Átadták Soltszentimrén a felújított Helytörténeti gyűjtemény épületét
2023. november 5-én vasárnap délelőtt tartották Soltszentimrén a felújított Helytörténeti gyűjtemény épületének ünnepélyes átadását, mely a Magyar Falu Program keretében valósult meg, a „Csonka-torony” Alapítvány szervezésében.
Az ünnepélyes megnyitón elsőként Nagy István, Soltszentimre Község...
Végéhez ért a XV. Bács-Trophy Bajnokság
Soltvadkerten jellemzően homokos útvonal és speciál szakaszok várták az ide érkező versenyzőket. A péntek esti rajtra megérkező eső ezen könnyített, nem volt poros az útvonal, viszont - a versenyzők elmondása alapján - a speciál...
Száz főzőcsapat vett részt a XIV. Kiskőrösi Kakaspörkölt Főző Fesztiválon
Október 07-én ismét benépesült a Szabadidő Park és kezdetét vette a térség egyik legnagyobb és legjobban várt gasztronómiai rendezvénye, a mára már inkább népünnepéllyé vált Kiskőrösi Kakaspörkölt Főző Fesztivál.
A fesztivál megálmodói és szervezői -...
A közgyűlésen napirendre került Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata idei évi költségvetése és munkaterve
A teljesség igénye nélkül...
Bácsbokodon tartotta közgyűlését Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata, ahol Kovács László polgármester köszöntötte a közgyűlés tagjait, illetve bemutatta a déli határ menti, mintegy kétezer fős települést.
A képviselők tizenegy napirendet tárgyaltak, köztük az önkormányzat...
Fess, alkoss, gyarapíts, és az ötlet megvalósul
A nyári szünet legutolsó pillanatait jóra használta a Bem iskola néhány alkotókedvű pedagógusa. Színes ugróiskolát, számolós napraforgót festettek az elmúlt tanévben készült új térkövekre.
A mozgás- és figyelemfejlesztő, játékos feladatokat a napközi foglalkozásokon és az...
Hosszú múltra tekint vissza a Kerámia alkotótábor Kecelen – most mi is elsajátíthattuk az...
A keceli Városi Könyvtár és Művelődési Ház ebben az évben is várja az érdeklődőket a Kerámia alkotótáborba. Ezúttal július 4-8. között az agyag tulajdonságaival és formázásával ismerkedhetünk meg. A felnőtteknek és középiskolásoknak szóló tábort...
Harcos Bálint meseíró látogatott el a kaskantyúi könyvtárba
2022. október 4-én az Országos Könyvtári Napok alkalmából a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár szervezéséből Harcos Bálint meseíró látogatott el a kaskantyúi könyvtárba. A vendégek a helyi általános iskola diákjai és pedagógusai, valamint a...
A kiskőrösi Eckerle is csatlakozott a World Cleanup Day-hez
A kiskőrösi Eckerlénél egyre fontosabb szerepet kap a károsanyag-kibocsátás csökkentése és a fenntartható, környezettudatos termelés megvalósítása. A 2020-tól a Prettl vállalatcsoporthoz tartozó Eckerlében a közeljövőben számos intézkedést vezetnek be, amik a CO2 semlegesség elérésének...
Három versenyszámban is eredményesen szerepelt Antal Mirjam a Földvár Kupán
A 2018/19-es úszó szezonban ma állt utoljára rajtkőre Mirjam.
Antal Mirjam évente átlagosan 12-15 versenyen vesz részt. Ebben a szezonban július 28-án, azaz ma délután került sor utolsó úszóversenyére Tiszaföldváron a Földvár Kupán.
Mirjam összesen négy versenyszámban...
Gólzáporos mérkőzésen nyert a Kecel FC gárdája
A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban szereplő Kecel FC gárdája a 17. fordulóban idegenben lépett pályára. Az együttes a sereghajtó kiskunhalasiak otthonába látogatott, ahol gólzáporos mérkőzésen nyertek.
A keceliek 6-1-re (1-4) nyerték meg a találkozót:...