Új elnök került a Kiskőrösi Települési Értéktár Bizottság élére
Kiskőrös történelmét, nemzetiségi hagyományait, valamint jelenét tekintve számos olyan értékkel rendelkezik, mely települési értéktár és települési értéktár bizottság létrehozását indokolta, még 2014-ben. A bizottság elnöke egészen idáig Aczél István építészmérnök volt, aki 2019. január...
Tudja-e mire való a három funkciós nokedliszaggató?
2019. február 13-án Kiskőrösön a Petőfi Sándor Művelődési Központban is bemutatták a Nyugdíjas akták című bűnügyi komédiát, melynek rendezője a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója, dr. Horváth-Rekedt Gréta rendőr főhadnagy, szereplői pedig az általa toborzott, már...
A helyi vállalkozók közel egymilliárd forintos iparűzési adóbevétellel járultak hozzá az önkormányzat költségvetéséhez Kiskőrösön
Mintegy hatmilliárd forintból gazdálkodik Kiskőrös Város Önkormányzata, melynek egy részét -közel egymilliárd forintot-, a vállalkozók által befizetett iparűzési adó teszi ki, ezért is tud ilyen lendületesen fejlődni Kiskőrös - mondta Domonyi László polgármester a...
Amatőr bábosoktól profi előadás a kiskőrösi óvodákban
Az Egészségügyi Gyermekjóléti és Szociális intézmény Család és Gyermekjóléti Központ önálló szakmai egysége különleges módon mutatkozott be a kiskőrösi óvodák körében .
A „Forgószínpad” „A nevelés színterei”pályázatnak köszönhetően színvonalas bábelőadással készültek az óvodai és iskolai szociális...
Kiskőrösi amatőr foci: az Agroline és a Pénzügyőr a bajnok
A Kiskőrösi Kispályás Teremlabdarúgó Bajnokságban február 10-én játszották le a szezon utolsó fordulóját. A bajnoki címért zajló küzdelmek már egy héttel ezelőtt eldőltek, így az érmes helyekért volt még izgalom a csapatoknál.
Az utolsó forduló...
Ezüstérmes kiskőrösiek a Borváros Kupán
A nagy hagyományokra visszanyúló Kiskőrösi Borváros Kupát 21. alkalommal rendezték meg február 9-én a városi sportcsarnokban. A kézilabda tornán két kiskőrösi gárda mellett a Dunaújváros és a Kecskemét együttese lépett pályára.
A csapatok két elődöntő...
Új játékosok a Kiskőrösi LC-nél: Németországból, Újvidékról és a Puskástól erősítettek
Gőzerővel folyik a megyei I. osztályban szereplő Kiskőrösi LC téli felkészülése. A csapat kiváló helyzetből várhatja a tavaszi folytatást, hiszen a fiúk a bajnoki tabella élén „telelnek”.
Az együttes már január eleje óta elkezdte a...
Ír zöld manók hozták meg a szerencsét a szülők-nevelők bálján
Zöld színben ragyogott a Szarvas fogadó a Batthyányi Utcai Tagóvoda Szülők-Nevelők bálja alkalmából. Az Írországi Szent Patrik Napi ünnepség képezte az est főtémáját.
A vendégeket Szent Patrik püspök és koboldjai várták, szakállaiknak meghúzásával aranypénzt kaphattak...
Két kiskőrösi csapat az U13-as kupán
A kiskőrösi városi sportcsarnokban került megrendezésre február 10-én az I. Avon Farsang Kupa kispályás labdarúgó torna. Az eseményen az U13-as korosztály utánpótlás csapatai léptek pályára.
A kupán résztvevő 6 gárda körmérkőzéses rendszerben küzdött meg egymással.
A...
Ismét nagyon sikeres volt a Városi Disznótor Kiskőrösön
A Kiskőrösi Gazdakör Egyesület az önkormányzattal közös szervezésben február 3-án Városi Disznótorra várta az érdeklődőket. Kora reggel már a leszúrt disznó perzselésével kezdődtek a munkálatok a Pozsonyi utca elején, a Pátria épülete előtti területen.
Kellemes...














