Mozgalmasan telik a tanév a KEVI intézményegységeiben is. A Magyarországi Evangélikus Egyház egyik legnagyobb oktatási intézménye legfontosabb feladatának tekinti a korszerű oktató-nevelő munkát, az általánost meghaladó műveltségi szint megalapozását és diákjainak továbbtanulásra való felkészítését. Ennek kapcsán már a tanév első felében több olyan programot szerveztek, melyekkel segíthetik a gyerekek perspektíváit bővíteni, továbbá sikeresen pályáztak tanulást segítő eszközökre is. Szentgyörgyiné Szlovák Mária 2012 óta vezeti a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikumot, illetve annak megalakulása előtt 2008-tól magát a gimnáziumot. A 2023/2024. évi tanév első féléve kapcsán a következőket nyilatkozta a KEVI székhelyéről, a gimnáziumról. 

-Hirdetés-

 

Milyen létszámmal indult az idei oktatási év?

404 középiskolás diákunk van, akiket 37 főállású pedagógus, 5 óraadó tanít, mellettük 9 hitoktató, illetve 3 fejlesztőpedagógus is segíti nevelő-oktató munkánkat. Új pedagógusként Korsós Nándor érkezett iskolánkba, aki digitális kultúrát (korábbi elnevezése: informatika) tanít – nemcsak székhelyünkön, a gimnáziumban, de általános iskolai tagintézményünkben is. Friss diplomás kollégánk Dunai-Kiss Kinga, aki általános iskolánkból tanít át a gimnáziumba, s akit azért is fogadtunk nagy szeretettel, mert nemcsak nálunk érettségizett, de szakmai gyakorlatát is nálunk végezte az előző tanévben.

Kapcsolódó cikk
Interjú Dunai-Kiss Kingával, a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájának új angol-magyar szakos tanárával
Interjú Dunai-Kiss Kingával, a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájának új angol-magyar szakos tanárával
A 2023/24-es tanévben több új kollégával bővült a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum pedagógusi kollektívája....
Mennyire telt mozgalmasan az első félév, milyen tematika mentén haladtak?

Amit augusztus végén, éves munkatervünk készítésekor elterveztünk, az eddig gyakorlatilag minden megvalósult. A tanévre augusztus végén egy csapatépítő programmal hangolódtunk, amikor is intézményi szinten – óvodától középiskoláig – egy dolgozói kirándulást szerveztünk Szlovéniába. Ezt egy szintén valamennyi KEVI-s pedagógust érintő csendesnap előzte meg augusztus 21-én, melynek szervezője intézményünk két iskolalelkésze, Arató Eszter és Pethő-Szűcs Mária voltak. Szintén még a hivatalos tanévkezdés előtt, augusztus végén gólyatábort tartottunk az új diákoknak, majd szeptember 1-jén gyülekezetünk templomában, általános iskolásainkkal közösen egy ünnepélyes tanévnyitóval és istentisztelettel hivatalosan is elkezdtük a 2023/2024-es tanévet. Az első teljes héten megtartottuk a szülői értekezleteket, majd a következőn a gólyahetet, amikor is a végzősök adtak feladatokat a 7.A, illetve a 9.C/D/T osztályosoknak.

Kapcsolódó cikk
Tortával díjazták a gólyák teljesítményét a KEVI-ben
Tortával díjazták a gólyák teljesítményét a KEVI-ben
Évtizedes hagyományukat követve, szeptember második hetében rendezték meg a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban az egy héten át tartó gólyahetet,...

Közben teremszépségversenyt hirdettünk saját osztályaink számára – a legötletesebb dekorációt készítőket jutalmaztuk is – , illetve Matek-tájoló versenyre invitáltuk saját diákjaink mellett a térség általános iskolásait is.

Kapcsolódó cikk
Eddig soha nem látott létszámmal rajtoltak el a diákok a Matek Tájoló versenyen
Eddig soha nem látott létszámmal rajtoltak el a diákok a Matek Tájoló versenyen
Október 10-én több mint 400 diák vette célba Kiskőrös központját, ahol állomásról állomásra igyekeztek mihamarabb megoldani a rájuk váró matek...

Október 9-én pedig a környék pedagógusait hívták meg kollégáim egy tapasztalatcserével egybekötött élménybeszámolóra, ugyanis az Erasmus+ projekt keretében a nyáron tizenhatan külföldi kurzusokon bővítették többek között módszertani, nyelvi ismereteiket, IKT-s kompetenciáikat.

Kapcsolódó cikk
Erasmus+ élményeikről számoltak be a KEVI pedagógusai
Erasmus+ élményeikről számoltak be a KEVI pedagógusai
2023. október 9-én kedden délután élménybeszámolóval egybekötött tapasztalatcserét tartottak  Erasmus+ utazásaikról a KEVI pedagógusai, melynek projektkoordinátorai: Maczelka Mária és Szabó...

Intézményünk sikeresen pályázott az Erasmus + akkreditációra, így ebben a tanévben már három tanulói projektünk is megvalósult ebből a pályázati keretből. Szeptember végén Thessalonikiben tölthetett el egy hetet hét diákunk, illetve Dublinban járt tizenegy tanulónk.

Kapcsolódó cikk
A nagy dublini utazás
A nagy dublini utazás
Az Erasmus+ mobilitási program keretében, uniós támogatással utazhatott Dublinba 11 fő 10. évfolyamos KEVI-s diák két pedagógus kíséretével.  Koczkás Tamás...

Októberben pedig német testvérvárosunkba, Stadtlengsfeldbe utazott egy diákcsoportunk, amihez az anyagi támogatást részben szintén az Erasmus+ biztosította. Mindhárom út óriási élményt és a nyelvtanuláshoz hatalmas motivációt jelentett diákjainknak.

S ha már október: évek óta mi adjuk az 1956-os forradalom tiszteletére rendezett városi ünnepség irodalmi műsorát, ami idén sem volt másként, illetve ebben a hónapban már elkezdtük a következő tanévvel kapcsolatos különböző beiskolázási tájékoztatók, programok szervezését is. Ez utóbbiak közül kiemelném a két nyílt napunkba, illetve a novemberben tartott Szakmák hetét, amit azért tartunk fontosnak, mert ilyenkor olyan szakembereket hívunk intézményünkbe, akik segítenek a diákoknak a pályaválasztásban, illetve hasznos tanácsokkal látják el őket.

Kapcsolódó cikk
Szakmák hete a KEVI-ben
Szakmák hete a KEVI-ben
A Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikumban évek óta hagyomány, hogy ősszel Szakmák hetét szerveznek a...

Minden ősszel tartunk egy nevelő-testületi továbbképzést is, melyre idén novemberben Steigervald Krisztián generációkutatót hívtuk meg. Azt, hogy mennyire érdekes és tanulságos volt mindaz, amit hallottunk tőle, jól tükrözi, hogy ennyi pozitív visszajelzést még egyetlen korábbi előadónk kapcsán sem kaptam kollégáimtól, sőt az általa írt Generációk harca című könyvet is utána többen is megrendeltük magunknak. Terveim szerint vele még fogunk találkozni a KEVI-ben, és amit még nagyon hasznosnak tartanék: ha óvodásaink szülei is meghallgathatnák őt.

Az ősz nagyon mozgalmasan telt iskolánkban, hiszen az eddigieken kívül tanulói csendesnapot, szavalóversenyt is szerveztünk, illetve iskolai zenekarunk egy jótékonysági koncertet adott a mentőszolgálat javára.

Kapcsolódó cikk
Nagysikerű jótékonysági koncert volt a kiskőrösi katolikus templomban
Nagysikerű jótékonysági koncert volt a kiskőrösi katolikus templomban
Nagy érdeklődés mellett tartottak jótékonysági koncertet október 28-án este a kiskőrösi katolikus templomban. Az eseményre a belépés díjtalan volt, azonban...

Decemberben ellátogatott hozzánk is a Mikulás, illetve ehhez a naphoz kapcsolódó iskolai hagyományunk, hogy a 8. osztályos diákok Mikulás-napi műsorral készülnek az intézményi dolgozók gyerekei, unokái számára. Ennek a hónapnak kiemelt programja volt a december 9-én tartott és szerintem nagyon szép, színvonalas szalagavató ünnepségünk, melyre már a tanév eleje óta nagyon sokat készültek mind 11., mind 12. évfolyamos diákjaink, osztályfőnökeik.

Kapcsolódó cikk
Megkapták szalagjaikat a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium diákjai
Megkapták szalagjaikat a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium diákjai
A Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Technikum végzős diákjainak, és az iskolának az egyik legjelentőségteljesebb ünnepe, a szalagavató ünnepség...

A szalagavató hetében egy különleges kulturális témanap is megrendezésre került iskolánkban, aminek szintén egy sikeres pályázatnak köszönhetően lehettünk részesei. A KULTUP program célja színházi és művészetoktatási programok eljuttatása középfokú oktatási intézményekbe, élménypedagógiai fejlesztés, kultúraterjesztés, pályaválasztási szemléletformálás és tehetséggondozás céljával.

Kapcsolódó cikk
Színház az egész gimnázium
Színház az egész gimnázium
Azt ugyan Shakespeare óta jól tudjuk, hogy „Színház az egész világ…”, de mégsem gondoltuk volna, hogy egy szép napon a...

Ugyanezen a héten érkezett meg a nyomdából az az Emlékkönyvünk is, melyet egy régi hagyomány „felelevenítésével” az előző, jubileumi tanév alkalmából készítettünk.

Kapcsolódó cikk
Emlékkönyvet jelentetett meg a KEVI, mely az elmúlt egy évtizedbe enged betekintést
Emlékkönyvet jelentetett meg a KEVI, mely az elmúlt egy évtizedbe enged betekintést
December közepén jelent meg a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum jubileumi (2022/2023) tanévének kiadványa a...

S még egy különleges kulturális program, amit érdemes kiemelni: a szünet előtt a Telex Akadémia programján vehettek részt magyar specre járó diákjaink, amikor is az újságírók munkáját a gyakorlatban is kipróbálhatták Budapest utcáin.

A naptári évet a középiskolában az utolsó tanítási napon közös karácsonyi istentisztelettel, illetve előző este egy dolgozói vacsorával zártuk. S kisebb közösségi programokkal – osztályszintű korcsolyázások, karácsonyi ünnepségek, mézeskalács-sütések, színházlátogatások – kollégáim is próbálták az adventi várakozást ünnepivé tenni diákjaink számára.

Diákjaik milyen kiemelkedő sikereket értek el ez idáig, amiért büszkék rájuk?

Nagyon nagy örömünk, hogy idén is több tanulónk pályázott sikeresen a Sztehlo-ösztöndíjra, mely egy a Magyarországi Evangélikus Egyház által meghirdetett pályázat, s melyen átlagosan kétszázezer forintokat nyertek diákjaink. Az ünnepélyes díjátadójára december 7-én Budapesten került sor.

Bor- és pezsgőgyártást tanuló technikustanulóink számos szakmai versenyeredményei helyett én most egy szakmai meghívást emelnék ki: december 13-án a budapesti Kadarka Kör rendezvényén Ba Amina és Krizsán Anita mutathatta be Kadarka borát.

Sportolóink közül kiemelném fiú kézilabdacsapatunkat, amely az iskolánk sportcsarnokában megrendezett országos elődöntőn (Diákolimpia) bronzérmet szerzett. Szintén diákolimpia eredmények: futsalból aranyérem a megyei döntőn; Müller Evelin és Lei Balázs diákolimpiai megyei aranyérme asztaliteniszből, illetve nemzetközi sikereik (többek között egy egyiptomi nemzetközi versenyről egy ezüst és egy bronzéremmel tért haza, Evelin pedig bekerült korosztálya 16 legjobbja közé),  Mészáros Abigél bronzérme egy olaszországi – szintén nemzetközi versenyen – asztalitenisz sportágban. S bár a tanulók ezeket az eredményeket elsősorban egyesületüknek és saját kitartásuknak, tehetségüknek köszönhetik, én mégis kiemelném őket, hiszen reményeim szerint sikerükhöz mi is hozzájárulunk támogató hozzáállásunkkal, úgy gondolom, eredményeik iskolatársaik számára is motiválóak, példaértékűek.

A tanulmányi versenyek kapcsán igazából még nehéz nyilatkozni, hiszen eddig többnyire csak az első fordulókon vagyunk túl – akik már biztos továbbjutók: Maczelka Boróka 9.A, Nemes Krisztián 9.B, Fülöp Félix 10.A, Suba Marcell 10.A (Zrínyi matematikaverseny) ; Kohut Zalán 11.C Koháry történelemverseny; Rajcsány András 10.D és Maczelka Boróka 9.A Lotz János szövegértési és helyesírási verseny.

S amit még feltétlenül kiemelnék, az egy az eduline.hu-n megjelent decemberi híradás, mely szerint „A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Matematika Intézete minden tanév elején megíratja a „nulladik matematika zárthelyi” dolgozatot az elsőéves hallgatókkal, hogy felmérje vele a nemrég érettségizett diákok matematikai ismereteit és képességeit.” A 2023 őszén megírt zárthelyi eredményei alapján az egyetem közzétette, hogy melyik 45 középiskola egykori diákjai érték el a legjobb eredményeket, s e rangos listán ott szerepel a mi iskolánk neve is (a megyéből rajtunk kívül a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium mondhatja el ugyanezt magáról).

Kapcsolódó cikk
A BME 2023-as kiválósági rangsorában szerepel a KEVI
A BME 2023-as kiválósági rangsorában szerepel a KEVI
45 középiskola kapott helyet azon a listán, amit a hallgatók teljesítménye alapján állítottak össze – írja az eduline.hu. A Budapesti...
Intézményük komoly szakmai elismerésben részesült 2023-ban, mit jelent ez az iskola számára?

Igen, augusztusban vettük át az Oktatási Hivatal Bázisintézménye címről tanúskodó oklevelet, ami szerintem egy óriási elismerés nevelő-oktató munkánk színvonalával kapcsolatban, hiszen azt egy, az Oktatási Hivatal által kijelölte háromtagú bizottság értékelte.

(A bázisintézmény olyan megyei, járási, esetleg országos szinten magas presztízsű hagyományokkal rendelkező, infrastruktúrában a feladatellátáshoz megfelelő módon felszerelt, egyedi, más intézmények számára is példaértékű, működésében koherens, befogadó, gyermekközpontú pedagógiai gyakorlattal, szakmai módszertani, szervezeti kultúrával és innovációval rendelkező, és ezt szakmai szolgáltatásként átadni képes intézmény, mely alkalmas adott területen magas színvonalú, hatékony tudásmegosztásra. Olyan intézmény, melyben az adott szolgáltatási területhez kapcsolódó jó gyakorlat eredményesen működik mesterpedagógus vagy mesterpedagógus szaktanácsadó, illetve az intézményvezető által kijelölt pedagógus közreműködésével.)

Erasmus akkreditációnk is az idei évtől további öt évre érvényes. Ezt is sikerként könyvelem el.

De ugyanígy egész iskolánk szakmai sikerének tartom a Kulturális és Innovációs Minisztérium által Kalapos György kollégánknak adományozott “Oktatói Szolgálati Emlékérmet”, melynek átadására június 15-én került sor Vácott. A díjat átadta: dr. Hankó Balázs államtitkár.

Nyertek-e bármilyen pályázatot?

Gyakorlatilag az előzőekben már több sikeres pályázatunk is szóba került – Erasmus+. Sztehlo, KULTUP, Telex Akadémia-, mellettük kiemelném azt a fenntartónk által meghirdetett kulturális pályázatot, mely hozzájárult gólyatáborunk sikeres lebonyolításához; szintén egy fenntartói pályázatnak köszönhetően a Petőfi-évet egy koncerttel zárhattuk novemberben iskolánkban.

S reményeink szerint majd a második félévben lesz még egy nagyon izgalmas programunk (Amerikai Nap), melyre még szeptemberben nyújtottuk be pályázati anyagunkat.

Az épület felszereltségét érintette felújítás, fejlesztés?

Még egy tavalyi nyertes pályázatunknak köszönhetően a nyáron több energetikai jellegű fejlesztés történt iskolánkban. Több teremben kicseréltük a lámpatesteket, s a fűtési rendszerünk hatékonyságának növelésére is költöttünk közel 10 millió forintot. Szintén még a nyáron kicseréltük a földszinti folyosók padlóburkolatát, illetve többek között új számítástechnikai eszközökkel gazdagodtunk, két számítógépes tantermünkbe pedig új székeket vettünk. S amivel csak a felmérésig jutottunk: az osztálytermek ajtaját szeretnénk kicseréltetni, de ezzel egyszerűen már nem volt sem időnk, sem energiánk a folyamatosan zajló programok, határidők miatt foglalkozni.

Milyen terveik, projektjeik vannak a tanév második felére?

A januári félévzárással kapcsolatos feladatok mellett kiemelném a február elején tartandó iskolai farsangot, illetve jótékonysági bált – ami most is nagyon érdekesnek ígérkezik. Januárban elkezdjük tanulóink érettségi vizsgára jelentkeztetését is, ami egy „többkörös” feladat diákjaink és a feladattal megbízott igazgatóhelyettes, iskolatitkár és osztályfőnökök számára. S ha már jelentkezések: iskolánk DExam vizsgahely, ami azt jelenti, hogy a Debreceni Egyetem nyelvvizsgaközpontjának vagyunk akkreditált vizsgahelyszíne, s így angol nyelvből iskolánkban is tarthatunk államilag elismert nyelvvizsgákat. A téli vizsgaidőszakra január harmadikáig külsős vizsgázók jelentkezését is örömmel fogadjuk!

Tavasszal a művészetek (rajz, ének, versmondás) iránt érdeklődők számára szervezünk bemutatkozási és versenyzési lehetőséget, ahogy tesszük ezt gyakorlatilag már másfél évtizede.

Szintén a második félévben zárul három fordulóból álló Levelész-matekész versenyünk – ami viszont lassan már három évtizedes múltra tekint vissza.

A végzősökkel Vajtára készülünk márciusban – ez a háromnapos tábor, mely három témakörre épül (hit, hivatás, házasság) reményeink szerint a felnőtté válás kihívásai kapcsán ad némi támpontot, segítséget diákjaink számára.

Még 1985-ben, iskolánkban rendezték meg elődeink a Petőfi nevét viselő középiskolák első találkozóját, melyre ebben a tanévben Aszódon kerül sor, s lassan erre is készülnünk kell, hiszen ha a szervezők követik a hagyományokat, ennek a programnak lesz több versenyeleme is.

A jelenlegi állás szerint február közepén 16 diákunk utazik Spanyolországba, Cordobába (köszönhetően az Erasmus+ pályázat keretében érkezett európai uniós támogatásnak), majd lassan kezdjük szervezni a hozzánk érkező görög cserediákok júniusi programjait. S szintén pályázati forrásból, a Határtalanul! projekt keretében készülnek kisgimnazistáink, a 7.A osztályosok tavasszal Erdélybe.

Mindeközben természetesen készülünk az érettségi vizsgákra, amit az előrehozott érettségi vizsgára jelentkezők magas száma miatt több osztályozóvizsga is meg fog előzni. Tizedikeseink pedig januártól megkezdik a „kisérettségi” néven ismert alapvizsgájukra való komolyabb felkészülést, hiszen középiskolánk egyik legfontosabb feladata, hogy a nekünk bizalmat szavazó diákokat sikeresen felkészítsük egyetemei felvételi vizsgáikra. Egy biztos: a szünet után változatlanul nagyon sok színes, tartalmas programmal várjuk tanulóinkat, akiknek ezúton is sikeres, boldog új évet kívánok. 

Kiemelt kép: A tanévnyitó istentisztelet alkalmával készítette: Subáné Kiss Krisztina/KEVI)

MEGOSZTÁS