Nem akar lemaradni a térség híreiről?

Iratkozzon fel hírlevelükre, és mi hetente küldünk Önnek egy hírösszefoglalót az elmúlt napok legfontosabb eseményeiről a térségben.

Feliratkozom a hírlevélre

Bezárás

1000 Arany – Ezer látogató az Arany buszban Halason

  A Petőfi Irodalmi Múzeum által összeállított Arany 200 busz tavaly július óta járja a Kárpát-medencét. A vándorkiállítás fővédnöke Áder János köztársasági elnök. A Pásztortűz Egyesület szervezésében 2018. február 17-én, szombaton érkezett három napra, Kiskunhalasra az ingyenes, irodalmi tárlat. Első...

Büszke Kiskun Tábor

A kiskunhalasi Pásztortűz Egyesület idén, immár tizedik alkalommal is megszervezte a Büszke Kiskun Tábort. A gyermekek július 23. és 26. között megismerkedhettek városuk és a Kiskunság históriájával. A július végi napokban előadások és kiadós séták révén...

Úszótehetségek Soltvadkerten: Kiss Virág és Tóth Benjámin

A Kiskunhalasi UGYE egyesületének keretein belül úszik versenyszerűen a két fiatal, akik több éve keményen dolgoznak a sikerekért. Mára elmondható, hogy mindketten felkerültek a korosztályos ranglistákra, sőt már országos szinten is vannak kiemelkedő eredményeik. A...

Áldozatok napján, Halason

A kommunizmus áldozatainak emléknapja miatt gyűltek össze Kiskunhalason csendes emlékezésre február 25-én, vasárnap 11 órakor.Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata értelmében minden év február 25-én tartják a kommunizmus áldozatainak emléknapját. Annak emlékére, hogy...

Több millió apa, férj, fiú, testvér veszett oda – Megemlékezés

Az első világháború kitörésének 103. évfordulóján, július 28-án megemlékezéssel adóztak az áldozatok emléke előtt a kiskunhalasi Hősök szobránál. A Pásztortűz Egyesület szervezésében emlékműsor, ökumenikus áldás és koszorúzás volt. Végső István egyesületi elnök, történész köszöntő szavaiban...

Tizedik születésnapját ünnepelte a Pásztortűz Egyesület

A jeles hungarikum épületében, a Halasi Csipkeházban ünnepelte tizedik születésnapját a kiskunhalasi Pásztortűz Egyesület. A rengeteg érdeklődő a nagyteremből kiszorulva az előtérből és a galériáról is figyelhette, hallhatta a tartalmas ünnepi műsort. Erdélyi Csillagok...

Schäffer Halason

A Pásztortűz Egyesület szervezésében a Kiskunhalasi Városi Könyvtárban került sor május 28-án Schäffer Erzsébet-Hol vagy? című kötetének bemutatására. Végső István elnök köszöntötte a telt házas rendezvényen a résztvevőket, majd felhívta az érdeklődők figyelmét a 10 esztendős  Pásztortűz...

Néhány gondolat a halasi- és pásztorételekről

Augusztus közepén rendezték meg a XXIII. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémiát. A Honismereti Szövetség, a  Baranyai Honismereti Egyesület és a Várbaráti Kör szervezésében gyűltek össze a Kárpát-medencéből az érdeklődők Szigetváron. Előadások, korreferátumok, tanulmányutak, közös főzések...

Feloldották a látogatási tilalmat a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban

Még 2018. február 22-én rendeltek el teljes látogatási tilalmat a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban az influenzás megbetegedések száma miatt. Lengyel János, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház orvosigazgatója jelentette be a hírt, miszerint a tegnapi nappal, március 15-én...

Pál István emlékezetéről Halason

Dr. Agócs Gergely docens, néprajzkutató, népzenész mutatta be január 29-én, hétfőn megjelent, Pál István mesél Egy nógrádi magyar pásztorember mesekincse című kötetét a kiskunhalasi Városi Könyvtárban. Végső István elnök köszöntötte a jelenlévőket, és felhívta...

Időjárás

Kiskőrös
borús égbolt
24.3 ° C
24.4 °
22.8 °
55%
5kmh
100%
ked
20 °
sze
16 °
csü
19 °
pén
17 °
szo
18 °

További hírek