2020 szilveszterén is Petőfi előtt tiszteleg Kiskőrös
Az Országos Petőfi Sándor Társaság, Kiskőrös Város Önkormányzata, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum szervezésében, a Kiskőrös Televízió közreműködésével – az idei járványhelyzet okozta nehézségeket legyőzve – egy televíziós összeállítással tiszteleg Petőfi Sándor előtt a...
A korlátozások miatt számos rendezvény elmaradt Izsákon is ebben az évben
Az év végéhez közeledve mindannyian számot vetünk az elmúlt esztendő történéseiről. Ahogy egyéni életünket átgondoljuk, úgy a szűkebb környezetünk problémái, közös sikerei is eszünkbe jutnak.
Tetézi Attila művelődésszervező is beszámolt a 2020-as esztendő főbb eseményeiről.
2020....
Célba értek az Országos Tűzmegelőzési Bizottság adományai Kiskőrösön
A szén-monoxid-mérgezések és lakástüzek gyakorisága megnő a téli időszakban, mely nagy veszélyt jelent az otthonukban tartózkodókra. A katasztrófavédelem kiemelt céljának tekinti a lakástüzek, a tűz és füst okozta balesetek, halálesetek számának csökkentését.
Tűz esetében maximálisan...
Szépkorúak különleges köszöntése Tabdin
Nem a hagyományoknak megfelelő módon került sor a szépkorúak köszöntésére december 5-én Tabdin.
Az önkormányzat képviselő-testülete és önzetlen segítőik vendégül látták a község nyugdíjas korú lakóit saját maguk által készített háromfogásos ebéddel valamint egy finom...
Közös erővel osztották szét a Mikulás csomagjait Tabdin
Idén az önkormányzat a pandémiás helyzetre való tekintettel, mely miatt a Mikulás nem jelenhet meg a Főtéren, hogy a megszokott szánján fogadhassa a Falu gyermekeit, ezért péntek reggelre az ovisok és az iskolások kiscipőiben...
Klasszis világbajnokok lépnek újra ringbe, Mike Tyson – Roy Jones Jr. ellen
Elszántan készül, és kemény csatára számít az egymás elleni mérkőzésén Mike Tyson és Roy Jones Jr., a nehézsúlyú profi övökölvívás két élő legendája.
Mike Tyson, a nehézsúly kilencvenes évekbeli világbajnoka április végén jelentette be, hogy újrakezdte...
Szikrázó napsütéses búcsú Soltszentimrén
A faluban mindig Mindenszentek után való vasárnap tartják meg a búcsú napját.
Nagy István polgármester tájékoztatása szerint a búcsút meg lehetett tartani a biztonsági óvitézkedéseket betartva. Maszkot viselni kellett árusitóknak és látogatóknak egyaránt.
Vasárnap reggelre megjöttek az...
Tázláron sem feledkeznek meg a jeles napokról
Valami hiányzik az idei évben. Jeles napjaink úgy múltak el, hogy sokszor megemlékezés nélkül mentünk tovább. Rendhagyó volt a nyuszi ünnep. Ilyen volt májusban az anyák napja is, családi körben kis családunknak köszönhetjük, hogy...
50 gyermek lépett pályára az „Ültess Fát” Ovi Kupán
A kiskőrösi Ültess Fát Mozgalom Egyesület az idei évben több olyan programot is meghirdetett, amelyben a sport és az egészséges életmód kapott kiemelt szerepet. Ezekhez kapcsolódóan rendezte meg az egyesület november 6-án az „Ültess...
Mentális egészségkör Kiskőrösön
Mentális egészségkör működik Kiskőrösön minden hónap első keddjén 15 órakor a Sorsok Háza szociális intézményben.
A témák kötődnek a mindennapi élethez, a mentális egészségkör mottója a „Sohasem késő!”. Ez arra ösztönzi az embereket, hogy...














