Mostanában nagyon el vagyok havazva. Oké, tudom, tépjek sorszámot, ki nem?! Azért néha kibukok. Sokszor érzem: elég volt! Azt veszem észre, hogy már megint péntek van. Hova lettek a hét egyéb napjai?
Nálam onnan lehet tudni, hogy kész vagyok, mint a mateklecke, hogy nem jutok el futni. Ezen a héten három nap kimaradt. Pedig azt a fiam is tudja, hogy családi békénk egyik záloga, hogy anya a Zápor-körön hagyja a felesleges adrenalint, amivel saját és kamasz gyermeke életét is csak mérgezné.
Egyik délután valami nevetséges apróság miatt dörrentem rá Benire. Csak nézett rám, hogy vajon merre gurult a gyógyszerem. Rácsaptam az ajtót, inkább a nappaliban puffogtam tovább. Magamat a helyzetnél is jobban utáltam. Elég volt!
Visszabattyogtam a szobájához, kopogtattam, aztán bocsánatot kértem. Majd bejelentettem, hogy elmegyek futni. Láttam Benin, hogy ezt ő is kiváló gondolatnak tartotta. Mindkettőnknek jobb a békesség.
Nem sokkal azután, hogy kiértem a záportározóhoz, elkezdett esni.
Szeretek esőben futni, de most fáztam a feltámadt széltől, a hideg cseppektől, nem láttam át a szemüvegemen. Elég volt! Mindenből. Egy pillanatra rám terhelődött minden, ami körülöttünk van. A COVID, az oltások, a tanév végi feszültség, az egekbe emelkedő árak, hogy májusban még fűteni kell.
Elég volt! Mindenből, amin nem tudtam változtatni.
Ekkor láttam meg. A vadkacsát. A tó közepén ringatózott. Fejét a szárnya alá rejtette. És várt. Várta, hogy elmúljon az eső. Nem tehetett másképp. Annyira eltalált ez a kép, muszáj volt megállnom. Az esőcseppek apró pillangóknak tűntek a víz tükrén, a kacsa pedig csak ringatózott. A belőle áradó béke nem csendes beletörődésnek tűnt számomra, hanem döntésnek.
Úgy döntött, elviseli ezt a helyzetet. Nem dühöng, nem kérdezi miért, hanem türelmesen vár. Azért a fejét a szárnya alá rejti. Megteszi, amit tehet, de vár.
Csak álltam ott hosszú percekig. Tudtam és éreztem, az eső kell. Nagyon.
Egyszeriben nem tűnt olyan hűvösnek a szél. Sem az esőcseppek. A felhők szövete tétován felfoszlott. Ezért kellett hát elindulnom. Megtanulni ettől a bátor vadkacsafiútól, hogy amikor elég volt, akkor is van tovább. Csak várni kell.
Ez volt az én leckém azon a napon. Elhoztam magammal a pillanatot, hogy amikor legközelebb utolér az elég volt bosszantó életérzése, eszembe jusson. Mert néha a saját bőrünkön kell megtapasztalni, hogy a felhők felett süt a nap. Az ember enélkül, olyan hitetlen tud lenni.
