2021-ben elkészül az Izsáki úti kerékpárút: szájbarágó rovatunk következik
Az óriási beruházás már a közbeszerzési eljárás előtt áll, a szükséges telek átalakítások megtörténtek. A kiskőrösi önkormányzatnak több mint 70 ingatlantulajdonossal kellett megegyeznie, ami nem volt egyszerű mozzanat: 1-5 méteres szakaszokat vásárolt meg a...
„Amit elvállalok, még ha nehéz is, tisztességesen, becsületesen, felelősséggel kell végeznem” — interjú dr....
Interjúsorozatunkban megpróbáljuk felidézni az 1990-es rendszerváltás helyi vonatkozásait, történéseit. Igyekszem megszólítani a korszak vezetőit, döntéshozóit, közéleti szereplőit, hogy visszaemlékezéseik segítségével mind az akkor élő, mind a fiatalabb korosztály számára bepillantást nyújtsunk az átmenet világába,...
Pethő Attila körzetét is érintik a járdafelújítások
A közelmúltban Kiskőrös Város Önkormányzata sikeresen pályázott a Belügyminisztérium felé, így nemzeti forrásból több járda is megújulhat városunkban.
Ilyen a Mészáros Lőrinc utcai járda is, mely 2 körzethez tartozik: az utcát keresztező Damjanich utca a...
Ismét meghosszabbítja a kormány a lejárt okmányok érvényességét
A koronavírus-járvány terjedésének, valamint a személyes találkozások számának csökkentése érdekében Magyarország Kormánya mérsékli az állampolgárok ügyintézési terheit, ezért meghosszabbítja a lejáró személyi okmányok érvényességét.
A november 4-e után lejáró igazolványok a jelenlegi veszélyhelyzet megszűnését követő...
A Kiskőrösi Evangélikus Gyülekezet holnap tartja utolsó istentiszteletét a templomban
Közösségi oldalán jelentette be a hírt a Kiskőrösi Evangélikus Gyülekezet, mely szerint november 15-én tartják utolsó istentiszteletüket a templomban.
Kedves Testvérek!
A Kiskőrösi Evangélikus Gyülekezet vezetősége úgy döntött az állami szabályozások és az egyházi útmutatás alapján,...
Teljesen felújítják a Petrovics utcai járdát is
Hamarosan felújításra kerülhet a kiskőrösi Petrovics utcában található járda az Evangélikus Templom és a Bajcsy-Zsilinszky utca között. A felújításról Pohankovics András, a körzet önkormányzati képviselője sajtótájékoztató keretében számolt be.
Milyen pályázati forrásból, mekkora összegből...
Orbán: ingyen internet jön a digitális oktatásban tanulóknak
Aláírta Orbán Viktor miniszterelnök azt a kormányrendeletet, amelynek értelmében ingyen internetet használhatnak a digitális oktatásban tanulók.
Orbán Viktor szombaton a Facebookon megosztott videójában beszélt a digitális oktatással érintett családokat segítő intézkedésről. A kormányrendelet szó szerint...
Teljes hosszában megújul a Mészáros Lőrinc utcai járda
Szedmák Tamás önkormányzati képviselő elmondása szerint a legrosszabb járda a Mészáros Lőrinc utcában található a választókerületében. Több szakasza is balesetveszélyessé vált, van ahol 3-5 centiméterrel felnyomták már a fák gyökerei és a fagyok a...
Ágazati bértámogatási programmal a munkahelyek megtartásáért
A vendéglátás és szabadidő területén több mint 170 ezer, a szálláshelyeknél pedig közel 30 ezer munkahely megőrzését segíthetik a legújabb lépések. Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az ágazati bértámogatási...
Öt százalékra csökkentett áfával segítik a vendéglátóhelyeket
5 százalékra csökken a kiszállított ételek áfája az eddigi 27 százalékról, az éttermek zárva tartásának átmeneti időszakára - közölte Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója pénteken Facebook-oldalán a kormány intézkedését.
Guller Zoltán hozzátette,...














