Első mérkőzéseiket játszották le a felnőtt kiskőrösi jéghokisok
Három csapat részvételével rendeztek felnőtt jégkorong tornát november 21-én a kiskőrösi jégcsarnokban. Az egynapos országos bajnoki forduló során az együttesek körmérkőzéses formában mérték össze erejüket egymással.
A házigazda kiskőrösieken kívül pályára lépett egy szegedi és...
Új Ferrari került a Kőrösszolg Nonprofit Kft. tulajdonába
Szerda délelőtt érkezett a Kőrösszolg Nonprofit Kft. telephelyére az a multifunkciós munkagép, mely a professzionális és hatékony munkavégzésben segíti a szakembereket.
Schäffer Tamás, a Köröszszolg Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy nagy örömére szolgál, hogy...
Kátyúzás Kiskőrös utcáiban
Kiskőrös belterületén közel 65 kilométer, külterületén pedig 12 kilométer olyan szilárd burkolatú út van, amelynek tulajdonosa és üzemeltetője Kiskőrös Város Önkormányzata. Ezen utak karbantartását folyamatosan végzik a Kőröskom Nonprofit Kft. szakemberei. Erről adott részletesebb...
A Kőrisfa utca november végéig zsákutca lett
Teljes útzárral járó munkálatokat végeznek Kiskőrösön, a Kőrisfa utcában, az újonnan épülő óvoda mellett. A környékben élőknek, és az arra fele közlekedőknek november végéig kell számolni a lezárással. Erről Schäffer Tamás, a Kőröskom Nonprofit...
„Egy lelkész nyugodtan politizáljon, de azt ne párttagként tegye”— interjú Lupták György nyugalmazott esperessel,...
Lupták György evangélikus lelkészt, nyugalmazott esperest Kiskőrösön senkinek sem kell bemutatni. 1983 óta szolgálja a gyülekezetet, idén 40 év lelkészi szolgálatot követően vonult nyugdíjba. Emellett aktív közéleti szereplője városunknak, számos nagysikerű egyházi és zenei...
Akarsz-e játszani? Új eszközöket nyert a Bem iskola
A pályázat
2019 decemberében érkezett a hír, hogy a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola 700 000 forintot nyert az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által a Nemzeti Tehetség Program keretében meghirdetett NTP-TFJ-19-A tehetségsegítés...
KEVI – riport Grausza Jánosné tagintézmény-vezetővel
Nincsenek könnyű helyzetben ezekben a hetekben, hónapokban az oktatási intézmények. Egyre több család érintett a koronavírus-járványban a diákok és a pedagógusok részéről is. A november 16-20-i héten a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájában 13 osztályban rendeltek...
Interjú Kálecz Jánossal, Kiskőrös egykori polgármesterével
„Nem éreztem könnyűnek, amikor egy színházteremnyi pedagógussal szemben kellett megvédenem az önkormányzat olyan döntését, amivel magánemberként nem biztos, hogy egyetértettem” — interjú Kálecz Jánossal, Kiskőrös egykori polgármesterével.
Számítástechnikusként érkezett városunkba a nyolcvanas évek végén, majd...
Szakmák Hete a KEVI intézményeiben
Harmadik alkalommal zajlott a Szakmák Hete a KEVI intézményeiben. A korábbiaktól eltérően azonban, igazodva a jelenlegi járvány-helyzethez, főleg osztályszinten, zárt ajtók mögött pillanthattak be kicsik és kicsit nagyobbak a különböző foglalkozások rejtelmeibe.
November 9-13. között...
Idén is lesz Társasházak Tűzbiztonsága Napok Kiskőrösön
A társasházak tűzbiztonsága érdekében a katasztrófavédelmi kirendeltségek a társasházak
üzemeltetői számára, a Társasházak Tűzbiztonsága Napok tájékoztató keretében az idei év novemberében is biztosítanak „személyre szabott” egyeztetési lehetőséget, azonban a pandémiás helyzetre tekintettel fokozott óvintézkedések betartásával.
A...














