Gyere táncolj még! – Versenytánc tábor
A tíz éves fennállását ünneplő Exotic TáncSport Egyesület ezen a nyáron is megszervezte Kecelen a Városi Könyvtár és Művelődési Házban július 4-7. között versenytánc táborát. Orcsik Attila táncpedagógus először 2008-ban tartott ilyen foglalkozásokat Kecelen....
A magyar népmese napja alkalmából vendégségbe várták a gyerekeket az imrehegyi könyvtárban
Az imrehegyi óvodások, kisiskolások meghívást kaptak szeptember utolsó napjára a helyi könyvtár vezetőjétől, Molnár Ferenctől, hogy „Elek apó”, Benedek Elek, a nagy mesemondó születésnapján legyenek vendégei egy-egy szép mesére a könyvtárban.
Ez a nap 2005...
Könnyűzenei workshopot rendeztek középiskolásoknak Kiskőrösön
Közös zenéléssel, köszöntéssel és áhítattal kezdték a délelőttöt a diákok 2024. november 15-én pénteken a Kiskőrösi Evangélikus Imaházban, ahol könnyűzenei workshopon vehettek részt a KEVI Petőfi Sándor Gimnázium és Technikum szervezésében. Az intézményből 15...
A kormány célja, hogy esélyt adjon a fiataloknak
Olyan Magyarországra van szükség, ahol a fiatalok is jól érzik magukat, látják saját esélyeiket és jövőjüket - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán.
Novák Katalin...
Szeptembertől indul Halason a kadétképzés
Fontos mérföldkövéhez érkezett Kiskunhalason a honvéd kadétképzés. Szerdán délelőtt a Dékáni Árpád Szakgimnáziumban együttműködési szerződést írtak alá.
"Egy új képzést tudunk elindítani szeptembertől Kiskunhalason. Már nagyon várjuk a jelentkezőket, de úgy tűnik, túljelentkezés lesz. A...
Bemesek a Gyimes-völgyében
„Tegnap a Gyimesben jártam, bolond gombát vacsoráztam”- jókedvűen énekelték a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola 7. osztályos tanulói az autóbuszon szeptember 19-én délelőtt, amikor már hazafelé tartottak a hatnapos erdélyi kirándulásukról. A kirándulás a...
Vándorló vízivilág – vizes élőhelyek világnapja az EGYMI-ben Kiskőrösön
A februári öko-programmal ismét kiléptünk az intézmény falai közül. Minden iskolás fiú tudja, mik azok a focikártyák és mi az a focialbum. A projekthez kapcsolódóan egy újragondolt, átalakított albumot indítottunk útjára a hónap elején...
Fergeteges gyermeknapot szervezett a Kiskőrösi EGYMI
A Kiskőrösi EGYMI-ben sem maradhatott el a gyereknap, melynek alapötletét egy hálás szülő: Fejes Mariann adta, aki egy légvár felajánlással szerette volna megköszönni az intézményben folyó magas színvonalú szakmai munkát. Ezt a tervet gondolta...
Az X-Faktor kulisszái mögé is betekinthettek a soltvadkerti diákok
Vida Dorka Hanna írása
Október 29-én, szombaton reggel útra keltünk, kissé álmosan de annál izgatottabban Budapestre. A buszozás után elérkeztünk a Campona plázába, ahol megtekintettük a Tropicariumot. Rengeteg érdekes hüllőt és halat csodálhattunk meg.
Ezután volt...
Adventi Ünnepi Esték rendezvénysorozat Kaskantyún
Az emberiség legszebb, legbensőségesebb ünnepe a karácsony, mely egyben a megújulás és az elcsendesedés időszaka is. Kaskantyú Község Önkormányzatának támogatásával, minden héten pénteken különböző intézmények szervezésében valósulhatott meg az Adventi Ünnepi Esték programsorozat. Az...