Mi a lényeg? A héten arról beszélgettünk a hetedikesekkel, hogy miért kell ennyi tantárgyat tanulni. Egy kamasz számára sokminden érthetetlen és felesleges. Az egész világ a belső káosz kivetülése. Bármilyen nehéz szülőknek és pedagógusoknak, ez így normális. Pál Ferenc atya sok előadásában beszél erről. Ha el tudjuk fogadni, hogy az életszakaszok közötti válságok normálisak, megváltozik a rálátásunk. Az ember nem érzi úgy, hogy valamilyen személyes összeesküvés áldozata.

A nagy pele kültakarója és az élet

A kép forrása: turistamagazin.hu
-Hirdetés-

A saját tantárgyammal – biológia – kapcsolatban sosem voltam elfogult. A srácoknak is ezt mondtam. Ha őszinték vagyunk, felnőtt létünkben ritkán számít, hogy a nagy pele szőre barnásszürke vagy ezüstösbarna. Nem ez a lényeg. A lényeg, hogy az ember minden tudással több és gazdagabb. A látóköre szélesedik és képes észrevenni, hogy a világ tele van érdekes élőlényekkel. A nagy pele rejtőszíne nem azért fontos, hogy az egyszeri biosztanár kínozza a diákokat. Hanem annak megértése a lényeg, hogy az életben kulcsfontosságú az alkalmazkodás. A világ palettáján elfoglalt hely. De fontos, hogy különleges és egyénre szabott tulajdonságainkat is megbecsüljük.

A kép forrása: behir.hu

Nem mondhatnám, hogy meggyőztem őket. De félsikernek könyvelem el, amikor izgalmas, a valódi életet érintő kérdésekről lehet érveket felvonultatni. Ez érték.

Gyakorolni,  gyakorolni,  gyakorolni

Húsz éve vagyok pedagógus. Mivel új területre léptem szeptemberben, ismét szinte pályakezdő lettem. A tanulásban akadályozottság módszertanát bemagoltam a Bárczin. Mint az autizmusét. Ez utóbbiban a gyakorlat és a kollégák segítettek eltájékozódni. Most megint rajtam a sor. Hospitálok. Megkérdezek ezer dolgot, még ha tudnom is illene. Nem bánom. Hiszek a kérdezés hatalmában. Nem véletlenül tanítottak így az ókorban.

A múlt héten a “fektetett nyolcas gyakorlatról” tanultam Burka Lajos kollégámtól. Ezen a héten kipróbáltam. A másodikosok jöttek vissza a terembe. Meglátták a lapokat:

Anikó néni, ezt tőlünk tanultad! – kiáltották meglepetten.

Én pedig büszkén vállaltam, hogy így van. A fejlesztésre járó gyermek legértékesebb tapasztalata, hogy jó vagyok valamiben. És egy tanár tanult tőlem? Az megfizethetetlen. Minden másra ott a szakértői vélemény.

A svédasztal

A legjobb hasonlat péntek ebédkor hullott az ölembe. Bárányné Bea kolléganőmmel együtt ettük inzulinbarát ebédünket. Mi ebben is egységet alkotunk. Elmeséltem “a sok tantárgy célja” beszélgetést. Bea egy óriási példával állt elő.

A kép forrása: pixabay.com

Ő azt mondja a diákoknak, hogy az általános iskola egy svédasztal.

“Körbejárod, mindenbe belekóstolsz, ízlelgeted az ételeket. A lényeg, hogy minél több fogás legyen. Némelyiket nehéz megemészteni. Némelyiket undorodva eltolod. De lesznek olyanok, amik a te ízlésed szerint valók

Amit ezekből kiválogatsz, az lesz a középiskola. Ott tovább finomodik az ízérzékelésed. Csak a legtetszetősebb falatokat viszed tovább a felsőoktatásba. Lehet, hogy megállsz a középiskolánál. A lényeg, hogy nagyon figyelj, és válaszd ki a kedvenceidet!

A jó svédasztalon széles a választék. Teret ad az ember fantáziájának, sokféle élményt nyújt.

Az asztal az iskola, a tantárgyak az egyes fogások, a pedagógusok a pincérek.

De csak te tudod megkóstolni az ételeket!”

A kép forrása: pixabay.com

Ezt minden gyereknek magának kell felvállalnia. Nincs kibúvó. A jó döntéshez kíváncsiság, bátorság és elszántság kell. A felnőttek felelőssége az, hogy minőségi ételeket sorakoztassanak fel az asztalra.

Jó étvágyat!