Több mint hétszázan vettek részt a Rónaszéki Fürdőbe szervezett kétnapos gyereknapon
Május utolsó hétvégéjén Kiskőrösön sem maradhatott el a városi gyereknap, melyet ezúttal új helyszínen, a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdőben rendeztek meg. A kétnapos gyereknapi kavalkád szervezői: Kiskőrös Város Önkormányzata, a Kunság-Média Nonprofit Kft., a Kőrösszolg...
Ingyenes a wifi, csak a jelszót kell megfejteni – „Okospad-közösen a közösségért”
A János Vitéz Látogatóközpont melletti téren pályázati támogatással közösségi teret építenek ki, melynek részeként egy úgynevezett „okospadot” telepítettek le. Az átadó ünnepséget május 30-án tartották. Domonyi László polgármester a jelenlévőknek ismertette a CLLD projekt...
A kiskőrösi katolikusoknál 28 gyermek vehette magához az Oltáriszentséget
Jeles napra készült 28 gyermek május 30-án, amikor a kiskőrösi katolikusoknál először vehették magukhoz az Oltáriszentséget. Az eseményre a plébánia udvarán került sor ünnepi szentmise keretében.
A gyermekek felkészítése után a járványhelyzetre való tekintettel szabadtéren...
Több mint 300 pályamű érkezett be a Kiskőrös Városért Alapítvány kreatív pályázatára
Kreatív alkotásokat várt a kisebb-nagyobb gyermekektől „Kiskőrös az én városom” címmel, „Városunk, otthonunk a jövő generációja szemével” kategóriában meghirdetett pályázatára a Kiskőrös Városért Alapítvány. A díjkiosztóval egybekötött eredményhirdetést gyermeknapon, május 31-én tartották a „Csigás...
Soltvadkertre érkezett a Bács-Trophy Bajnokság a második futammal
A Bács-Trophy Bajnokság 2006 óta minden évben már hagyományosan megrendezett, a dél-alföldi rendezők és versenyzők életébe beleégett rendezvénysorozat. Sajnos az évek során egyre csak zsugorodik azon területek mérete, ahol ki lehet alakítani egy-egy speciális...
Kecel város ékköve
Kecel ékköve. Így nevezte Haszilló Ferenc, Kecel város polgármestere, azt a műalkotást, ami új helyén, a távolsági buszmegállóban került kihelyezésre.
Az ünnepséget a polgármester nyitotta meg. Emlékeztette a hallgatóságot arra, hogy május utolsó vasárnapja különleges...
Fűrészgép zúgott a plébánián – közösségi összefogásból darabolták a fát Kecelen
Hétvégén a fűrészgépé lett a főszerep a keceli római katolikus plébánián. Mint kiderült, újabb keceli összefogásnak voltunk szem- és fültanúi: a fűrészgépnél Haszilló Ferenc polgármester és Fekete Szabolcs plébános mellett több önkormányzati képviselő és...
Megalakulásának 50. évfordulóját ünnepelte a Kiskőrös Helyőrség Nyugállományúak Klubja
Nívós és emlékezetes rendezvénynek adott otthont a Petőfi Sándor Művelődési Központ május 29-én, szombaton. A Kiskőrös Helyőrség Nyugállományúak Klubja ünnepelte fennállásának félévszázados évfordulóját.
A megemlékezés zászlófelvonással kezdődött a Városháza előtt délelőtt 10 órakor, majd a...
Egyházi családi napot tartottak a baptisták a Vadkerti-tónál
Második alkalommal került megrendezésre május 29-én a Vadkerti-tónál a Déli Baptista Egyház Kerület Családi Napja. A házigazda szerepét a soltvadkerti gyülekezet töltötte be és nagy szervezőmunka után várták különböző programok és kiváló körülmények a...
Óvoda és közösségi ház avató, gyereknappal egybekötve
2021. május 29-én, szombaton 14 órai kezdettel megrendezésre került az energetikai korszerűsítés keretében felújított épületek szabadtéri ünnepélyes átadó ünnepsége Soltszentimrén.
A programsorozat 14 órakor kezdődött a Soltszentimrei Szivárvány Óvoda és Konyha felújított épületének és udvarának...














