Koncertekkel, motoros és lovas felvonulással folytatódott a szombati nap Csengődön
Szombaton is színes programokkal folytatódott Csengődön a két napos rendezvény. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt igyekeztek a szervezők programokat kínálni. Volt motoros és hagyományos szüreti felvonulás, és a helyi óvodások is felléptek, este pedig koncertek...
Víztorony felújítási munkálatokat végeznek Csengődön
A Kiskunsági Víziközmű – Szolgáltató Kft. ezúton is értesíti felhasználóit, hogy
2024. október 8. – 2024. október 29. között víztorony felújítási munkálatokat végez Csengőd Községben.
A fenti időszakban kétnaponta, a legkisebb vízigénnyel jellemezhető éjszakai órákban kb....
Hatezer adag bébiételt és ugyanennyi extrudált kenyeret kapott több település Kiskőrös térségében
Korábban már beszámoltunk arról, hogy Virág Tibor vezetésével megalakult a Rászoruló Magyarokért Egyesület, mely a bajba jutottakon, a nehéz helyzetben élőkön próbál segíteni. Az év végi ünnepek alkalmával, és karitatív tevékenységüket idén is folytatva...
Kultúra, értékőrzés, közösségek Csengődön
Idén is több sikeres program, kisebb-nagyobb rendezvény részesei lehettek a csengődiek. A közművelődés közösségi ügy – vallja Kovács Nikoletta művelődésszervező, aki kiemelten fontosnak tartja azokat a helyi, nem feltétlenül formális egyesületbe szerveződő közösségeket, amelyeknek...
Családi iskolai egészségnapot tartottak Csengődön
Május utolsó péntekén iskolai családi napot szerveztek Csengődön, melyen a programok középpontjában a közösségi egészségfejlesztés állt. A rendezvényt az egészséges táplálkozás, a lelki egészség mellett közösségi mozgásos és vidám gyermeknapi programok is színesítették. A...
A pályázatok megvalósítása a legnagyobb feladat a következő évben Csengődön
Év végi visszatekintő sorozatunkban Pivarcsi Csaba is a mikrofonunk elé állt, és válaszolt a kérdéseinkre. A beszélgetésünk során szóba kerültek a fejlesztések, a jövőbeni tervek és a közösségi programok is.
Több interjúban már említette, hogy...
Pompájában áll a falu karácsonyfája
Karácsonyhoz közeledve pompájában áll a "Falu karácsonyfája"- olvasható Csengőd Község Önkormányzatának közösségi oldalán, 2021. december 05-én közzétett bejegyzésében.
"Adventi időszakban külsőségeiben is mutatkozik a várakozás, az ünnep.
A fenyőt Szabó Ágnes ajánlotta, a felállításban segítséget nyújtott...
„A zene számomra maga az élet!” – Dalszöveggel a világhír kapujáig
A csengődi Németh Sándor, vagy ahogy szinte mindenki ismeri, Sasa egy nemzetközi dalszövegíró versenyen dobogós helyet ért el a közelmúltban „The end is here” (Itt a vége) című szövegével. Az évente megrendezett International Songwriting...
Hajnalig tartó vadászbált tartottak a Thermál Étteremben
Március 4-én vadászbált szervezett a Csengődi Kossuth Vadásztársaság.
A főszervező Kecskeméti János egyesületi tag, valamint Kothencz Lajos volt, aki már harmadik éve munkálkodik elnökként a társaságnál. A helyszínt és a finom vacsorát a kiskőrösi Thermál...
Felhívás Csengőd község közigazgatási területén való ebösszeírásra
FELHÍVÁS CSENGŐD KÖZSÉG KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN VALÓ EBÖSSZEÍRÁSRA
Tisztelt Ebtartó, Ebtulajdonos!
Mint az bizonyára Ön előtt is ismeretes, a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet 17/B. § (10)-(11) bekezdései 2013. január...