Két első véradó is volt Csengődön
Július első vasárnapján a csengődi művelődési házba várták a véradókat. Ezúttal közel 40-en jelentkeztek donornak, és közülük 35-en adhattak is vért. A Magyar Vöröskereszt Kiskőrösi Területi Szervezetének képviseletében Szabó András fogadta az érkezőket, ellenőrizve...
Tánctábort tartottak Csengődön
A Csodaszarvas programban, az EFOP-3.3.5-19-2020-00047-as kódszámú pályázat keretein belül valósult meg a Táncművészetért Alapítvány szervezésében az idei tánctábor. Geiger Vivien táncpedagógus, valamint Sulyán Lilla és Veréb Dániel voltak a program megvalósítói, segítőjük a közösségi szolgálatos...
Csodaszarvas napközis tábor a Bem iskolában
A Bem iskola négy pedagógusa harmadik alkalommal szervezte meg a Csodaszarvas napközis tábort. Két csoportban, 99 alsó tagozatos gyermek ingyenes táboroztatását biztosította Hirsch-Kelemen Katalin, Turóczyné Rajna Dóra, Agócs Zoltán és Bárány Mihály.
A célt, hogy...
Átadták a pinceklubot Csengődön
Példaértékű összefogással: a Csengődi Szabadidő Egyesület asztalitenisz szakosztályának közreműködésével, magánemberek önzetlen segítségével és sok-sok munkájával, valamint az önkormányzat támogatásával új közösségi színtér létesült Csengődön. A Dózsa György utca 21. szám alatt, a régi szakszövetkezeti...
„Úgy néz ki, lesz egy pontunk a halálcsoportban”
„Úgy néz ki, lesz egy pontunk a halálcsoportban!" A Magyarország-Franciaország meccs 92. percében ez a mondat hangzott el a kommentátor szájából. A kiskőrösi szurkolók a Szarvas Fogadó előtti téren gyűltek össze, és igazán jó...
Táncház a Khamoro Budapest Band-el együttműködve
2021. június 18-án délután 13 órai kezdettel táncházat rendezett Kiskőrös Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata, melyen vendégük volt a Khamoro Budapest Band. Az eseményre az Alkotóház udvarán került sor, ahol minden korosztály képviseltette magát.
A rendezvény...
Koszorúzás Nagy Imre és II. Rákóczi Ferenc fejedelem emlékezetére
2021. június 16-án a kiskőrösi buszmegállóban lévő Nagy Imre téren, az egykori politikus és mártírtársai kivégzésének 63. évfordulója alkalmából került sor a koszorúzási ünnepségre. Több városi egyesület, szervezet és az önkormányzat is képviseltette magát.
Először...
A Foci-Suli Sportegyesület szezonzárót tartott Soltvadkerten
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is, a labdarúgó bajnokságok végeztével szezonzáró összejövetelt tartott a Soltvadkerti Foci-Suli Sportegyesület. Az eseményre június 14-én, az egyesület iskolai sportkomplexumában került sor az edzők, a fiatal labdarúgók és...
Iskola a határon – Ballagás a Bem iskolában
Iskola a határon. Ilyen minden ballagás. A mosoly és a könny határán. Az emlékek és tervek határán. A múlt és a jövő találkozása. Ezen a határon lépett át szombaton a Kiskőrösi Bem József Általános...
Nosztalgia és Nagy Feró koncert a Mohácsi Ovi utolsó Batyus Kerti Partiján
A kiskőrösi Kőrisfa Óvoda közelgő átadásával együtt a Thököly és a Mohácsi óvoda bezárja kapuit. A 47 éve működő Mohácsi Ovi egy batyus kerti partit rendezett, mely méltó lezárása volt ennek a hosszú időszaknak....














