Többek között adománygyűjtést, és a szülők részére “KIMENŐ”-t hirdetnek
A kiskőrösi Szent József Katolikus Templom 2021. december 6-12-i hirdetményei.
1; Vasárnaponként a délelőtti szentmise után játékos foglalkozásra hívjuk a gyerekeket. Tisztelettel jelezzük, hogy advent vasárnapjain, délután fél 5-kor kezdődnek városunk főterén a közös adventi...
Megváltozott a művelődési központ nyitvatartása
Június 20. és augusztus 30. között az alábbi nyitvatartási idővel üzemel a Petőfi Sándor Művelődési Központ Kiskőrösön.
Hétfő-szerda-csütörtök-péntek: 8:00-16:00
Kedd: 8:00-19:00
Szombat-vasárnap: zárva (rendezvényekhez igazodó nyitvatartás)
A fent megjelölt időtartamon kívül a +36 20 226 6443- as telefonszámon...
Meggyúlt a rózsaszín gyertya
A harmadik vasárnap kitűnik a többi közül. Ezen a napon az Úr eljövetelének közeledtét ünnepeljük, amikor a három lila mellett a rózsaszín gyertya lobban lángra. Szabadi-Maglódi Kitti köszöntötte a kiskőrösieket örömvasárnap estéjén, amikor az...
A kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum nyerte el az Év Emlékhelye-díjat
A kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum nyerte el a Nemzeti Örökség Intézete által alapított az Év Emlékhelye-díjat, amelyet az Emlékhelyek napjának nyitórendezvényén szombaton Kiskőrösön adták át.
Dunai Mónika országgyűlési képviselő, az Országgyűlés kulturális...
Kiskőrösi Óvodások Sportversenye
1 helyezést ért el a Katicacsoport( Batthyány Utcai Tagóvoda) a "Fürgelábak" Ovikupa sportversenyen!
MA 10 órakor megkezdődött a kiskőrösi ovisok sportversenye, ahol 7 óvodás csoport összesen 10 versenyszámban mutathatta be tudását.
Fotók: Lami Anita
Nyolcadik alkalommal hirdet alkotói pályázatot az Országos Tűzmegelőzési Bizottság
Az előző évek hagyományait követve az Országos Tűzmegelőzési Bizottság 2021-ben, immáron nyolcadik alkalommal hirdeti meg az alkotói pályázatot óvodásoknak és iskolásoknak. A kialakult rendkívüli helyzetre való tekintettel a művek beadási határideje módosult, egészen október...
Ismét sikeres volt a Kiskőrös Kultúrájáért Egyesület várostörténeti kezdeményezése
Kiskőrös 2018-ban ünnepli újratelepítésének háromszázadik évfordulóját.
Mint ahogyan azt már több beszámolóban is láthatták, egyre több ehhez a témához kapcsolódó esemény, vagy kezdeményezés zajlik Kiskőrösön. Az előző évek során megjelent egy képeskönyv „Kiskőrös a századfordulón...
Karácsonyi kézműves foglalkozásra fel! Csatlakozz a Petőfi Sándor Művelődési Központ dolgozóihoz
A kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központ dolgozói minden évben készülnek karácsonyi kézműves foglalkozásokkal a családok, gyermekek számára. Az idei évben, a pandémiás helyzet miatt, ez nem válhatott valóra személyesen. Mindezek ellenére nem szerették volna...
Két éremmel térhetett haza Gévai Péter a darts ifjúsági Európa-bajnokságról
A múlt heti darts ifjúsági Európa-bajnokságon játékosunk, Gévai Péter az U21-es kategóriákban képviselte Magyarországot! Egyéni, páros, és csapat kategóriákban. - olvasható a kiskőrösi Malom Darts Sport Egyesület közösségi oldalán közzétett bejegyzésben.
A kiskőrösi egyesületben...
Maglódi Norbert a 2023-as év férfi sportlövője
A 2024. május 1-jei Városi Sportmajálison került sor a kiskőrösi sportolók és edzők elismerésének díjátadójára a Szabadidőparkban. Az emlékplaketteket Domonyi Lászlótól, Kiskőrös város polgármesterétől és Filus Tibor önkormányzati képviselőtől vehették át a díjazottak. ...