Pálfy Margit önálló estje Kiskőrösön: “Annak aki szeret”
Kiskőrösön Pálfy Margit neve korántsem ismeretlen. A Pro comitatu díjas színművésznő idén harmadik alkalommal látogatott el városunkba, hogy megtartsa kedvenc verseiből összeállított "Kussoltat a sors" című előadását május 29-én. Az est az "Annak aki...
Hűségérmet vehetett át Kutyifa Pál, a Kiskőrösi Evangélikus Egyházközség egykori felügyelője
2019. május 18-án Békéscsabán, a Déli Egyházkerület Missziói napjára a Kiskőrösi Evangélikus Gyülekezetünk tagjai is elkísérték egykori felügyelőjüket Kutyifa Pált, hogy sokéves szolgálatának elismeréseként átvehesse a Déli Egyházkerület Hűségérmét Kondor Péter püspök úrtól.
Kutyifa Pál...
Lehetőség nyílhat állandó kiállítás előkészítésére és létrehozására Kiskőrösön
2019. május 22-i ülésén Kiskőrös Város Képviselő-testülete a „Muzeális intézmények szakmai támogatására” című Kubinyi Ágoston program keretében kiírt pályázati felhívás benyújtásáról is döntött, melynek határideje 2019. június 7.
A pályázat célja a központi költségvetési forrás...
Hajtás Pajtás! Játékos sportvetélkedő az EGYMI-ben
A Kiskőrösi EGYMI Utazótanári Intézményegysége május 28-án másodszor rendezte meg játékos sportvetélkedőjét. Az intézmény kiemelten kezeli az integráltan nevelt sajátos nevelési igényű gyermekek tehetséggondozását, sikerélményhez juttatását.
A „Hajtás Pajtás!” nevű verseny feladata nemcsak a tehetséggondozás...
Közel száz kisgyermek ballagott el a Kiskőrösi Óvodákból
Bizony eljön az a pillanat, amikor gyermekünk 6 éves lesz és ősztől megkezdi az iskolát. A Kiskőrösi Óvodák minden tagintézményében megrendezték a nevelési év végét jelentő évzáró ünnepségeket, az iskolába készülő gyerekek ballagását.
Május 24-én...
Az év utolsó bulija a ballagás előtt
A KEVI Harangvirág Óvodája gyermeknap alkalmából igazi vidámparkkal várta gyermekeit május 27-én. Az udvar, de még a parkoló is kellemes helyszínt biztosított a körhintának és az ugrálóváraknak.
A várva várt délelőttöt vidám forgataggá varázsolták az...
14 gyermek sikerrel teljesítette a komplex próbanyelvvizsgát
Vágvölgyiné Jaksa Mónika, aki maga is az ITK ORIGO Nyelvvizsgaközpont akkreditált nyelvvizsgáztatója, munkaközösségével minden évben megszervezi az alapfokú próbanyelvvizsgát nyolcadikos emelt angolosaik számára.
Az idei évben ez május 27-én került megrendezésre a KT Bem József...
Újabb közösségi célú fejlesztésekre pályázik Kiskőrös Város Önkormányzata
2019. május 22-i ülésén Kiskőrös Város Képviselő-testülete a „VP6-19.2.1.-91-3.17 Közösségi célú fejlesztések, a helyi életminőség javításának támogatása" keretében kiírt pályázati felhívás benyújtásáról is döntött.
Magyarország Kormányának felhívása az ÜDE-KUNSÁG Vidékfejlesztési Egyesület illetékességi területén működő...
A megye legjobb négy csapata között a kiskőrösi lányok
A Bács-Kiskun Megyei Kézilabda Szövetség szervezésében május 25-26-án a megyei I. osztályban szereplő csapatok legjobbjai részére döntőt rendeztek a keceli sportcsarnokban. A nőknél és a férfiaknál is a legjobb négy csapat küzdött meg egymással...
3 büntető és 8 gól a Kiskőrösi LC-Kecel FC mérkőzésen
Szomszédvári rangadót játszottak május 26-án a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban. Ezen a napon a Kiskőrösi LC csapata a Kecel FC gárdáját látta vendégül.
Kiskőrösi LC: Ámann – Agócs (Horváth R.), Kovács J., Nagy A.,...