID idején”.

A küldetés

Margó józanságát alaposan megfontolva és megbecsülve hajtottam a könyvtár felé azon tanakodva, hogyan fogok nem megölelve egy könyvtárost világnapot ünnepelni. Zsuzsi és Mariann a tőlük megszokott mosollyal fogadtak – megjegyzem, nem kevés perccel a munkaidejük után -, és elnéző szeretettel kérdezgették, hogy “tulajdonképpen mit is szeretnék”.

Beavattam őket, hogy mivel ez az ő napjuk, szeretném őket megölelni. Margóhoz hasonló bölcsességgel törték a fejüket, hogyan lehet nem megölelve megölelni egy könyvtárost.

Nos, így:

Ritterné Rohoska Zsuzsival távölelésben

Miközben együtt ünnepeltük ezt a hóbortos, mégis zseniális ötletet, ezernyi emlék szabadult fel bennem.

– Az első alkalom, amikor második osztályos koromban elkezdtem olvasni Milne klasszikusát és még csak ott tartottam, hogy Mackó feje koppan a lépcsőkön, már szaladtam is anyuhoz a fürdőszobába, aki a forgótárcsás mosógépet bűvölte, hogy “Anyuuuu, én mégiscsak szeretek olvasni!”

A kép forrása: darabanth.com A mi gyerekkori példányunk is ez a gyönyörű kiadás volt

Aztán rohantam vissza a szobába, hogy örök szövetséget kössek a betűkkel. A drága 44 nemzeti kinccsel, akikben soha nem csalódtam.

Kép forrása: pixabay.com/Engin_Acyurt

– Amikor – jóval az internet előtt -, bevettem magam a felnőtt részlegbe, hogy a főiskolai tételeimet kidolgozzam.

– Az első alkalom, amikor a kisfiammal léptem át a küszöböt. Ma is őrzöm az emléklapot, amit akkor kaptunk. Nézem, ahogy fiatalemberként olvas és az élményeiről beszélgetünk, sokszor újraélem azt a pillanatot.

– A könyvbemutatók, amiket a könyvtárból tudósíthattam.

Tarics Péter könyvbemutatója

– A békés percek, amikor azt játszottam, hogy találomra vettem le könyveket a polcról, és így kölcsönöztem.

– Amikor a fiam úgy jött haza a suliból, hogy “anya, ezt a könyvet a könyvtáros néni ajánlotta, szerinte tetszeni fog nekem”.

Mindig, minden könyvtárost csodáltam és tiszteltem. A könyvekkel való titkos kapcsolatukat. A mérhetetlen tudást. A kedvességet és a nyugalmat, ami árad az egész könyvtárból, amióta az eszemet tudom. 

Hogy még mindig szeretek olvasni és írni, azt nekik is köszönhetem. Hogyne rohantam volna fejvesztve hozzájuk, mikor megtudtam, hogy ma őket ünnepeljük.

Minden kiskőrösi nevében küldünk egy óriási virtuális ölelést! És

KÖSZÖNJÜK!