Küzdelmes mérkőzésen győzte le a listavezető Soltvadkert a Hartát
A vármegyei első osztályú labdarúgó bajnokság 21. fordulójában a listavezető Soltvadkert a Hartát fogadta. A hazaiak szerették volna megtartani hárompontos előnyüket a tabella élén. A Harta pedig jó sorozatát kívánta folytatni. A mérkőzésből végül...
20 gólos győzelmet arattak a kiskőrösi női ifjúsági kézisek
A Kiskőrösi NKSZSE női kézilabda csapatai közül az U19-es gárda a korosztályos országos bajnokság III. osztályában szerepel. Az együttes kiválóan szerepel a küzdelemsorozatban, hiszen eddig mindössze egyetlen vereséget szenvedtek és a többi találkozójukat megnyerve...
Jubiláns böllértalálkozó Bócsán
Bócsa vezetősége kivárva a koronavírus járvány enyhülését úgy döntött, hogy március 12-én tartja a jubileumi tizedik böllértalálkozójukat, a X. Bócsatort.
Reggel hét órakor vette kezdetét a rendezvény, amit a falu kisbírója, Kovács Nándor nyitott meg,...
A jubiláló soltvadkertiek kiütéses győzelemmel ünnepeltek a Kiskőrös ellen
A megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság 12. fordulójában szomszédvári rangadóra került sor. A november 12-én lejátszott találkozó alkalmával a Vadkert FC-Soltvadkerti TE II. együttese hazai környezetben fogadta a Kiskőrösi LC II. csapatát. A mérkőzés...
Müller Petra bronzérmet szerzett az U17-es Európa-bajnokságon
,,Müller Petra az U17-es Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett Albániában (Tiranában). A Soltvadkerti T.E. - Birkózó Szakosztály első világversenyről származó érmét Petra szállítja Soltvadkertre" - olvasható a Soltvadkerti T.E. - Birkózó Szakosztály közösségi médiában közzétett bejegyzésében.
,,A női...
Nagyarányú győzelmet aratott Fülöpszálláson a Kaskantyúi FSE
A vármegyei harmadosztályú bajnokság közép csoportjának 19. fordulójában a Fülöpszállás a listavezető Kaskantyút fogadta. A hazaiak bíztak egy bravúrban, míg a vendégek szerették volna megtartani pontelőnyüket a rivális Akasztó II. csapatával szemben. A Fülöpszállás...
Csordás Zoltán: „Nagyon jó érzés, hogy úgy nyertük meg a bajnokságot, hogy megdöntöttem az...
Történelmi szezonon van túl a Fülöpszállási SE megyei harmadosztályú együttese, hiszen a 2022-23-as szezon végén fennállása első bajnoki címét ünnepelhette az együttes a megyei harmadosztályú bajnokság északi csoportjában, ahol a többi csoporttal ellentétben 16...
Győztek a kiskőrösi U16-os fiú kézisek, az alsóház első helyén zártak
A Kiskőrösi KSK férfi kézilabda csapatai közül az U16-os gárda az országos korosztályos bajnokság küzdelmeinek II. osztályában a keleti csoportban szerepel. Az együttes az alapszakaszt követően olyan eredményt ért el, ami után a 10...
Kikaptak a kiskőrösi kézis lányok a rájátszásban
A Kiskőrösi NKSZSE utánpótlás csapatai közül az ifjúságiak a korosztályos országos bajnokság III. osztályának „H” csoportjában szerepelnek. A lány kézilabda csapat az alapszakaszban kiváló teljesítményt nyújtott, és a jó eredményeknek köszönhetően a felsőházi rájátszásban...
Hazai pályán kaptak ki két góllal a kiskőrösiek a Jánoshalmától
A vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban szereplő Kiskőrösi LC csapata a küzdelemsorozat 11. fordulójában hazai környezetben lépett pályára. Az együttes egy három mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatot szeretett volna megszakítani az október 22-én lejátszott...