Ismét jelenléti tankerületi angol verseny volt a Bem iskolában
Két év után újra jelenléti tankerületi angol versenyt rendezett a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola, 2023. április 27-én délután. A három járásból – Kiskunhalas-Jánoshalma, Kunszentmiklós, Kiskőrös – felsős évfolyamonként három illetve négy diák érkezett...
A Városi Sporttelep nevéről is döntöttek a kiskőrösi városatyák
Kiskőrös város áprilisi képviselő-testületi ülésén elsőként az 5 millió forintot meghaladó értékű kötelezettségvállalásokról számolt be Domonyi László polgármester, majd felvetetett egy sürgősségi anyagot, melyet utolsó napirendi pontként tárgyaltak a képviselők.
Ezt követően meghallgatták Szentgyörgyiné Szlovák...
A mozgásé volt a főszerep a KEVI Harangvirág Óvodájában rendezett Ovi Olimpián
Mozgásból és jókedvből sem volt hiány a KEVI Harangvirág Óvodájában április 27-én délelőtt, amikor Ovi Olimpiát rendeztek az intézménybe járó összes gyermek részére.
A KEVI Harangvirág Óvodájának tagintézmény vezetője Tiriczné Szabó Szilvia elmondta, hogy immár...
A fafúvós tanszak is megszervezte növendékhangversenyét
A fafúvós tanszak is megrendezte tavaszi növendékhangversenyét a SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskolában. 2023. április 26-án tizenöt zenész mutatta be tudását a családtagoknak és barátoknak. Szűcsné Hegedűs Orsolya - aki az est házigazdája is volt...
Egészséghét Makk Marcival és barátaival a Kiskőrösi Óvodákban
Az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja - amely minden óvoda nevelési programjának alappillére - nyíltan és érthetően fogalmazza meg az egészséges életmódra nevelést, mint kiemelt óvodai feladat. Ez magában foglalja a mentális egészséget, a megfelelő...
Egy új kiskőrösi termék indult hódító útra a gyógynövény likőrök világában
Megkerestük Gyurján Attilát, akinek a Wolf & Lamb elnevezésű gyógynövény likőrje Hungaricool 2023. elismerésben részesült.
Gyurján Attila ambiciózus fiatal kiskőrösi pálinkamester több éves szakmai tapasztalattal döntött úgy, hogy szeretne egy saját alkoholos terméket létrehozni. Elmondta,...
Újabb növendékhangversenyt tartottak a zeneiskolában
A Kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola növendékei adtak tanszaki hangversenyt 2023. április 25-én az iskola hangversenytermében.
Az eseményen Balázs-Nagy Gabriella, Markóné Csányi Gabriella, Gruber Tamás és Tóth Ferenc tanítványai, valamint maguk a pedagógusok léptek fel....
A Kárpát-medence táncaiba kalauzoltak el a kiskőrösi néptáncosok
2023. április 21-én pénteken, és április 22-én szombaton került megrendezésre a SZÓ-LA-M AMI és a Hétszínvirág Oktatási és Kulturális Alapítvány – Kiskőrös Néptáncegyüttes csoportjainak a „Kárpát-medence táncai” - című előadása és vizsgaműsora a Petőfi...
Időközi önkormányzati képviselőválasztás lesz Kiskőrösön: két jelölt indul a 08. számú körzetben
Kiskőrösön a Helyi Választási Bizottság 2023. május 14. napjára időközi önkormányzati választást írt ki, mivel Markó Ferenc önkormányzati képviselő 2023. február 2-án elhunyt.
A jelölteknek 2023. április 11-ig kellett összegyűjteniük a jelöltséghez szükséges ajánlásokat. A...
Kezdetét vették a renoválási munkálatok a kiskőrösi katolikus temetőben
A kiskőrösi katolikus temetőben lévő Temető Kápolna 1904-ben Kanyó János lelkészi szolgálata alatt épült Argauer Ferenc által. Az idő vasfoga azonban a kápolnát sem kímélte, ezért március 16-án megkezdődtek a renoválási munkálatok.
A kápolnába már...














