Nem akar lemaradni a térség híreiről?

Iratkozzon fel hírlevelükre, és mi hetente küldünk Önnek egy hírösszefoglalót az elmúlt napok legfontosabb eseményeiről a térségben.

Feliratkozom a hírlevélre

Bezárás
Kezdőlap Interjú

Interjú

A vira.hu Interjú rovatában közismert és elismert emberekkel készített beszélgetéseket olvashatsz, profi újságíróktól.

Csillag Ramóna Virág célja, hogy a mostani generáció fiataljai számára is érdekes tanórákat tartson

Kecskeméten szerzett diplomát tanítóként természetismeret műveltségterületen. Korábbi munkahelyén sokat tanult a gyermekek mentális egészségének fejlesztéséről/ megőrzéséről, ami azóta is a vesszőparipája. Azt vallja, hogy önmagából a maximumot kihozni, jól tanulni csak a mentálisan egészséges...

Interjú Szedmák Rolanddal, aki bajnoki címet és NB III-as feljutást ünnepelhetett a Dunaföldvárral

Szedmák Roland ősszel a Kiskőrös megyei első osztályú bajnokságban szereplő labdarúgócsapatában játszott, majd télen váltott és egy szinttel feljebb lépett, Dunaföldvárra igazolt, akik a Tolna megyei első osztály bajnoki címére hajtottak. Amit végül meg...

Turán Istvánné élete egybeforrt a kiskőrösi könyvtárral

Véletlenek nincsenek, vallja Turán Istvánné a kiskőrösi Petőfi Sándor Városi Könyvtár igazgatója, aki már négy évtizede szakmai tekintélyével, alázatos, segítőkész, empatikus jellemével jelen van az intézmény életében. Margó élete egybefonódott a könyvtárral, szakmai rátermettségéről már...

Bemutatkozik Kapócs Győző, a Felhő csoport új gyógypedagógusa

Autizmussal élő gyerekekkel foglalkozó pedagógusként kezdte meg az idei nevelési évet a Kiskőrösi EGYMI-ben Kapócs Győző, aki már 26 éve foglalkozik sajátos nevelési igényű gyerekekkel.   Beszélgetés Kapócs Győzővel. Mesélj egy kicsit magadról, korábban hol dolgoztál...

Füvön edzenek a kiskőrösi kézisek, a túlélés a cél

A járványhelyzet miatt nagyon nehéz helyzetbe kerültek Kiskőrösön a teremsportok. Mivel egy kormányrendelet miatt oktatási intézménybe idegen személyek nem léphetnek be, ezért a helyi sportcsarnokban hónapok óta nem lehet tartani edzéseket és mérkőzéseket sem. A...

Rendhagyó átadó- és tanévnyitó ünnepségre készülnek a Bem iskolában

„A kiskőrösi Bem iskola infrastrukturális fejlesztése” című EFOP-4.1.2-17-2017-00128 azonosító számú projekt zárórendezvénye lesz az augusztus 30-án megrendezésre kerülő tanévnyitóval egybekötött átadó ünnepség. A hamarosan megrendezésre kerülő esemény kapcsán Lasztovicza László főigazgató elmondta: „Nagy öröm, hogy ezt a...

A mai kor elvárásainak megfelelő ,,Symphonic band”-es hangzásvilág a Kiskőrös Város Fúvószenekarában, Sipos Béla...

A fúvószene Kiskőrösön komoly múltra tekint vissza. Igazolhatóan közel 90 esztendeje van jelen a település életében. Kiskőrös Város Fúvószenekara napjainkban is a város meghatározó kulturális értéke. Sipos Béla karnagy mesélt arról, hogy hogyan került...

Gubacsi Gyula, Fülöpszállás polgármestere így ünnepli a karácsonyt

Egész év során nehéz döntéseket kellett meghoznia Gubacsi Gyulának a koronavírusnak is köszönhetően. Rendezvények nagy többségét lemondták, de  a fejlesztések folyamatosak voltak 2020-ban. Egy ilyen év után jogos a kérdés: hogyan fog telni Fülöpszállás...

Idén is példamutató összefogással készült el a soltvadkerti betlehem

A karácsonyi ünnepek egyik szimbolikus kelléke a betlehem, melyet évről évre felállítanak Soltvadkert központjában is Fontné Fehér Ildikó ötlete nyomán, koordinálásával.  Idén 2019. november 29 –én pénteken, hetedik alkalommal gyűltek össze lelkes segítői, barátai a...

Magyar kőrist és hársfát ültetnek a Liget utcai platánfák helyére az Ültess Fát Mozgalom...

A platánfák erős agresszív gyökérzettel rendelkeznek, melyek ha túl nagyra nőnek, az épített környezetben károkat képesek okozni. Ez nemcsak a Liget utcában jelentett gondot.    „Sok probléma volt a platánfákkal, nemcsak a  Liget utcában, hanem a...

Időjárás

Kiskőrös
erős felhőzet
23.1 ° C
23.3 °
20.6 °
55%
4kmh
69%
sze
14 °
csü
18 °
pén
19 °
szo
20 °
vas
20 °

További hírek