Az Akasztó győzni tudott Kecelen Szabó Zsolt góljának köszönhetően
A vármegyei első osztályú labdarúgó bajnokság tavaszi nyitófordulójában a Kecel az Akasztót fogadta. Ősszel a Kecel nyerni tudott Akasztón, így a vendégek a visszavágás reményében utaztak Kecelre. A tipikusan egy gólos és kevés helyzetet...
Az alföldi szikes „vadlovainak” nyomában
Valljuk be, hogy az alföldi táj nem a változatosságáról híres. Könnyen elbambul az ember vezetés közben a végtelen síkság monotonitása láttán, és talán ezért is lehet még szembetűnőbb az a nagy csapat ló, ami...
Motorszépségverseny az Akasztói Búcsú utolsó napján
Dübörögtek a motorok a három napos búcsú utolsó napján, ahova a motorszépségversenyre érkezők mutathatták be különlegesebbnél különlegesebb motorjaikat.
A péntek óta tartó mulatság zárónapja ünnepi szentmise körmenettel kezdődött, ebéd után pedig elkezdtek összegyűlni a motorosok...
„A nyár folyamán gyakorlatilag új csapatot kellett építenünk” – interjú Fésüs Dáviddal, az Akasztó...
Az Akasztó FC megye hármas együttese az előző két évben bajnokságot nyert a megyei harmadosztályú bajnokság közép csoportjában. Az elmúlt nyáron azonban átalakult a csapat. Legjobb gólvágójuk Lázár Zsolt befejezte az aktív labdarúgást, így...
Halgazdálkodás: stratégiai együttműködési megállapodást írtak alá Akasztón
Külföldön nagy a kereslet a minőségi magyar hal iránt, ugyanakkor a hazai halfogyasztás egyelőre messze elmarad az uniós átlagtól. Az élőhal és a halhús idén januártól kedvező, 5 százalékos áfakörbe tartozik, ennek révén a...
Megtartotta ez évi közgyűlését a 111 éves Akasztói Önkéntes Tűzoltó Egyesület
A 111 éves Akasztói Önkéntes Tűzoltó Egyesület megtartotta ez évi közgyűlését, melyen részt vettek a határon túli Bajmok és Csantavér tűzoltó egyesületei, de a térségből Kecelről, Tabdiról és Kiskőrösről is képviselték magukat. Meghívást kapott...
Először rendeztek lovas bált Akasztón
2022. 04. 23-án első alkalommal került megrendezésre az Akasztói Lovas bál, mely a lovasokért volt, azonban nem csak lovasoknak szólt a rendezvény. A zenés-táncos mulatságon több mint százan vettek részt.
A bál két főszervezője Madácsi-Vincze...
Halálos baleset Akasztó közelében
Egy kamion és egy kisteherautó ütközött össze az 53-as főút 10-es kilométerszelvényénél, Akasztó és Dunatetétlen között tegnap délután.
A papír alapanyagot szállító kamion Akasztó irányába tartott, amikor egy jobbkanyarban durrdefektet kapott a bal első kereke....
A recesszió ellenére is töretlen a programkínálat az akasztói Faluházban
A covid utáni lezárást követően új lendülettel, ötletekkel szerveztük a kulturális életet Akasztón, de nem maradhattak el a hagyományos programjaink sem. Úgy, mint az évek óta nagy sikernek örvendő Újévi Hangverseny, az Operett Est,...
Felszentelték a megújult keresztet az Akasztót Csengőddel összekötő út mentén
Október 26-án reggel 9 órai kezdettel tartották az Akasztó és Csengőd településeket összekötő út menti kereszt felújításának avató és szentelő ünnepségét.
Az eseményen megjelent a két település jelenlegi polgármestere Suhajda Antal és Pivarcsi Csaba, akik...