Gyermekműsor, gyertyagyújtás, „Mikulás utód” ügyességi verseny és fényfestés is volt az adventi korzón
„Van-e érzés, mely forróbban és sejtelmesebben megdobogtatja az emberi szívet, mint az ünnep és a várakozás izgalma?”
/Márai Sándor/
Advent 3. vasárnapján valóban lehetett érezni ebben a kis közösségben az emberi szívek dobbanását. Ugyanis a II....
A Kiskőrösi Óvodások rendhagyó bibliaórája a várakozás idején a katolikus templomban
„Kisgyerekeket hoztak hozzá, hogy érintse meg őket. De a tanítványok elutasították őket. Amikor Jézus észrevette, helytelenítette. Hagyjátok – mondta –, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok őket, hisz ilyeneké az Isten országa.” Mk...
Csengődön Nagy Veronika evangélikus lelkész gyújtott gyertyát
A zord, szeles idő ellenére is számos résztvevője volt a harmadik adventi gyertya fellobbanásának Csengődön. Az öröm vasárnapján Nagy Veronika evangélikus lelkész egy közismert karácsonyi éneket követően egy történetet osztott meg a hallgatósággal, melynek...
Betlehem készítő versenyt hirdettek Akasztón
Csodavárás címmel betlehemkészítő versenyt hirdettek Akasztón a Fürge Ujjak Kézimunkakör tagjai. Az alkotásokat december 7-én szerdán várták a Piri-Para Alkotóházba, míg az eredményhirdetést december 11-én vasárnap tartották ugyanitt.
A versenyre hét darab kézzel készített alkotás...
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta
2022. december 9-én pénteken este harmadik alkalommal gyűltek össze a kaskantyúiak a redezvényterületen. Kiss Istvánné Magdi óvó néni köszöntötte a rendezvényterületen összegyűlt ünneplőket. Ezután az óvodások kedves kis műsora következett. Karácsonyi dalokkal, apró csengőik játékával,...
Kautzky Armand Soltvadkerten: a színész, akit megelőzött a hangja
Újabb közismert személy látogatott el Soltvadkertre a Pálinka Patika és Vinotéka szervezésében megrendezett előadóestek sorában. A Gyöngyház Kulturális Központ Tükörtermében tartott december 9-én előadóestet Kautzky Armand Jászai Mari-díjas érdemes művész.
A megjelenteket az est fő...
Luca Kupa Megyei Labdarúgó Bajnokság valósult meg a Kiskőrösi EGYMI-ben
Kilencedik alkalommal került megrendezésre a Velünk Mozdulj Diáksport Egyesület szervezésében a Luca Kupa Megyei Labdarúgó Bajnokság. A kispályás labdarúgó tornán a kiskőrösi EGYMI tornacsarnokában öt településről érkezett, hat csapat - az Izsáki Táncsics Mihály...
Papszentelés és újmise
Katolikus közösségünk nagy örömére Dr. Bábel Balázs érsek a kalocsai Főszékesegyházban november 12-én szombaton 10 órakor kezdődő érseki mise keretében pappá szentelte Hirling Attilát. A váci születésű újonnan felszentelt 2021 óta a Keceli Plébánián...
Közel nyolc mázsányi adomány gyűlt össze a Magyar Vöröskereszt és a Kiskőrösi Óvodák összefogásával
Két napon át, 2022. december 2-3-án élelmiszer és tisztítószer adományokat gyűjtöttek a Kiskőrösi Óvodák munkatársai - a Vöröskereszt és a Tesco együttműködésével – hátrányos helyzetű óvodás családjaik részére. Már az első napon több bevásárlókocsinyi...
Mikulás-várás a Kőrisfa óvodában
November vége köztudottan az adventi időszak kezdete. Egy óvodás számára ez a Mikulás közeledtének, érkezésének ideje.
A Kiskőrösi Óvodák hagyományához híven december 5-én -a Mikulás érkezése előtt egy nappal- a kiscsoportba járó gyermekek szülei és...














