Új autóval lett gazdagabb a Tázlári tanyagondnoki szolgálat
A Magyar Falu Program keretében –MFP-TFB/2019 Falu és tanyagondnoki szolgálat támogatásával valósulhatott meg Tázláron a szolgálati gépjármű cseréje, egy új Volkswagen Transporter Kombi kisbusz tulajdonosai lehettek.
2014-ben indítottuk Tanyagondnoki szolgálatunkat, az akkoriban meglévő Suzuki Swifttel,...
Őszig szinte az összes nagyrendezvény elmarad a térségben- felsoroljuk melyek azok
Az idei év első felében szinte az összes megszokott nagy rendezvény elmarad a térségünkben. Amikor március 11-én bejelentették a veszélyhelyzetet Magyarországon, onnantól szinte az összes márciusi és áprilisi rendezvényt törölték a szervezők. Így maradt...
A járási matematika verseny továbbjutói
A Kiskőrösi Bem József Általános Iskola ebben a tanévben március 11-én ötödik alkalommal rendezte meg matematika versenyét a Kiskőrös Járásban lévő általános iskolák alsó tagozatos tanulói részére.
A verseny célja idén is, mint eddig minden...
A TérZene program keretében szálltak a dallamok Kecelen
A barátságtalan időjárás ellenére szép számú hallgatóság gyűlt össze március 13-án, pénteken délután a Városi Könyvtár és Művelődési Ház mellett, ahol a szabadtéri színpadon a Filharmónia Rézfúvós Együttes adott koncertet.
Gyalogné Klajkó Esztert, a keceli...
Kipusztultam,de nem bánom, avagy mit tud adni egy városismereti verseny
Tudod-e, hogy …..kiknek köszönhető a Kiskőrös város Kemencéjének megépülése?……meddig működött a „csengős iskola”….milyen emléktábla van a régi rendelőintézet falán? Ezekre a kérdésekre is választ kaphattak azok, akik március 14-én részt vettek a VI. Városismereti...
A rendkívüli körülményekhez alkalmazkodva emlékeztek meg Kecelen az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 172. évfordulójáról
Március 13-án a rendkívüli körülményekhez alkalmazkodva emlékeztek meg Kecelen az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 172. évfordulójáról.
Ünnepi beszédében Haszilló Ferenc polgármester megemlékezett az 1848-49-es év történéseiről, a forradalom és szabadságharc hőseiről: „A tudattal, hogy ilyen...
Március 15. tiszteletére képeslapokon elevenedik meg Petőfi Sándor életútja a keceli múzeumban
Nemzetünk jeles ünnepe alkalmából kiállítás nyílt Kecelen a Városi Múzeumban március 13-án. A szabadság apostola címmel megrendezett tárlaton Petőfi Sándor élete, költészete és kultusza Kiss Csaba és Turnai Ágnes gyűjteményéből válogatott képeslapokon elevenedik meg.
Március...
Bács-Kiskun megye legjobb harcosai léptek a szorítóba a VI. Vikker Dániel Emlékversenyen
Kecelen a Városi Sportcsarnokban rendezték meg óriási érdeklődés mellett
2020. március 7-én a VI. Vikker Dániel Emlékversenyt a Bács-Team szervezésében.
Ahogyan a főszervezőtől Vancsik Nándortól az egyesület vezetőjétől megtudtuk, a rendezvény elnevezése emlékezés a csapat nagy...
Nőnap kicsit másképp a Mohácsi oviban
Gyerekek, óvó nénik és dadusok együtt kertészkedtek március 9-én a Kiskőrösi Óvodák Mohácsi Utcai Tagóvodájában.
Az intézmény életében már hagyománnyá vált, hogy Nőnap alkalmából a kisfiúk cserepes virágokat adnak ajándékba a lányoknak, amit aztán közösen...
Ájfalusi eszközös és Sikródi csokor is szólt a keceli Zenés-Dalos Találkozón
Március 7-én a Városi könyvtár és Művelődési Ház nagytermében ének- és zeneszó fogadta a látogatókat.
A Keceli Kéknefelejcs Népdalkör Zenés-Dalos Találkozóján Juhász Anikó, a népdalkör vezetője köszöntötte a vendégeket, köztük Kecel Város polgármesterét, Haszilló Ferencet...














