Indul az 53-as út Soltvadkert-Kiskőrös közötti szakaszának felújítása
Font Sándor országgyűlési képviselő az imént tett bejelentést közösségi oldalán, ahol az alábbiakat írja:
Az 53-as főút Soltvadkert-Kiskőrösi szakaszának felújítására régóta várunk, hiszen a megye egyik legterheltebb útszakasza ez, és az állapota igen leromlott. Március...
Várhatóan új vasútállomás és aluljáró épül Kiskőrösön – teljesen átrajzolják a jelenlegi állapotokat
Évtizedes hagyománnyal rendelkezik a képviselői beszámoló-sorozat, melyet a lakosság számára fórum keretében tartanak meg évről-évre. A koronavírusnak köszönhetően ezt idén nem hagyományos módon, hanem online tartják meg. Mint kiderült, rendkívül sok kérdés érkezett be,...
Idén is pályázhatnak az önkormányzati tűzoltóságok
A központi költségvetés idén már negyedik alkalommal biztosít támogatást az önkormányzati tűzoltóságok eszközfejlesztésére. A rendelkezésre álló 225 millió forint felosztására a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pályázatot írt ki.
Tovább folytatódhat az önkormányzati tűzoltóságok fejlesztése: az...
Kerékpárút-építés, aszfaltozás és művelődési ház felújítása is a tervek között Tázláron
A vírus ellenére rengeteg fejlesztés valósult meg Tázláron az elmúlt év során: Ilyen a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése, a tanyagondnoki busz vagy éppen az iskola, a tornaterem és a polgármesteri hivatal energetikai felújítása.
Milyen gondolatok, tervek...
Megérkezett Csengődre a pályázaton nyert tanyabusz
Csengőd Község Önkormányzata az MFP-TFB/2020 kódszámú, Magyar Falu Program keretében meghirdetett Tanya- és falugondnoki buszok beszerzése című kiírásra benyújtott pályázata a 2020. október 12-én megjelent döntési lista alapján 14 555 969 Ft támogatásban részesült....
Nyolcvanötmillió forintos beruházásból készült el a Hagyományok Háza Kiskőrösön
Tavaly áprilisban jelent meg az interjú Domonyi Lászlóval, Kiskőrös város polgármesterével az épülő Hagyományok Házával kapcsolatban. Megtudhattuk, hogy az új intézménynek a Kossuth Lajos utca és a Damjanich utca sarkán lévő épület ad otthont,...
Az idén is hétszázmillió forint jut az önkéntesek támogatására
A központi költségvetésben az idén is hétszázmillió forint áll rendelkezésre az önkéntes tűzoltó egyesületek és az önkéntes mentőszervezetek támogatására. Ebből az összegből hatszázmillió forint az önkéntes tűzoltó egyesületek, százmillió pedig a mentőszervezetek fejlesztésére fordítható....
Kiskőrösön töretlenül magas az otthonteremtési támogatások iránti igény – építőipari helyzetjelentés 3.
A cikksorozat korábbi részeiben megállapításra került, hogy ebben az évben várhatóan nőni fog a felújítások száma, továbbá az építőipari alapanyagok ára is. Az eddig megkérdezett szakértők világosan látják: az otthonteremtési támogatások (pl.: a Babaváró...
Hamarosan új szökőkút fogja díszíteni a keceli központi buszmegállót
Szorítja az idő a keceli Városgazdálkodási Csoportot: egy új, forgógömbös szökőkutat alakítanak ki a központi buszmegálló közepén. A tervek szerint a város új ékét március 15-én fogják átadni.
A keceli Városgazdálkodási Csoport egy új, süllyesztett...
Idén tovább emelkednek az építőipari alapanyagárak – építőipari helyzetjelentés 2.
Az építőipari helyzetjelentés 1. részéből kiderült: tervezői oldalról nézve alig ütött be a koronavírus, és emellett folyamatos érdeklődés jellemzi a szektort. A jelenlegi új lakás árak következtében csökkenő keresletre lehet számítani, viszont növekedni fog...