Újabb mentőövet kaptak a magyar borászok: már igényelhető a következő támogatás
A koronavírus-járvány miatt még mindig a pincékben pihen a hazai és az európai uniós borászok készleteinek java, holott lassan megkezdődik a szüreti időszak. A feleslegtől a lepárlóüzemek szabadíthatják meg a termelőket, a válságmentő intézkedésre...
Mennyi a villanyszámla összege egy átlagos családnál?
Átlagosan mennyi áramot fogyaszt el egy háztartás 2020-ban és az hány forintba kerül? Hogyan változik az áramszámla ha a család 1 fős, 2 fős, 3 fős vagy több főből áll? Hány kWh nappali áramot...
Élelmiszerek, amiket jobb, ha nem tárol a hűtőben!
Bizonyos élelmiszerek esetében a hűtés kifejezetten káros lehet. Mely ételeket érdemes másutt tárolni?
Nem kell mindig mindent a hűtőbe tenni, mert néhány élelmiszer eltarthatóságát nem hogy javítja, hanem rontja a hűtés.
A paradicsomnak például egyáltalán nem tesz jót...
Új támogatási program indul a kkv-knak, 2 milliárdos keretösszeggel
Új, 2 milliárd forint összegű kkv-támogatási program elindítását jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban, amelyben hangsúlyozta, az új világjárvány nyomán kialakuló új világgazdasági korszak lehetőségeket és kihívásokat is...
(Nem) Kovácsék éve – avagy mi az a „jomantika?”
– Na most lett elegem, asszony! – vágta le a mobilját Kovács Ádám, negyvenöt éves édesapa péntek este, miután az utolsó falat kolbászos-sonkás rántottát is eltüntette.
Az asszony, akinek becsületes neve Kovácsné Szabó Éva volt,...
Hosszú idő után újra programokat tervez a Mozgáskorlátozottak Keceli Csoportja
A Mozgáskorlátozottak Keceli Csoportja 2020. július 17-én, pénteken 14 órára gyűlésre várta egyesületi tagjait a keceli Városi Könyvtár és Művelődési Ház sport- és rendezvénytermébe.
Fangné Botos Jusztina az egyesület vezetője köszöntötte a megjelenteket, háláját felezte...
Soltvadkerten is földi kémiai védekezésbe kezdenek a szúnyogok ellen
Az országos szúnyoginvázió kapcsán Soltvadkerten is földi kémiai védekezésbe kezdenek a szúnyogok ellen, melynek időpontját az alábbi dátumokra tűzték ki.
A földi kémiai védekezés Soltvadkerten 2020. július 23-án a napnyugta utáni időszakban kerül elvégzésre, míg tartaléknapoknak:...
Már nem kötelező zártan tartani a baromfikat
Az országos főállatorvos július 15-én megjelent határozatában visszavonta a madárinfluenza miatt elrendelt, a baromfik zártan tartására vonatkozó előírást, azonban a zártan etetés és itatás a jövőben is kötelező - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal...
Szótár jelent meg a karanténhoz köthető új szavakról
Négyszáz, a karanténhoz köthető új szót és kifejezést gyűjtött össze Veszelszki Ágnes nyelvész. A Karanténszótár: Virális tartalom címmel megjelent kiadványban többek között olyan szavak szerepelnek mint maradjotthonka, a karanténkovászolás, a covideo-party vagy az aperitif...
Civil szervezetek is pályázhatnak a Magyar falu program kiírásaira
A települési önkormányzatok és az egyházközségek mellett civil szervezetek is benyújthatják pályázataikat a Magyar falu program különböző kiírásaira - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Békés megyei Csabacsűdön, a helyi fejlesztések átadásán...














