Nem akar lemaradni a térség híreiről?

Iratkozzon fel hírlevelükre, és mi hetente küldünk Önnek egy hírösszefoglalót az elmúlt napok legfontosabb eseményeiről a térségben.

Feliratkozom a hírlevélre

Bezárás
Kezdőlap Kiskőrös

Kiskőrös

A vira.hu Kiskőrös rovatában az összes cikket megtalálod „Kiskőrös” témában.

Újabb művészeti találkozó az Art Café-ban

Októberben indított új hagyományt az Art Café vendéglő, Benyik Norbert vezetésével. Az első összművészeti találkozó október 5-én került megrendezésre, melyről már egy korábbi cikkünkben írtunk. Az esemény annyira jól sikerült, és felkeltette a művészetet kedvelők...

Második alkalommal báloztak a kiskőrösi kézilabdás lányok

Idén volt a második alkalom, hogy bált szervezett a kiskőrösi női kézilabda csapat. Az eseményt tavaly szervezték meg először, s már akkor eldöntötték, hogy hagyományt szeretnének belőle csinálni. November 30-án került megrendezésre a nagy...

Parázs hangulatban ért véget a kiskőrösi kézi mérkőzés

Az NB II-ben szereplő Kiskőrösi KSK férfi kézilabda csapata az őszi szezon záró fordulójában hazai környezetben lépett pályára. A gárda a középcsapatnak számító Siklós KC csapatát fogadta azzal a reménnyel, hogy győzelemmel tudnak majd...

Bajnoki évzáró a Kiskőrösi LC II-nél

A Kiskőrösi LC II. csapata a megyei III. osztályú bajnokságban idén a negyedik szezonját kezdte meg. Az együttes meghatározó szerepet tölt be a pontvadászatban, hiszen az első évben ezüstérmesek lettek, majd egymás után két...

Mikulásváró klubnapközi

November 27-én került sor az EGYMI-ben a harmadik klubnapközire, mely a Mikulásváró elnevezést kapta. Az ünnepek közeledtével a napközis munkaközösség fontosnak tartja, hogy lehetőséget biztosítson a gyerekeknek a ráhangolódásra, az ünnepi készülődésre. Az aulában kihelyezett...

Hálaadás parti a Petőfiben

A kiskőrösi KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájában november 28-án „Hálaadás parti”-t szerveztek. A program megvalósításában az intézmény angol munkaközössége és a diákönkormányzat működött közre, ahová a felső tagozatos diákokat várták. Az eseményről a diákönkormányzat munkáját...

Szabó Zsolt, Pintyi Roland, Eifert János a 22 fős megyei labdarúgó válogatottban

Két év után újra összeállt a megyei amatőr labdarúgó válogatott, mivel a hétvégén, Füzesgyarmaton rendezik a Dél-Kelet Magyarországi regionális tornát, ahol két nap alatt négy mérkőzés vár Bács-Kiskun legjobbjaira. Onnan a csoport első helyezettje...

Mindjárt itt az advent! – 5 kreatív ötlet a leghangulatosabb kalendáriumokhoz

A karácsonyi várakozás időszaka, az advent számos csodát és mesés pillanatot rejt, ám a legfontosabb, hogy ne stresszeljük túl az ünnepi készülődést. Az adventi időszak elmaradhatatlan kelléke, a naptár sem kell, hogy drága legyen...

A beszámolók mellett a közlekedés és a közbiztonság helyzete érdekelte leginkább a kiskőrösieket

2019. november 25-én és 26-án délután Kiskőrös Város Nemzetiségi Önkormányzatai közmeghallgatással egybekötött éves beszámolókat tartottak a Városháza Dísztermében. A nemzetiségi önkormányzatok tagjain kívül részt vett az eseményeken a lakosság egy része, a helyi képviselők, Turán...

A láthatósági mellény használatára figyelmeztet a Kiskőrösi Rendőrkapitányság

Tegnap tartotta közmeghallgatással egybekötött éves beszámolóját a Roma Nemzetiségi Önkormányzat Kiskőrösön a Városháza Dísztermében, ahol Kothencz Zoltán r.alezredes, a Balesetmegelőzési Bizottság ügyvezető elnöke a kerékpáros és a gyalogos társadalom tagjainak figyelmét is felhívta a...

Időjárás

Kiskőrös
borús égbolt
15.2 ° C
15.5 °
10.6 °
42%
4.7kmh
89%
vas
11 °
hét
12 °
ked
15 °
sze
11 °
csü
11 °

További hírek