„Ha az apa azt mondja nem, anya is azt mondja…”. Idézet egy édesapától, az egyik boltból. Fáradt voltam, libabőrös a bolt klímájától, és a kosarammal egyensúlyoztam. Siettem. Lassan kellene a világnak egy egyen póló #nem érek rá, sietek felirattal.
Az édesapa a kasszára várt, éppúgy mint én. Az egyik kislánya sírdogált és jégkrémért nyafogott. Mélyen megértettem. Ha több cukormentes jégkrém lenne a boltokban, én is azért nyafognék negyven fokban. Mögöttük álltam. Az apa így érvelt:
– Még sokára fogunk hazaérni. Ha most vesszük meg a jégkrémet, elolvad mire hazaérünk. Majd az utolsó boltban.
– De én most akarom – toppantott a kislány.
Nem ítélem el. Túlságosan ismerős mondat a felnőttek világából. Csak a kislánynál életkori sajátosság – a dackorszak kellős közepén –, a felnőtteknél szomorú hozzáállás. A gyerekeket letoljuk érte, mi meg a „most akarom” börtönében tesszük tönkre egymás életét.
Az apa türelmes volt.
– Nincs idő rá, hogy megedd. Nem azt mondom, hogy nem veszünk jégkrémet. Csak azt, hogy nem most.
Ekkor vette észre, hogy mögöttük állok. Előreengedett. Az édesanyát várták. A kislány morcosan hagyta ott az apukáját. Pillanatokon belül rábeszélte az anyukáját a jégkrémvásárlásra. Huncutul apukája szemébe nézett, óvatosan meglengetve a zsákmányt. Apa a feleségéhez fordult:
– Negyedórán át győzködtem, hogy megértse, nem veszünk jégkrémet – bosszankodott. – Erre te adsz neki egyet.
– Nem hallottam, hogy megbeszéltétek – felelte az édesanya, majd a gyermekéhez fordult:
– Gyere, visszavisszük a jégkrémet! Nem tudtam, hogy apával megbeszéltetek valamit.
A kislány reménykedve váltogatta a tekintetét a szülei között, de ez a helyzetén nem változtatott. Az anyukája után kullogott, és visszatette a jégkrémet a hűtőbe.
Újra a sorban állva apa leguggolt a lánya mellé:
– Szívem, ha apa azt mondja nem, anya is azt fogja mondani. Ha anya azt mondja nem, én is azt fogom mondani. Ezt ne felejtsd el!
A kislány szipogva bólogatott. Micsoda szerencsés lány!
Kiemelt kép forrása: pixabay.com/anestiev