Vajtán töltötték a hétvégét a KEVI végzősei
Csütörtökön egy közös ebédet követően 12:30-kor indult el Vajtára a Zichy-kastélyba a négy 12-es osztály.
Az első nap Szabó Antal a Polifarbe igazgatója tartott előadást a Hivatás témában, melyet aztán a kiscsoportos foglalkozáson veséztek ki...
Fölényes győzelmet arattak az U16-os kiskőrösiek a soltvadkertiek ellen
A megyei U16-os korosztályos labdarúgó bajnokság déli csoportjában szomszédvári rangadóra került sor a 11. fordulóból elhalasztott mérkőzés pótlásaként. A március 20-án lejátszott találkozó alkalmával a Kiskőrösi LC együttese hazai környezetben fogadta a Soltvadkerti TE...
Országos versenyen brillíroztak Kiskőrös Város Mazsorett Együttesének csoportjai
Kiskőrös Város Mazsorett Együttesének csoportjai 2022. március 19-én, szombaton országos megmérettetésen vettek részt Solton, az új sportcsarnokban.
A fesztiválon öt városból 13 csoport mérettette meg magát. Debrecenből 5 csapat, Gyuláról 2, Zsadányból 1, Soltról 2,...
Megyeri Ramóna és Rakonczay Rebeka különdíjban részesült a XIV. Hatvani Zoltán Megyei Középiskolás Szavalóversenyen
2022. március 12-én, Kiskunhalason, a Martonosi Pál Városi Könyvtárban rendezték meg a tizennegyedik Hatvani Zoltán Megyei Középiskolás Szavalóversenyt. Közel húsz diák érkezett a megmérettetésre a megye több településéről- olvasható a Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay...
Országos földrajzverseny Bemes döntősei: Gubán Milán és Kovács Kevin
A Kiskőrösi Bem József Általános két végzős diákja, Gubán Milán és Kovács Kevin kiemelkedően teljesítettek az ELTE által meghirdetett, „Tűzön-vízen át” elnevezésű országos földrajzversenyen.
Gmoser György, a fiúk földrajztanára és felkészítő pedagógusa mesélt a verseny...
Szalagtűzéssel zárták diákéveiket a Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium végzős tanulói
2022. március 11-én, pénteken tartotta a Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium a szalagtűző ünnepségét a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központ színháztermében. A szalag a diákok mögött álló évek kemény munkáját és egyben...
Videóban emlékeznek a kiskőrösi Wattaysok 1848. március 15-ére
2022-ben az alábbi videóval emlékeznek a Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum és Kollégium diákjai és tanárai 1848. március 15-ére.
https://www.youtube.com/watch?v=4dp3dnAFRVI
Köszönet a filmért Rakonczay Rebeka és Harnóczi Balázs tanulóknak, felkészítőiknek Májer-Gubán Dórának és Kardos Bencének, valamint...
Korosztályos magyar bajnokot ünnepelhet a Soltvadkerti T.E. Birkózó Szakosztály
A Diák II. Szabadfogású Országos Bajnokság döntőjén jártak a Soltvadkerti T.E. Birkózó Szakosztály növendékei 2022. február 27-én, vasárnap.
Győrben rendezték meg a diák II-es korosztály ez évi legrangosabb versenyét, ahová az előzetes régiós selejtezőről öt...
Kiskőrösön koncertezett az Apacuka zenekar
Az Apacuka Zenekar 2022. február 26-án teltházas koncertet adott a Petőfi Sándor Művelődési Központ színháztermében.
Előfordul, hogy egy eseményről tudósítva azt a szófordulatot használjuk, hogy "zsúfolásig megtelt". A szombat délelőtti koncert volt a kifejezés tankönyvi...
A térség hetedik évfolyamosai musical előadáson jártak
2022. február 24-én és 25-én a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központban a kiskőrösi, kiskunhalasi, kunszentmiklósi és jánoshalmi járásban tanuló hetedik évfolyamos diákok a „Kőszívű ember fiai” című előadást tekinthették meg.
A programok minden esetben a...